A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2016., Új folyam 3. (Szeged, 2016)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Kakucs Lajos: Polgári fegyveres alakulatok a Bánságban 1717-1919 között. I.
Kakucs Lajos Polgári fegyveres alakulatok a Bánságban 1717-1919 között. I. lövészcsapatok és az újonnan alakult nemzetőrségek között. A régi, a városok vagyonosabb polgáraiból álló hagyományos polgári gárdák nem akarták feladni szervezeti szabályaikat, díszes parádé egyenruháikat, vonakodtak beolvadni az újonnan felállított nemzetőrségekbe. Ennek a hosszabb ideig húzódó ellenállásnak végül a kormány, maga Batthyány miniszterelnök erélyes fellépése vetett végét. Vukovics Sebőnek a Batthyány Lajos, Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottság (Miniszteri Bizottmány) vezetőjéhez irt, 1848. március 25-i jelentésében a temesvári nemzetőrség létszámát 370 személyben jelölte meg (Urbán 1973, 51). Temesváron, akárcsak a szomszédos Aradon, a régi kiváltságos polgári őrségek, lövészegyletek nemzetiségi alapon voltak megszervezve, míg az újonnan alakult nemzetőrségek ezt a szervezési formát elvetették. Ami a régi temesvári polgári lövészegyleteket illeti, ezek, amint Vukovics Sebőnek egyik jelentéséből kitűnik „elavult testületük feloszlatásáról nemcsak nem akarnak gondolni, hanem szüntelen egyéneket térítgetnek magukhoz, a nemzeti őrségbe íratást akadályozzák" (Urbán 1973, 64). A régi polgári őrségek hosszas ellenállását az újonnan alakult nemzetőrség őrnagya úgy akarta feloldani, hogy a temesvári lövészeknek megengedte, hogy továbbra is külön csapatot alkossanak. Ezt támogatta a város polgármesterének, Preyernek a miniszterelnökhöz írt kérelme is. Erre a levélre reagálva Batthyány miniszterelnök 1848. július 6-án kelt válaszában határozottan leszögezte, hogy sem a lövészek, sem a lovasság különállásához nem járul hozzá (Urbán 1973,64). Kivételt képezett a temesvári papnevelde és az 1841-1848 között fennálló filozófiai egyetem hallgatóiból toborzott nemzetőrségi diákcsapat, melynek különállását a vallás és közoktatási minisztérium 1848. május 13-án hozott rendelete ideiglenesen engedélyezte (Urbán 1973, 76). A nagyobb városokkal ellentétben az ország legtöbb megyéjében akadozott a nemzetőrségek felállítása. Temes és Torontál lakosai attól tartottak, hogy megyéiket végvidékként - a határőrökhöz hasonlóan - katonai szolgálatra kényszeríthetik. Ez a félelem olyan nagy volt, hogy a szemtanú Ormós Zsigmond szerint a román falvak lakói még az 1848 nyarára kitűzött parlamentválasztásra sem iratkoztak fel, attól tartva, hogy a listán szereplőket azonnal behívják katonai szolgálatra (Urbán 1973, 32; Miklósik 2013, 26). Krassó megyében a nemzetőrség szervezése valószínűleg a bányavidéki városokra korlátozódott, a megyei hatóságok március végén a temesvári főparancsnokságtól 247 darab régi, nagyon súlyos lőfegyvert szereztek be. Torontál és Krassó megyékben 1848 tavaszának végén 500- 600 nemzetőr létezhetett (Urbán 1973, 33; 62). A Krassó megyei nemzetőrségek felállításánál jelentős szerepet játszott a XXII. te. a nemzetőrség alóli felmentésekre vonatkozó szabályainak értelmezése is. Míg a miniszterelnök és a pénzügyminiszter 1848 júniusában a bányák és kohók védelmének érdekében a nemzetőrség felállítását sürgette, addig a Haditanács az említett törvény első pontjára hivatkozva, felmentette a bányászokat és kohászokat a katonai szolgálat alól (Urbán 1973,59). A bánsági bányavidéken is jelentős problémákat okozott az, hogy a régi „bánya- katonaság” név alatt ismert Berg Militz alakulatok nem akartak beolvadni az újonnan alapított nemzetőrségekbe (Urbán 1973,65). Az 1808. évi II. te. rendelkezései alapján szervezett régi bányászőrségek tagjai nagyrészt a bányatisztviselők soraiból verbuválódtak. 1848 májusában ezeket az egységeket Vukovics Sebő kormánybiztos feloszlatta. Az 1848 nyarán Oravicán, Resicán, Dognácskán és Németboksányban újonnan alakult polgárőrségekben igen magas, 70%-os volt a bányászok és kohómunkások aránya (Urbán 1973,59). Ezeknek az egységeknek a fegyverzete régi és korszerűtlen volt. A császári fennhatóság alatt álló körzeti, jelen esetben temesvári katonai parancsnokság a magyar minisztériumok többszöri kérése ellenére sem bocsátott fegyvert a nemzetőrségek rendelkezésére. A délmagyarországi bányakerületek lakosságából szervezett nemzetőrségek felfegyverzésére 1848 nyarán a resicai művekben 5000 lándzsát készítettek (Urbán 1973,104). Krassó vármegyében, akárcsak az ország többi, nem magyar többségű megyéjében a nemzetőrségek alapítását 1848 tavaszán és nyarán a román és szláv lakosság ritkán támogatta. Ungváry János, lugosi kincstári hivatalnok 1848. évi naplója szerint nemzetőrséget csak Lúgoson, 112
