Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Történettudomány
Medgyesi Konstantin Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezései soraival a tanulmányt Bibó.* 5 A szerző úgy véli, hogy 1945 őszére a magyar demokrácia válságba került. A válság döntő tényezőjének tekinti a félelmet magát - ráadásul ez polarizációt generáló kettős félelem. A társadalom egyik része a kommunisták diktatórikus törekvéseitől fél, míg mások a „reakciótól." Meg kell jegyeznünk, Bibó reakció fogalma egészen más, mint a kommunistáké. Révai kiterjesztően értelmezi a reakciós kifejezést, szerinte például reakciós az is, aki antikommunista, vagyis aki a kommunistákétól eltérő véleményt fogalmaz meg. Bibó reakciós jeliegűn a Horthy-korszak továbbélő valóságát érti. A tanulmányban így ír erről: „A reakcionárius elsősorban nem támadó emberfajta, hanem mindenekfelett egy valamihez kötött, érdekviszonyokba vagy előítéletekbe mereven beágyazott emberfajta" (Bibó 1986, 29). A reakciónak ez a bibói megközelítése teljességgel ellentétes volt 1945-ben a kommunista nyelvhasználati stratégiával. A tanulmányíró érvelésének lényege, hogy egyik félelmet sem indokolják „tárgyi okok.” Bibó 1945 őszén - és utána még évekig - elhitte a Magyar Kommunista Párt hivatalos kommunikációjában foglalt állításokat, miszerint nem törnek proletárdiktatúrára.6 [,,A kommunista párt jelenlegi derül ki: „Egyes sortávolsággal, faltól falig gépelve, nem is egy másolódiáktól származó melléütésekkel. Háromféle margótávolság tanúsította, hogy legalább hárman feszültek neki" (Kenedi 1991,194). 5 Dénes Iván Zoltán eszmetörténész úgy véli, Bibó 1945 őszénA magyar demokrácia válsága tanulmányában arra figyelmeztette a közélet szereplőit, „hogy el kell kerülni a proletárdiktatúrától való félelem és a reakciótól való félelem önálló életre keltését - mindenekelőtt, úgy, hogy a merő és gátlástalan hatalmi érdekérvényesítéssel szemben ki kell alakítani és be kell tartani a koalíciós demokrácia működésének szabályait és erkölcsét" (Dénes 2003, oldalszám nélkül). 6 Figyelemreméltó jelenség, hogy Bibó István 1946- ban írt, de akkor nem publikált A magyar demokrácia mérlege című tanulmányában a szerző „a pszichotikus félelem korszakáról” írt, amelyet az jellemez, hogy a jogbiztonságra vágyó erők kialakítottak egy olyan közgondolkodást, miszerint „a megszállás különféle velejárói és az agresszív kommunista politikai akciók együttvéve előkészítései egy pillanatnyilag nem hangoztatott, de fel nem adott ördögi politikai tervnek: Magyarországbolsevizálásának." (Bibó 1986,179) E szövegrész azértérdekes témánkszempontjából, mert arra utal, Bibó tudott arról, létezett olyan álláspont már 1946-ban is, hogy az akkori közéleti küzdelmek hosszú lejáratú irányvonala a demokratikus erők koalícióján alapuló, népfrontos, demokratikus politika” (Bibó 1986,20)]. Ez kétségtelen tévedés a koalíciós évek bibói demokrácia-publikációiban - ebből következően A magyar demokrácia válsága egyik alapvetése is bizonytalan alapokon nyugszik. („A kommunizmus és a parlamentáris demokrácia összeegyeztetésénekugyan elégkeskeny az ösvénye, de az ösvény járható.”) (Bibó 1986, 27)7 Mindennél azonban talán fontosabb az a nézőpont, hogy Bibó koalíciós platformról először meri kimondani, hogy a társadalom egy része fél a proletárdiktatúrától, másrészt ami talán még ennél is fajsúlyosabb intellektuális tett, hogy a kommunisták „reakció" fogalmát - ami ugyebár a kommunista kommunikációs hadviselés legfontosabb terminológiai fegyvere - árnyalja, gyengíti és végeredményben megfosztja eredeti létjogosultságától. „Áthidalhatatlannak látszó ellentét áll fenn a demokrácia értelmezése tekintetében” (Bibó 1986,15-16) - állapítja meg Bibó István, s példának hozza a demokráciaértelmezéssel kapcsolatos eltérő megközelítésekre a formális szabályokhoz való viszonyulás kérdését. Ahogy a különböző megszólalásokban már láthattuk, a kommunisták a formális szabályokkal szemben foglalnak állást, mert az általuk elképzelt radikális változások ethoszába, illetve a kommunista párttaktikába nem fért bele a formális szabályok elismerése, illetve az azok alapján történő közéletformálás. Bibó bírálja a kommunista hozzáállást, elemzése arról szól, hogy a kommunisták azért nem fogadják el a játékszabályokat, mert azok megléte korlátozó erővel bír a végső stratégiai és politikai céljaik elérése szempontjából - és e stratégiai célok tekintetében pedig a kommunisták „rugalmatlanok." Bibó István úgy véli, a demokrácia magyar- országi válságának„a központi része” a reakció elleni harc válsága. A szerző enyhe gúnnyal a kommunisták részéről nem irányulnak másra, mint az ország bolsevizálására. Bibó ezt a gondolatot némi iróniával „ördögi politikai tervnek" nevezi és érezhetően nem hisz benne, de tény, hogy magának a gondolati struktúrának, a „félelemnek” a létezésével tisztában volt, csak maga nem vallotta és nem tartotta reálisnak. 7 A Bibó-interpretációtörténet ezt az elemet „ösvény "-metaforaként emlegeti. Lásd: Perecz 2012. 256
