A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2015., Új folyam 2. (Szeged, 2015)
KÖZÖNSÉGKAPCSOLATOK - Hegedűs Anita: A fáraók Egyiptoma. Egy nagyszabású időszaki kiállítás kommunikációjának és látogatói összetételének tanulságai
Hegedűs Anita A fáraók Egyiptoma kiállítás kommunikációjának és látogatói összetételének tanulságai Ez a web 2.0-s siker is azt mutatja, hogy a kulturális kommunikáció szempontjait már a kiállítástervezés időszakában érdemes figyelembe venni: ezen interaktív eszközök használata ugyanis nem csak a korábban említett látogatói élményt erősíti, hanem komoly kommunikációs hozadékkal is bír. 4. Látogatói összetétel - Egy nyereményjáték többrétű felhasználási lehetőségei Mint azt a fentiekben már említettük, a kiállítás ideje alatt nyereményjátékot hirdettünk: azoknak a látogatóknak, akik mindhárom kiállítóhelyen jártak, ki kelletttölteniükegy nyereményszelvényt és lepecsételve a gyűjtődobozba (jelen esetben egy műanyag piramisba) dobni. Kétnyertestsorsoltunk ki, akik egy-egy egyiptomi utazáson vehettek részt. Az utakat egy szponzorációs megállapodásnak köszönhetően egy budapesti utazási iroda biztosította. A korábbiakban láttuk, hogy sajtókommunikációs szempontból milyen apropót jelentett egy ilyen nyereményjáték. A látogatók bevonzásán túl azonban további lehetőségeket rejtett magában a résztvevők demográfiai vizsgálatát illetően. A nyereményjáték lezajlása után ugyanis megtörtént a szelvények összesítése, egyúttal pedig adatbázisba rendeztük a szelvényeken megadott demográfiai adatokat. Sajnálatos módon a források és lehetőségek nem voltak adottak ahhoz, hogy a kiállítás kapcsán reprezentatív látogatói elégedettség-felmérést vagy demográfiai kutatást végezzünk. Ezért döntöttük úgy, hogy megvizsgáljuk ezen kisebb méretű adatbázist, hogy kiderüljön, milyen jellemzőkkel bírtak a nyereményjátékon résztvevő játékosok. Ez a kutatás a kiállítás teljes látogatottsága szempontjából teháttermészetesen semmiképpen sem tekinthető reprezentatív felmérésnek. Csupán arra szolgál, hogy a nyereményjáték résztvevőinek jellemzőit megismerhessük, valamint kisebb tanulságokat vonhassunk le velük kapcsolatban a demográfiai adataik alapján, melyek bizonyos részleteikben esetleges módon a szélesebb látogatói bázisra is jellemzőek lehetnek. A nyereményjátékra 3202 szelvény érkezett. A játékban való részvétel alapfeltétele a nyereményszelvény kitöltése, valamint mindhárom fáraó-helyszín megtekintése volt. A különböző kiállítóhelyeken pecséteket kaptak a látogatók, ezeket a lepecsételt, kitöltött szelvényeket dobták aztán a műanyag piramisba a főépület aulájában. Az adatbázisba ezen szelvények adatai kerültek be. Jelen kutatásban a nemi arányokat és a lakhely típusátvizsgáljuk meg közelebbről. A nemek megoszlását tekintve a nők voltak magasabb számban jelen: 59-41% az arány a női nem javára. Ez a jelenség általánosnak tekinthető: egy 2009-2010-es KSH-felmérés alapján a nők szívesebben járnak kiállításokra, mint a férfiak.f A demográfiai adatok mentén tovább haladva vizsgáltuk a résztvevők lakhely szerinti megoszlását. Elkészítettük azon városok top 20-as listáját, melyekből a legtöbb résztvevő érkezett. A lista elején természetesen Szeged áll: a teljes résztvevőszámot tekintve a résztvevők 26%-a volt szegedi. A második helyen Budapest végzett 9%-kal, majd a fővárost követi Hódmezővásárhely és Makó. A Csongrád megyei nagyvárosok után az ötödik helyen egy szomszédos megyeszékhely szerepel, Kecskemét, a "top 10"-be még pedig Szentes, Sándorfalva, Pécs, Békéscsaba és Szolnok jutott be. Az első tíz város tekintetében érdemes kiemelni, hogy Szeged után Budapestről érkezett a legtöbb résztvevő: közel háromszor annyi, mint a fővárost követő Hódmezővásárhelyről. Ez a Budapest-hegemóniát jelzi, a budapestiek kultúra iránti nyitottabb hozzáállását, illetve szerepet játszhat a nyereményjátékok iránti nagyobb volumenű fogékonyság is. Az első tíz helyen szereplő városból 5 Csongrád megyeit találunk, valamint összesen 7 dél-alföldi települést. Szolnokot tekinthetjük a Dél-Alföld vonzáskörzetének, azonban érdemes kitérni Pécs erőteljes jelenlétére, nyolcadik helyére. Ez a hely azt mutatja, hogy noha Pécs komoly távolságra van Szegedtől, autópályán keresztül nem megközelíthető, azonban 3 Kiemelt tevékenységeket említők száma nemek szerint, 2009/2010. Forrás: Központi Statisztikai Hivatal: Kulturálódási szokásaink : A lakosság televíziózási, olvasási jellemzőinek vizsgálata az időmérleg-felvételek segítségével. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal, 2013. 471