Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Tömörkény István (1866–1917) örökében
Egy s más a Barlanglakokról Apró Ferenc Tömörkény István (1866-1917), kerek száz esztendeje elhunyt klasszikusunk három színjátékot írt: Az utas (1909), Barlanglakok (1911), Szelet hevernek (1913). Nem kétséges, hogy a legjelentősebb a Barlanglakok. Tömörkény a darabot 1911 januárjában írta, a pesti Nemzeti 1913. január 22-én, a szegedi városi színház pedig öt héttel később, február 28-án mutatta be. Nem sokon múlott, hogy a kézirata nem kallódott el. Két példány volt belőle, az egyik a budapesti Nemzeti Színház irattárában, a másika szegedi Szalay József (1870-1937), a li- terátus főkapitány kéziratgyűjteményében. Szalay halála után páratlan gazdagságú könyvtárának megvételére nem áldozott Szeged városa, így azt a család árverésre bocsájtotta. A Barlanglakok ezen kézirata azóta sem bukkant föl. Rémület rágondolni, hogy mi lett volna, ha a nemzeti színházi példányt pedig egy gyűjtő szenvedélyű valaki a „pártfogásába veszi”... A mű nyomtatásban először a megírása után 31 évvel, 1942-ben jelent meg a Dugonics Társaság kiadványaként (Három színjáték) (Tömörkény 1942). A bevezető sorokat Sík Sándor egyetemi tanár írta. A vékonyka füzet ma már a ritkaságok ritkasága. Ugyanígy beszerezhetetlen a második és harmadik kiadás ösztövér füzete. Az előbbi Kolozsvárott jelent meg 1945-ben a Műkedvelők Színháza sorozatában, míg az utóbbi Pesten, az Új Magyar Könyvtár egyik darabjaként, évszám nélkül. A Barlanglakok negyedszerre a Czibor János szerkesztette, hasonló című kötetben jelent meg 1959-ben, és vált lényegében mindenki számára elérhetővé (Tömörkény 1959). Most pedig magáról a műről. Tömörkény a századfordulón már országszerte ismert író, 1901 karácsonyára jelent meg a pompás Vízenjárók és kétkézi munkások (1902), szerzőnk legegységesebb kötete. Tudjuk, hogy a színigazgatók mindig darabhiányban szenvednek, érthető hát, hogy Tömörkénytől is szerettek volna előadandó művet. Az első kérés 1898-ban érkezett, öt évvel később maga Somló Sándor (1859-1916), a pesti Nemzeti igazgatója kérte népszínmű írására. Dehát hogy férne meg egymás mellett a tűz meg a víz... írónk mély humánumú, lényeglátó, értékében sosem csökkent parasztábrázolása nem férhetett össze a népszínművek hejehujás, pitykés lajbis, falurossza parasztjaival, akik minden tíz percben elénekelnek egy városi műdalt... Azonban egy baráti fogadkozás előbbre vitte az ügyet. Maga Tömörkény adta közre a Szegedi Napló 1913. január 21-i számában, hogy 1911-ben a Klauzál téri Európa Szálló kávéházának egyik csöndes sarkában összekerült három, a zajos társaság elől menekülő férfiú: Szalay, Almássy Endre (1875-1929) színigazgató és írónk. Almássyék ostromolni kezdték Tömörkényt, miért nem próbálkozik meg a színpaddal... Még évődtek is vele: tán fél, hogy nem menne a drámaírás? Addig-addig szorongatták, míg - talán dacból - kijelentette: akár négy óra alatt is megír egyet... (Szegedi Napló 1913. jan. 21.) Két novelláját, A házasság első évét, és az Alkonyt vonta össze, új elemekkel bővítette, és az így elkészült egyfölvonásosnak a Barlanglakok címet adta. És ha már megírta, nem engedte, hogy Almássy elkápányozza (Tömörkény szava!), gyorsan benyújtotta a nemzet első színházának. Mindannyian tudjuk, elfogadták, és 1913. január 22-én, szerdán bemutatták. (Az estet kitöltő másik darab Moliére Fösvénye volt.) Csathó Kálmán rendező sok érdekességet hagyott ránk az előkészületekről: mi mással kezdhette volna, mint a darab megismerésével. Övé a szó: „elolvastam egy ültő helyemben, s utána boldogan sóhajtottam fel, mert Tömörkény olyan darabot írt, amilyet vártunk tőle: szépet, mélyet, igazat, megrendítőt, egyben felemelőt. 23
