A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2016., Új folyam 3. (Szeged, 2016)
NÉPRAJZ - Nagyillés Anikó: „Megvigasztalom őket minden szenvedésükben.” A jezsuiták válaszkísérletei a társadalmi változásokra
Nagyillés Anikó A jezsuiták válaszkísérletei a társadalmi változásokra és a gondolatokkal való szabad rendelkezés, illetve a család létének anyagiakhoz történő kötése. Ezekre igyekszik az egyház tanításainak megfelelően válaszolni. Itt is egyértelműen kitűnik, hogy a vélt világi és a képviselt egyházi szemlélet ellentétes egymással (vö. Csaba 1934]. A II vatikáni zsinat előtt a katolikus egyház nagyrészt negatív módon foglalt állást a „modern világgal szemben”. Ugyanakkor arra is rájöttek, hogy a 19-20. század új fórumai, mint például a sajtó, illetve később a televízió nagyon fontos szerepet töltöttek be a hírközlésben és a véleményformálásban, ezért nem lehetett tőlük teljes mértékben elzárkózni, figyelmen kívül hagyni. 1879-ben XIII. Leó pápa kifejtette a katolikus világ írói előtt a sajtóra vonatkozó nézeteit. Úgy vélte, hogy az „egyház ellenfeleinek” lapjai fokozatosan és észrevétlenül elidegenítik a híveket a vallástól. Ennek megállítására azt javasolta, hogy a katolikus írók fordítsák az egyház javára azt, amit az ellenfelei a társadalom és az egyház megrontására használnak. Figyelmeztetését követően a 19. század folyamán az egyes országokban (például Hollandia, Belgium, Németország] kiterjedt katolikus sajtóhálózatok kezdték meg működésüket (vö. Klestenitz 2013, 32], Magyarországon azonban a pápa szavai kevés visszhangra találtak. Ennek fő oka a klerikusok sajtó iránti általános idegenkedése volt. Ez a helyzet 1890-ben, az egyházpolitikai küzdelem során változott meg (vö. Klestenitz 2013, 35]. Ennek során a sajtópártoló kezdeményezések eredményeként a katolikus sajtó fejődésnek indult, amely minőségi és mennyiségi javulást egyaránt jelentett. A papi folyóiratok és a vidéki népújságok mellett képes újságok, gyermek- és ifjúsági lapok, női folyóiratok, hitbuzgalmi lapok jelentek meg. A különböző katolikus egyesületek saját közlönyöket adtak ki, a nemzetiségek nyelvén is (Klestenitz 2013,44], Ezekben az újságokban a felnőtteket és a gyermekeket egyaránt meg tudták szólítani. Jó példa erre A Szív újság, amely nemcsak a nagyobb városokba, hanem a kis településekre is eljutott, és amelynek nagy szerepe volt az 1920-tól működő Szívgárda mozgalom létrejöttében is. Annak ellenére, hogy a 19. századot erősen szekularizálódó társadalom jellemezte, Barna Gábor szerint a „19. század második felében is létrejöttek azonban kifejezetten vallásos egyesületek és társulatok, sőt éppen a 19. század vége és a századforduló a fénykora Magyarországon a városok és falvak vallási alapon szerveződött egyesületi életének (imatársulatok, dalárdák, temetkezési egyletek] (Barna 1996, 8], A Szívgárda a Jézus Szíve Szövetség 1920-ban létrejött, 6 és 14 év közötti gyermekekből álló tagozata volt. Az első Szívgárda csapat 1920. március 25-én alakult meg Szegeden, „Szeráf-csapat” néven.3 A mozgalom vezetői a gyermekek nevelésében az elméleti ismeretek helyett elsősorban a gyakorlati vallásosságra fektették a hangsúlyt (Farkas 1943, 3, 8-9]. Vagyis a Szívgárda célja olyan gyakorlati erények kialakítása volt, mint a szülők iránti tisztelet és szeretet, felebaráti szeretet, engedelmesség, kötelességteljesítés, munkaszeretet és a hazaszeretetre való nevelés. Létrehozták a gyermekmozgalom katonás szervezetét, elnevezéseit, amely a felsoroltakon túl az ezekhez szükséges fegyelem elsajátítására is megtanította őket (Frauhammer 2014,141]. Az elnevezésekhez hozzájárulhatott az első világháború közelsége, az abban való személyes érintettség, illetve az, hogy a Nagy Háború és annak kifejezései a közgondolkodást is áthatották. A Szívgárda csapatok hetente vagy kéthetente tartottak gyűlést, amelyen minden szívgárdista köteles volt megjelenni. A gyűlések menete a következő volt: ima vagy ének, rövid oktatás, beszámolók (Blaskó 1946,18]. Az imákat és énekeket többnyire a gyerekek élethelyzetéhez, a Szívgárda működéséhez igazították. Volt például ima a csapat védőszentjéhez, fölajánló ima a szívgárdista részére, illetve a családfelajánlásra is írtak imát a felajánló gyermek számára. Emellett sok esetben ugyanazt imádkozták és énekeklték, mint a Jézus Szívét tisztelő felnőttek: például Jézus Szíve litániát, felajánló imádságot Jézus Szívéhez, stb. (Blaskó 1946, 20-41], A foglalkozások az egyik legfontosabb pontja a hetiparancs volt. Ez minden esetben egy-egy gyakorlati utasítás volt, például, hogy segítsen otthon, tanuljon, legyen kedves, türelmes a társaival, stb. A hetiparancsokat az egyházi évhez, a Haza, a lakóhely és az iskola legfontosabb 3 Szeged volt az első város, aki Bús Jakab kezdeményezésére 1921. március 6-án felajánlotta magát Jézus Szívének. 295
