Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Néprajz
Mód László Mert művész a gölöncsér.’’ A szentesi kerámiaközpont a 19-20. században a választás a Balaton-felvidékre, mivel Pardy István két lánya ekkor már itt élt. Sok ingatlant megtekintettek, végül az aszófői házra esett a választás, ahol nyugodtan gyakorolhatta mesterségét. Új lakóhelyén két kemencét épített, amelyek közül az egy ik a pajtában, a másik viszont a boros kamrában kapott helyet. Aszófőn már hódmezővásárhelyi agyagból dolgozott, amit fia, Gábor szállított, ha az alapanyag elfogyott. Pardy István felesége elsősorban az edények csiszolásában segédkezett. Szentesről magával hozta a mesterétől, Dósa Sándortól örökölt gipszmintákat, de ezeket új lakóhelyén már nem használta. Nyaranta a lakásán önálló kiállításokat is szervezett.64 Kerámiáit főként lakóhelyén értékesítette, ahol sok külföldi vásárló is megfordult, akik rendszeresen visszatértek újabb és újabb termékek vétele céljából. Az 1970-es években fordult figyelme a népi kerámiák felé, amelyek közül a tányérokat, a kancsókat, a kulacsokat és az aratókorsókat gyakran egyedi ábrákkal és kézi véséssel díszítette. Nemcsak különböző méretű gyertyamártókat készített, hanem miskakancsókkal is kísérletezett. Pardy Istvánt megihlették a régészeti korok kerámiái is, amelyeket egyedi módon próbált újragondolni. A különböző alkalmakra készített plakettjein népi jelenetek is gyakran feltűnnek. Ezekhez alkalmanként tréfás hangvételű versikéket társított. Aszófői korszakában már több hatásról árulkodó repertoár jellemezte munkásságát, amelyben jól megfért egymás mellett a miskakancsó, a szentesi vizes kanta, az antik mintázatot felvonultató váza és a régészeti leleteket utánzó edény. Szépirodalmi próbálkozásai, esszéi, levelei és versei 1989-ben a Derűre derű című kötetben láttak napvilágot. 2000. október 29-én hunyt el Sümegen, földi maradványait Balatonfüreden, a köztemetőben helyezték örök nyugalomra, ahol fából faragott síremlékén a következő felirat hirdeti szoros kapcsolatát az agyagművességgel: „Évekig birkóztam győztesen az agyaggal, ámde végül is csak letepert." 64 Kiváló érzékkel ismerte fel azt, hogy a polgári ízlést tükröző kerámiák mellett érdemes visszanyúlnia a népi formavilág felé is, ami jobban megfelelt a kor ízlésvilágának és elvárásainak. Pardy Istvánon kívül a 20. század második felében a szentesi feketekerámia másik meghatározó alakja Bese László volt, aki 1974 januárjában vonult nyugdíjba a Magyar Néphadseregből. Márciusban Szentesen a Jókai utcában házat vásárolt, ahol 1975-ben műhelyt alakított ki magának, majd ismét munkához látott. A telek végében katlant épített, amiben évtizedeken keresztül kerámiáit égette. (4. kép] Többféle stílussal próbálkozott, hiszen eleinte mázzal, esetenként csónaklakkal borított dísztányérokat, vázákat és korsókat is készített. Ezek iránt elsősorban a paraszti sorból származó asszonyok mutattak nagyobb érdeklődést. Százával gyártotta a falra függeszthető, félbevágott korsókat, melyeket Bese László nem becsült sokra, termékeit a giccs kategóriába sorolta. Később érdeklődése egyre fokozottabban a feketekerámia felé fordult. Az agyagot eleinte saját kertjéből termelte ki, majd Hódmezővásárhelyről, a Majolikagyárból hozta, ahol kapcsolatba került egykori mesterével, Berényi Lászlóval és segédtársával, Dömsödi Lászlóval is. 1980-ban a Koszta József Múzeum kerámiastúdiót indított útjára, amelynek Bese László is tagja lett. 1981-ben Nádor István a Szentesi Helyőrségi Klubba hívta, ahol a pincében műhelyt alakítottak ki. 1982-ben indult útjára a Kis Gölöncsérek Szakkör, melynek keretei között a munkát először egy lábkoronggal kezdték, majd később a tanítványok számának növekedésével újabbakat készítettek. Eleinte diáklányokat, később óvó-, illetve tanítónőket oktatott, akiket igyekezett bevezetni az agyag- művesség rejtelmeibe. (5. kép] Bese László egyik tanítványával, Bors Károllyal együtt 1988 és 1993-94 között rendszeresen felkereste a budai várban megrendezett „Mesterségek Ünnepét", ahol díszedényeiket közös sátorból árusították. Együtt jártak a Magyar Néphadsereg által szervezett ifjúsági és sportnapokra, amelyeken kiállíthatták edényeiket. Bese László rendszeresen kínálta termékeit a Szentesen évi rendszerességgel megrendezett kézműves-vásárokon is, ugyanakkor megrendelői közé tartoztak a helyi vállalatok is. 1990-ben a szakminisztérium kiváló együttes címmel tüntette ki a Kis Gölöncsérek Szakkör gyermek alkotócsoportját, Bese László pedig hagyományápoló tevékenységéért 2005- ben megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet. 307
