Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Néprajz
Glásserné Nagyillés Anikó Betegség és halál a szívgárdában ekkor kitűntek a többiek közül: „Szent Imre minden erényben kivált: tisztalelkü, szeretőszivü, őszinte, bátor, nemes gondolkozású, békeszerető, erősakaratú, nagylelkű, önmegtagadó, áldozatkész volt. A vallásos és hazaszerető ifjú magyarnak minden erénye ragyogott benne” - írta Blaskó Mária írónő (Blaskó 1930, 16). Istenhez való közelségük már gyermekként előrevetítette későbbi sorsukat. Általában fiatalon haltak meg, amely az Istennel/Jézuskával való találkozásukat, egyesülésüket jelentette: „A szent királylány Jézusé lett mindörökre" - írták Szent Margitról (Báli - Kákonyi 1942,26). A szentek példamutató életük ellenére sokat szenvedtek, ugyanakkor ez is a javukra válik. Éppen ezért a halál számukra örömteli is, mert felkészülten éri őket. Tudják, hogy az „örök hazába" mennek: „...a huszonhárom éves ifjú szent, boldog mosollyal készült a halálra. A feszületet tartotta és Szűz Mária képét nézte. És egyszerre csak lelke csodálatos képet látott. Megnyílt az ég és egy hófehér sereg vonult a trónon ülő Krisztus Király elé. Elől kisfiúcskák, kisleánykák, utánuk ifjak és fiatal leányok, mind hófehérben, kezükben csodaszép liliommal. A sereg élén pedig saját magát látta, mint hadvezért. Ebben a pillanatban megértette, hogy ez a jövő képe és azt jelenti, hogy ő, Gonzaga Alajos lesz a tisztaszí- vű, vallásos ifjúság égi vezére és pártfogója" (Blaskó 1931, 54). A felsorolt történetek arra vonatkozó esetek, hogy a szívgárda egyesületként és közösségként miként próbált a tagjairól gondoskodni olyan krízishelyzetekben, mint a betegség vagy a halál. Az ezekhez való viszonyulásuk a korszak vallásos gondolkodásába illeszkedett bele, amely a világi gondolkodással szemben a pre- modern vallásossághoz állt közel. A felmerülő problémákra az egyház a racionális, evilági válaszok mellett a modernitást megelőző közösségi világképet vette alapul. A szívgárdisták önmagukra ezekben a szövegekben a teremtett világ részeként tekintettek, eszkatologikus magyarázatokat és vallási válaszokat adva. A halálra való felkészülés fontos volt a „jó halál” elérése érdekében. Ennek elsajátítása egyrészt a közösség igénye volt, amely elvárta az ilyen helyzetben való megfelelő viselkedést. Másrészt az első világháború, az azt követő gazdasági világválság és az azzal járó szegénység, illetve az ekkor jelentkező betegségek következtében ismét magas volt a gyermekhalandóság, ezért is tartották fontosnak, hogy már ekkor készen álljon az Istennek való esetleges találkozásra. 331
