Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Régészet
A sándorfalva-eperjesi késő szarmata kavicsos-csillámos kerámia soványítóanyagának előzetes petrográfiai vizsgálata Walter Dorottya1 - Fintor Krisztián1 2 - Skultéti Ágnes3 1.Bevezetés AIV. századtól a késő szarmata edényművesség több vonatkozásában lényeges változások figyelhetők meg, mind a kerámiaanyag összetételében, a készítés technológiájában, mind a formavilágában egyaránt.4 A szarmata leletanyagban a legkorábbi időktől kezdve a korszak végéig nyomon követhető a durván, egyenetlenül eldolgozott, kézzel formált kerámia, amelyből döntő többségben különböző méretű fazekakat készítettek. A kézzel formált edények aránya a késő szarmata korra jelentősen csökkent, miközben a szakirodalom alapján, a IV. század végén egy új, jellegzetes edényfajta jelent meg a szarmata Barbaricumban, a jellemzően csillámos anyaggal soványított, kézikorongon formált kerámia (Vaday 1984,31; Vörös 1992, 20], A soványítás másik fő alkotó eleme az apróra összezúzott kavics, ezért a szakirodalomban a „csillámos- szemcsés” vagy „kavicsos-csillámos" kerámia megfogalmazás terjedt el. Az edények összetételében és felszínén szabad szemmel jól látható a csillámos anyag, a 2-3 mm-es aranyló, kissé bronzos csillogású csillámszemcsék, melyek 1 SZTE Régészeti Tanszék, H-6722 Szeged, Egyetem u. 2. 2 SZTE-Asványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék, H-6722, Szeged Egyetem u. 2. 3 SZTE-Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék, H-6722, Szeged Egyetem u. 2. 4 Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni Vörös Gabriellának (SZTE BTK Régészeti Tanszék, címzetes egyetemi docens) a telep feldolgozása során nyújtott szakmai segítségéért. Köszönettel tartozunk Galántha Márta (régész) és Fodor István (MNM, címzetes főigazgató) ásatásvezetőkneka Sándorfalva-Eperjes kavicsos-csillámos kerámiaanyag közlési jogának átengedéséért, F. Lajkó Orsolyának (MFM, régész - osztályvezető), aki biztosította a leletanyag és a dokumentáció kutatásának feltételeit, továbbá Balázsi Irénneka szöveggondozásáért. mennyisége kerámiánkéntváltozó. Ezen edények kézikorongon vagy más néven lassú korongon készültek, ami egy technikai újításnak számított a késő szarmata fazekasságban. Megfigyelhető, hogy az edények külsejét és belső felületét vékony, híg agyagos lével gondosan elsimították, ennek következtében a szemcsék lapjukkal a simítás irányába rendeződtek, a felszínen csillogó, engobe-szerű réteget alkottak (Vaday 1984, 31-32], A simítás által nemcsak az edény lett esztétikusabb, hanem a felület tömörítésével a minősége is javult. A kerámiafajtából döntő többségben főzőedényeket, azaz fazekakat és bográcsokat állítottak elő. A fazekak felső egyharmadára jellemző a díszítés, leggyakrabban az edények vállán, fésűszerű eszközzel bekarcolt hullámvonalköteg, párhuzamos vonal- köteg és a benyomkodott motívumok különböző kombinációi figyelhetők meg. Az edények színe barna, vörösesbarna, gyakran szürkésfekete foltokkal. A kavicsos-csillámos kerámia jellegzetes tulajdonságai miatt könnyen kiválasztható a szarmata kori kerámiaspektrumból. Az először közölt csillámos-szemcsés, kéziko- rongolt edények Párducz Mihály nevéhez köthetők, aki a hódmezővásárhelyi telepek feldolgozása folyamán találkozott ezzel a kerámiafajtával, azonban ő még nem választotta külön a kézzel formáltaktól, és egyéb korongolt házikerámia-tí- pusoktól (Párducz 1935,180-183; 1938; 1942, 115-116; 114-116; 1943,165-169; 1952,39-41]. Vaday Andrea elsőként foglalkozott 1984-ben e kerámiatípus rendszerezésével és készítésmódjával. Összegyűjtötte a kutatás számára addig ismeretlen késő szarmata agyagbográcsokat, és bevezette a szakirodalomba a továbbiakban 133
