Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Néprajz
Mód László Mert művész a gölöncsér.’’ A szentesi kerámiaközpont a 19-20. században Az 1980-as évektől szinte kizárólag feketeedények készítésével foglalkozott, amelyeket csiszolt növényi motívumokkal díszített. A mestereitől örökölt tudást igyekezett gyakorolni, ám nem követte szolgai módon a Berényi Bálint ésBerényi László által alkalmazott formai, illetve díszítésbeli megoldásokat. Az edények felületét nem csiszolta teljesen, hanem azokat Drahos Istvántól65 a tanonciskolában elsajátított virágmintákkal díszítette. Kerámiái között megtaláljuk a kantákat, korsókat, lisztes bödönöket, azokat az edényféleségeket, amelyeket az 1940-es évek folyamán inasévei alatt készített. Formavilága inkább a használati edényeket idézi, egy típus, mégpedig az ón. pelikánkancsó kivételével, amely Berényi Bálint repertoárjában is szerepelt. Munkássága nemcsak a díszedények készítésére terjedt ki, hanem generációkat vezetett be az agyagművesség rejtelmeibe. Tanítványai közül többen ma is gyakorolják a mestertől ellesett fogásokat, amelyeket igyekeznek továbbgondolni, saját ízlésviláguknak megfelelően átalakítani. Bese László olyan időszakban tértvissza eredeti szakmájához, amikor úgy tűnt, hogy e kézműves ágazatnak nem marad szentesi képviselője. Alkotói pályája több szakaszra tagolódik, amelyek közül az első 1940-től 1947-ig tartott, amikor elsajátította az agyag megmunkálásának és kiégetésének a technikáit mesterétől, Berényi Lászlótól, aki szinte kizárólag használati edények készítésével foglalkozott. 1974-től haláláig datálható a második korszak, amelyet eleinte a mázas díszedények jellemeztek, majd a feketekerámia vált meghatározóvá tevékenységében. Tanítványai (részletesen ld. Mód 2009,42,50-51] közül napjainkban többen is folytatják a mesterük által átadott kézműves technikát, akik közül Bors Károly 1985 körül kezdett az agyagművesség iránt érdeklődni. Hódmezővásárhelyen tanfolyam keretében sajátította el a vésés technikáját, 65 Drahos István (1895-1968) grafikus, a magyar ex libris művészet belföldön és külföldön egyaránt elismert képviselője, aki 1920 és 1925 között az Iparművészeti Iskolában Helbing Ferenc tanítványai közé tartozott. 1933-tól 1957-ig, nyugalomba vonulásáig rajztanárként tevékenykedett Szentesen. Elsősorban fametszeteket készített, amelyben igazi virtuóznak mutatkozott. Munkásságáról 870 számozott ex libris tanúskodik, de készített könyvillusztrációkat és bélyegterveket is (Vígh 2000, 420-421). amit áttört díszítéssel egészít ki. Különösen a tányérokat kedveli, amelyeken nagy felület áll rendelkezésére. 1988-ban Korondon, 1994- ben pedig Olaszországban járt tanulmányúton. 1986 és 1993 között rendszeres résztvevője volt a Mesterségek Ünnepének, ahol tevékenységével, munkáival a nagyközönség is megismerkedhetett. Változatos formavilágot tükröző kerámiái között megtaláljuk a csavartfülű vázákat, gyertyatartókat, korsókat, tányérokat, amelyeken gyakran tűnnek fel a véséses technikával kialakított virágmotívumok. Janó Tibor (1968-2007] folyamatosan képezte önmagát, hiszen rendszeres résztvevője volt a kerámiakészítéssel foglalkozó táboroknak. Szakmunkás és fazekas-oktató bizonyítványt is szerzett magának, ami lehetővé tette számára azt, hogy a mesterség alapjait teljes mértékben elsajátíthassa. Békéscsabán kandalló- és kályhakészítő vizsgát is tett. Wolford Ilona fél év alatt tanulta meg a mesterség fogásait, majd hamarosan eladásra kezdett dolgozni. Kapcsolatba került a Dél-Tisza menti Napsugaras Népművészeti és Kulturális Egyesülettel, amely meghívta tagjai közé. A szakmai alapismeretek elsajátítása után kezdte el a maga útját járni, és hamarosan a saját alkotói stílusát is kialakította. Az agyagáruk égetésével férje foglalkozott, aki évek alatt elsajátította a folyamatot. Katlanjuk tervrajzát Bese László készítette. Vázákat, kancsókat, tálakat, tányérokat, gyertyatartókat, köcsögöket, hamutálakat, mécseseket, ékszerdobozokat és egyéb dísztárgyakat készített. Rendszeresen megfordult a szegedi karácsonyi vásáron, ahol vásárlóinak egy része már saját gyűjteményeik gyarapítása céljából vette kerámiáit. Jelenleg nem gyakorolja a mesterséget, mivel érdeklődése más kézműves ágazatok felé fordult. Vígh László (1957-2016) két évig Hódmezővásárhelyen, a Majolikagyárban dolgozott égetőként, ahol megtanult korongoz- ni is. 1979-től a szentesi Koszta József Múzeum restaurátorként megismerkedhetett a régészeti korok kerámiáival, melyek közül leginkább a gepidák által készített agyagedények ragadták meg a figyelmét. Bese László biztatására próbálkozott a redukciós égetéssel, amelyet közel egy évtizeden keresztül gyakorolt. Vázáin, tányérjain és más edénytípusain visszatérő díszítőmotívumként geometrikus préselt minták jellemzőek. Kádár 308
