A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2016., Új folyam 3. (Szeged, 2016)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Felletár Zsolt: Felbontatlan időkapszulák-kérdőjelek és fekete lyukak Szeged malomipari történetének kutatásában

Felletár Zsolt Felbontatlan időkapszulák - Szeged malomipari történetének kutatása Az Rt. a jogelődjétől július 1-én vette át a sze­gedi üzem működtetését. Bürget Nándor65 igaz­gató távozása66 miatt a társaság kereskedelmi irányításával Südwest Edét, a Budai gőzmalmi társulat volt könyvelőjét bízták meg.67 68 A társaság alapítását követő két évben az igaz- gatóság tagjai több alkalommal cserélődtek, és a kereskedők és ügyvédek mellett végre gyáriparos szakmai befektetők is megjelentek a menedzsmentben: 1866-ban megválasztották J. ]. Ruston obermeisling-i - Alsó-Ausztria - gyáripa­rost, majd a következő évben Kraus Mayer pesti gabonakereskedőt és szeszgyárost. A vállalkozás az 1870-es évet 118 693 ft veszteséggel zárta,69 ezért az igazgatóság novemberben a malom működését beszüntette, ugyanakkor kilátásba helyezte az üzem újraindításának lehetőségét kedvezőbb körülmények bekövetkezése esetén. A veszteség tovább csökkentette a cég egyébként is alacsony saját tőkéjét, így a működés újbóli beindításához nem rendelkeztek pénzügyi for­rásokkal. Áthidalására a közgyűlés 5000 db 120 ft-os kötvény70 kibocsátásáról döntött, 6 százalékos hozamígérettel és 1875-től induló visszaváltással, meghatározott éves visszaváltási terv szerint.71 E forrásszerzési kísérlet nem vezetett eredményre, amit a Pesti váltótörvényszék 1870. szeptemberi bejegyzése is visszaigazol: „Actiengesellschaft der Szegediner Export Dampfmühle und Wasserwerke in Liquidation", azaz a társaság tulajdonosai az rt. 65 Üzleti mozgalmak/Burget Nándor új vállalkozása: SZH 1865.08.31., SZH 1865.10.12. 66 Bürget Nándor Bamberger Sámuel (1827-1874) szegedi nagykereskedővel társulva bizományi, szállítmányozási, kiviteli és pénzbeszedési üzletet nyitott, ahol azonban csak rövid ideig tevékenykedett. Év végén már Pesten találjukegy hitelintézeti fiók irányítójaként. Nem sokkal később, 1867-ben Temesváron hunyt el. (SZH 1865.10.12., SZH 1867/89] 67 Südwest Ede kinevezése: SZH 1865.09.24. 68 A társaságot Bécsben jegyezték be, ennek megfelelően a neve németül: Actiengesellschaft der Szegediner Export Dampfmühle und Wasserwerke. 69 Részben okozhatta az 1869-es év gyenge gabonahoza­ma: „... hiányos termés, a búza és a rozs közepesnek sem mondható"- írta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1870-1872. évi jelentésében. 70 A cikkben ugyan részvény szerepel, de az évenkénti visszaváltási tervéből és a kamatként megfogalmazott hozamából szakmai elírásra következtetünk. 71 A Szegedi kiviteli gőzmalom és vízművek rt. rendes közgyűlése. SZH 1870. 05. 22. melléklet felszámolása72 mellett döntöttek.73 Ezt követően a gőzmalom majd egy évig gazdátlanul, üzemen kívül állt, amikor 1871 júniusában Ernst Back árverésen a tulajdonjogát megszerezte.74 A „Back Bernét fiai szegedi gőzmalma és vízvezetéke” cég alapadatai körüli bizonytalansá­gok - név és alapítás Majd mindegyik forrás szerint a Szegedi Export Gőzmalmot az Ausztriában bejegyzett Back Bernát és fiai cég vásárolta meg valamikor 1868-ban, illetve más szerzők szerint 1870-ben. Állításaik helyességét négy ponton vizsgáltam: — a cég neve: pontosítása a szegedi váltó­törvényszéken bejegyzett cégnév alapján, — a társaság nevében szereplő Bernhard Back (Back Bernát) személyének tisztázása, — a Kkt. bejegyzésének helye, — a társaság alapításának időpontja, alapítók személye, illetve — mikorvette mega Back család a malmot. A Szegeden közismert bégavári Back Bernát gyáros és mecénás, felsőházi tag 1871 novembe­rében született, így figyelembe véve a kor üzleti szokásait és gyakorlatát, kizárható, hogy a társa­ságot75 alapításakor -1872 október - az egyéves Bernátról nevezték el. A közkereseti társaságot 72 A mai jogi nomenklatúra szerint a közgyűlés végel­számolás megindításáról határozott. 73 A szegedi társaság története ezzel még nem fejező­dött be: valószínűleg gabonakereskedéssel folytatta működését, ugyanis az osztrák sajtó szerint 1873-ban Sina báró érdekeltségének búzát értékesített, majd később elszámolási vitája támadhatott valamelyik beszállítójával, mert 1874,04.04-én a Budapesti kir. keresk. és váltótörvényszék végzése folytán a cég ellen csődnyitást jegyeztek fel. (Neue Freie Presse 1873.01.25.; BFL XV.20.VII.3.c./ 9459. mikrofilm] 74 „A szegedi kiviteli gőzmalomnak is van már gazdája, aki új életre fogja serkenteni. Szombaton árvereztetett el a városi széképületben s Back Ernő gazdag bécsi bankár, és magyarországi nagybirtokos vette meg 255.000frt-ért. A kikiáltási ár 610.330frt volt. [...] A malom új birtokosa, mint mondják, e vétel folytán itt szándékozik megtelepedni, ami minden esetre csak nyeremény lenne városukra.” (SZH 1871. június 28.] 75 Back Bernát fiai 190

Next

/
Thumbnails
Contents