Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Régészet
Litauszki Zoltán „Minek nevezzelek?" Egy gyakori tárgytípus középkori temetőinkből és kincsleleteinkből a bennük előforduló tárgyak összessége alapján keltezhetünk, a szórványanyagnál pedig gyakorlatilag csak a forma és a bevésett ábrázolások nyújthatnak némi támpontot. Fontos kérdés, hogy a gyűrűket kik készíthették és viselhették egykoron. Parádi Nándor az általa összegyűjtött Árpád-kori kincsleletek kapcsán állapította meg, hogy mivel a középkori falvak területén vagy azok közelében kerültek elő, ezért elrejtőik is a falvakban lakhattak. Ez jelenthet egy-két személyt vagy kisebb közösséget, egy- egy családot is (Parádi 1975,155). Ugyanakkor vizsgálta az ékszerek nemesfém anyagát is, minőségét, használatuk idejét, a pénzek mennyiségét és értékét, melyek utalnak egykori tulajdonosaik társadalmi helyzetére. Végül arra jutott, hogy a kincsleletek tulajdonosai a társadalom azon részéhez tartozhattak, akik falvakban éltek, a pénzforgalommal és a kezdeti árutermeléssel kapcsolatban álltak, ezért pénzvagyonuk mellett, nemesfémből készült, egyszerűbb, de jó kivitelű ékszerekkel rendelkeztek (Parádi 1975,154-155,157). Hatházi Gábor a 14-15. századi fehértói és ke- lebiai kincslelet vizsgálata után konklúzióként azt vonta le, hogy a kincsek tulajdonosai nem lehettek egy kun szállásfőnél vagy kapitánynál rangosabb és vagyonosabb személyek (Hatházi 2005b, 87-92,132-144; Uő 2009, 81). Lovag Zsuzsa a kevésbé vagyonos nemesek körében kialakuló pecséthasználatot hangsúlyozta, de úgy vélte, hogy nem minden általa vizsgált gyűrű tartozott ehhez a réteghez (Lovag 1974, 394; Uő 1975, 338; Uö 1980, 236). Utóbbi véleményt látszik cáfolni az, hogy a gyűrűkből a középkori falusi templom körüli temetőkben is sok van, azaz a jobbágyság sírjaiban, illetve kun és jász elemeknél is, akik aligha rendelkeztek oklevéladási és hitelesítési joggal (Hatházi 2004, 91, 504. jegyzet; Uő 2005b, 75,198,107. jegyzet). Az imént felsoroltak tisztázása miatt fontos volna a nemzetségi címereket ábrázoló gyűrűk vizsgálata is az írott forrásokkal együtt. A gyűrűk készítőiről röviden annyi tudható, hogy kezdetben a vármegyékben szétszórtan élő nemeseknek ideiglenes hivataluk felvételekor, valószínűleg helyi ötvösök készítették el pecsétgyűrűiket. Kivitelük általában alacsony színvonalú volt, a felirat gyakran olvashatatlan vagy hiányzik, illetve olyan ábrázolások láthatóak rajtuk, melyekből nem lehet a pecsét tulajdonosára következtetni.13 A kisebb középkori települések, falvak lakói feltehetőleg vándorkereskedőktől vehették a gyűrűket (Kovalovszki 1965, 195; Türk 2001, 386). Ennél többet viszont jelenleg nem tudunk. A társadalmi kérdések megválaszolásához tehát egyértelműen további kutatások szükségesek. Éppen ezért fontos volt megvizsgálni azokat a temetőket, amelyeknél ismert volt a feltárt sírok és az előkerült gyűrűk száma. A legtöbb esetben sajnos nem beszélhetünk teljesen feltárt temetőkről, ezek csak részadatok. A szórvány darabokkal itt nem foglalkoztam, számuk temetőnként 1-3 darab között mozgott. így például Kiskunfélegyháza-Templomhalom 167 sírjából14 6 db (3,59%), Kiskunhalas-Katolikus temető, Kápolnahely 321 sírjából15 21 db (6,54%), Nyárlőrinc-Hangár utca 541 sírjából16 14 db (2,59%), Ópusztaszer-Monostor 961 sírjából17 18 db (1,87%) és Szeged-Öttömös 75 sírjából18 mindössze 7 db (9,33%) gyűrű került elő. Ez az arány nem sokban változott összehasonlítva más nagyobb sírszámú temetőkkel, mint például a Jászdózsa-Négyszállás és a Perkáta- Kőhalmi-dűlői temetőknél, ahol az előbbiben 454 sírból1917 db (3,74%), az utóbbiban 291 sírból20 9 db (3,09%) gyűrű került elő, de a Kaposvári 13 Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a megmunkálásra alkalmas felület igen kicsi és a rávésendő felirat a tulajdonos címét, rangját, származását kell, hogy kifejezze. Ezért a gyűrű vésnöke kénytelen volt rövidítésekhez folyamodni, ami miatt a felirat feloldása a későbbiekben nehézkessé vált. Nem beszélve arról, hogy a gyűrű készítője nem biztos, hogy értette a latin nyelvet, így több hibát is ejthetett (Hlatky 1938, 40; Lovag 1980,236). 14 Itt csak a Bálint Alajos által 1951-ben feltárt sírokat vettem figyelembe, mivel a későbbi, 2008-2010-es ásatások anyagai még feldolgozás alatt állnak (Bálint 1956, 55; Rosta 2004, 137). Annyi azonban elmondható, hogy 2008 és 2010 között 270 sír tártak fel, így a lelőhelyről összesen 437 sír ismert. Ezúton köszönöm Rosta Szabolcs szíves szóbeli közlését. 15 Gallina-Varga 2009, 36. 16 V. Székely 2002, 37. 17 Trogmayer - Zombori 1980, 33-34; Vályi 1986,118. 18 Móra 1906, 21; Uő 1908, 369; Széli 1940, 161. 19 Selmeczi 1992,15. 20 Hatházi 2004, 22, 53. 74
