A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2015., Új folyam 2. (Szeged, 2015)
TERMÉSZETTUDOMÁNY - Csehó Gábor: Bugac természetvédelmi szempontból jelentős Coleoptera faunája
Csehó Gábor Bugac természetvédelmi szempontból jelentős Coleoptera faunája pannóniai kékperjés rétekről [Succisio-Molinietum hungaricaé), valamint kékperjés buckaközökből [Molinio-Salicetum rosmarinifoliae) is gyűjtötte. Ez természetesen nem zárja ki egyéb habitatban történő szezonális előfordulását sem, mint a telepített szürke nyárasok (Populetum canescentis cultum) (Gaskó 1998], vagy a homoki tölgyesek és nyárasok. (Szél [et ah] 2007] Bugacon buckaközi kékperjés rétről (Molinio-Salicetum rosmarinifoliae], zsombéksásosból (Caricetum elatae], valamint a lucernásból mutattam ki. Nagyobb számban Jászszentlászló és Móricgát határában lévő buckaközi kékperjés réten (Molinio-Salicetum rosmarinifoliae] csapdáz- tam. Gaskó Béla (1998] a futrinkát a Carabus clathratus auraniensis váltófajának tekinti. Igen változatos táplálékspektrummal rendelkezik. Elfogyasztja a rovarokat, fiatal pókokat, földigilisztákat, csigákat, de nem veti meg a tetemeket, gombákat és a gyümölcsöket sem - eperföldön alkalmankénti kártételét is feljegyezték. (Merkl-Vig 2009] A fény az alatta összegyűlő, főleg ízeltlábúakból álló, terített asztal miatt vonzza, ezt a fajta táplálékszerzési módot más nagyfutrinkáknál is tapasztaltam már. 1997-ben jött létre a Nemzeti Biodiverzitás- monitorozó Rendszer, mely feladata, hogy adatokat szolgáltasson az élővilág különböző szerveződési szintjei sokféleségének állapotáról, illetve változásairól, és ezzel segítse a természetvédelem munkáját. A Carabidae taxont (legfőképpen a Calosoma és Carabus genusokat] a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer a közösségi szinten monitorozandó bogarak között szerepelteti. (Merkl-Kovács 1997] Scarites terricola Bonelli, 1813 - vájárfutrinka Hazánk sík- és dombvidékein a szikesedő homokterületek ritka ragadozója. (Ádám-MERKL 1986, Horvatovich 1974] Csíki Ernő (1906] szerint leginkább az Alföldön és a Dunántúlon terjedt el, máshonnan csak elvétve került elő. Talajlakó futrinka, nappal a maga ásta üregekben tartózkodik, csak éjszaka aktív. Az átnedvesedett, mélyebb talajrétegekben kutat élelem után. (Merkl 1985] Táplálékai a trágya alatt megbúvó bogarak, (leginkább Aphodius fajok) és kisebb lótücskök (Gryllotalpagryllotalpa). (Ádám-Merkl 1986, Merkl-Vig 2009) Ádám László és Merkl Ottó (1986) Bugacon a Fekete-széken találta. Dorcus parallelipipedus (Linnaeus, 1758) - kis szarvasbogár Elterjedését tekintve euroszibériai rovar (Endrődi 1956), amely elhalt, korhadó, de még gombásodástól mentes lombos fákban fejlődik. Fafaj tekintetében egyáltalán nem válogatós, bármely számára megfelelő fiziológiai állapotúba megtelepszik. Lárváját a fákban élő hangyák nem bántják. A faanyag lebontásának résztvevői közül csak azok válhatnak gyakorivá, amelyek képesek az ott élő hangyákkal koegzisztálni. (Gaskó 1999) Az i mágó alkonyaikor aktív, és a fák kicsurgó nedvét nyalogatja, de talajszinten is meglehetősen sokat tartózkodik. A sör, a bor és a gyümölcslé egyaránt vonzza. A bogár egyedsűr űségének megái lapításá- ra a sörcsapdázás a legalkalmasabb, mert fényre gyengén repül, az etilén-glikol valószínűleg taszítja. (Gaskó 1999) A bogarat a lucernást kivéve az ösz- szes társulásból, és valamennyi általam használt módszerrel kimutattam. (Az egyeléseksorán előkerült példányait nem raktam el). Nagybugacon Ádám László (1987) minden lombhullató fás társulásban megtalálta. Védettsége indokolatlan, mert állományát veszélyeztető tényezőről nem tudunk. Glaresis rufa Erichson, 1848 - vörhenyes csorvány A kontinentális elterjedésű alkonyati állat az Alföld és a Dunántúl homokos területein fordul elő (Endrődi 1956, Merkl-Vig 2009), elterjedésének a pannon régió középső része a legnyugatibb határa. (Merkl 2007) Életmódja teljesen ismeretlen, Merkl Ottó (1985) feltételezi, hogy a homoki szarvasgomba (Mattirolomyces terfezioides) termőtestében fejlődik, de ezt eddig tenyésztéssel nem sikerült igazolni. (Merkl-Vig 2009) Fényre igen jól repül, Nagybugacon naplementekor lámpázással fogták. (Ádám 1987) Scarabaeus typhon (Fischer, 1824) - óriás-galacsinhajtó Az egyiptomiak szent állatának, a Scarabaeus sacerneka hazai rokona, bár Kuthy Dezsőnél (1900) és Vángel Jenőnél (1906) még ezen a néven szerepel. Az előbbi szerző többek között Kecskemétről, 377
