A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2016., Új folyam 3. (Szeged, 2016)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Felletár Zsolt: Felbontatlan időkapszulák-kérdőjelek és fekete lyukak Szeged malomipari történetének kutatásában
Felletár Zsolt Felbontatlan időkapszulák - Szeged malomipari történetének kutatása lehetőséget teremtve a dél-alföldi gabonatermelő gazdaságoknak, melyek a város számára további adóbevételt jelentettek. A Jordán-féle malom keletkezésére Reizner által meghatározott két időpont - 1854 és 1856 - a jelenleg elérhető levéltári dokumentumok és korabeli sajtó által nem alátámasztható. Ezzel szemben a Szeged története 3/1 kötetben szereplő 1857-es telek- vásárlást Oltvai Ferenc kutatása16 visszaigazolja. Eszerint a Szegedi Község Választmány 1857. február 9-i jegyzőkönyve rögzíti Jordán Lajos János tetscheni17 gyártulajdonos telekvásárlási ügyét gőzmalomépítés céljára. Tehát ez a kezdeti időpontja a malomprojekt megvalósításának, melyet a községi határozat alapján egy éven belül kellett megkezdenie. Ezt követően a malom létezéséről szóló első írott dokumentum 1858. október 8-i keltezésű,18 amikor a tanács Jordán búza-elővásárlási kérelmét megtagadta, mely a működés 1858-as kezdését valószínűsíti. Összegezve a Schwarcz-Weiner vs. Jordán gőzmalom elsőbbségi ügyét, megállapítható, hogy míg az első esetben a tanács 1857. február 26-án adta ki az ipartelep végleges fennmaradási engedélyét a már fennálló üzemre, addig a Jordán-féle üzem telekvásárlásáról szóló határozat 1857. februári keltezésű, így véleményem szerint mindenféle tekintetben - telekvásárlás, építés, működés beindítása - a Schwarcz-Weiner gőzmalmot illeti az elsőbbség. A Jordán család tagjairól, vállalkozásairól kevés adalék található az eddig publikált anyagokban. Meglepő módon az osztrák sajtóban Ludwig Jordan tevékenysége jól követhető, a gazdasági rovat hírei közt többször tűnt fel vállalkozásai kapcsán. A szegedi indulását megelőzően már évek óta irányította vállalkozásait Észak-Csehországban: Tetschenben gőzmalmát,19 aminek vezérterméke szintén a búzaliszt volt, 16 Szeged múltja írott emlékekben 1222-1945. Szeged, 1968 17 Csehül: Decin. A német határhoz közeli, Elba partján fekvő település Észak-Csehországban. 18 Tanácsi ülési jegyzékek 1858. október 8.: Jordán búza elővásárlási ügye. MNL CSML, Szeged. 19 Jordánt ezértszerencsésebb lenne szakmai befektetőként meghatározni, nem pedig tőkepénzesként, mint ahogy az a Szeged története 3/1 kötetben olvasható. illetve papírgyárát a Tetschen melletti Birkigt településen.20 Fiaival, Julius-szal és Rudolffal megalakította a Jordan és fiai társaságot, melyet 1854-ben jegyeztettek be a Reichenbergi Ipari és Kereskedelmi Kamarában, birkigt-i székhellyel és gőzmalmi fő tevékenységgel.21 Ludwig J. kiváló műszaki érzékű és innovációs képességű iparos volt. Az 1850-es években több találmányát szabadalmazták: így például folyami hajók gépezetének korszerűsítéséért, valamint szappan növényi olajból történő előállításáért a Bécsi Kereskedelmi Minisztériumtól országos kiváltságot kapott.22 Johann Ludwig Jordan feltehetően 1866-ban hunyt el, amire a közkereseti társaság nevének változásából lehet következtetni. A Pesti kir. váltótörvényszéknél nyilvántartott cég neve „Jordán testvérekre”-re változott, J. Gyula és J. Rudolf tagokkal.23 Az 1869- ben beköszönő túltermelési válság, a közepesnek sem mondható búzahozam miatti bizonytalan és megdrágult alapanyag-ellátás, és a malom közvetlen szomszédságában 1859-óta működő és folyamatosan fejlődő konkurencia - Szegedi Export gőzmalom - is hozzájárult ahhoz, hogy tevékenységét beszüntette, és a társaságot 1870 augusztusában törölték a Pesti kir. váltótörvényszéken.24 * A Jordán család tulajdonjoga ennek ellenére egészen 1883-ig fennállt, amikor új korszak kezdődött a malom életében. 20 Baleset a Jordán és fiai cég birkigt-i papírgyárában. Das Vaterland 1860.10.07. 21 Jordán és fiai cég regisztrációja a Reichenbergi Ipari és Kereskedelmi Kamarában. Wiener Zeitung 1854.11.16. 22 Kizárólagos privilégiumok adományozása Johann Ludwig Jordan-nak. Klagenfurter Zeitung 1856.09.26. 23 Jordán testvérek közkereseti társaság cégbírósági bejegyzése, 1866. BFL XV.20.VII.3.c. 24 Jordán testvérek közkereseti társaság cégbírósági törlése, 1870. BFL XV.20.V11.3.c. 9464. tekercs/29. kötet/társas cégek/1866-1867 184