A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)

MÚZEUMPEDAGÓGIA - Krassói Anikó — Medgyesi Konstantin: Mi van a fejekben? Múzeum, imázs és az Y generáció. A „Múzeumba-járás” című kurzus hallgatóinak múzeumképe

Kovács-Krassói Anikó - Medgyesi Konstantin

Mi van a fejekben? Múzeum, imázs és az Y-generáció I.

„Mikor először olvastam a kurzus leírását kicsit vonakodtam ettől a múzeumba járástól. Nem voltam sose múzeumba járó típus, ezért voltak fenntartásaim."

(GM)

„Az már nem mindennapos dolog, ha valaki rendszeresen jár múzeumba. Ennek sok oka lehet. Az egyik ilyen példa, hogy a múzeumi kiállításokért fizetni kell. Tudom, nem egyszerű dolog fenntartani a múzeum működését és sajnos az ország sem áll úgy, de például külföldön vagy a legtöbb Európa Uniós országban a nemzeti múzeumokat általában ingyenesen látogathatják, és nem csak az állampolgárok, hanem a külföldről érkezők is."

(NT)

„Számomra a múzeum az általános iskolában és még a gimnáziumban is egy unalmas, idegen hely volt, ahol preparált rókákat, farkasokat, mamut csontokat vagy költők leveleit és könyveit nézegettük üvegborításban, miközben hallgattuk a tárlatvezető unalmas monológját, amit csak ő élvezett. Ilyenkor jöttek jól a teremben elhelyezett padok, amelyeken megvitattuk az éppen aktuális problémáinkat, ami semmiképp sem kötődött az ott található csontokhoz, preparátumokhoz vagy festményekhez. A múzeumlátogatás csak akkor jött jól, ha éppen olyan óráról kellett elmenni amelyiken dolgozatot írtunk."

(SZÁ)

„Világéletemben szerettem a múzeumokat. Szerettem, ahogy megelevenedik benne a történelem, és nem csak üres oldalakról tanulhatom meg, hogy mi is történt a múltban, hanem láthatom is azokat a tárgyakat, amik alkották azt."

(TTV)

És az idézetek után néhány megállapítás. Az előzetes múzeumkép kapcsán a közölt esszérészletek legfőbb jellemzője az, hogy a fejekben bizony meglehetősen gyakori negatív múzeum brand él - mindez releváns módon vezethető vissza kedvezőtlen gyerekkori tapasztalatokra.

Általánosságban a múzeumot mint fontos intézményt nevezik meg, igénylik a tárlatvezetői koordinációt, a szervezést. Talán sommásan azt is mondhatjuk: általában szeretik a múzeumot, de bizony az elmúlt években nem jártak múzeumba.

Az előzetes negatív múzeumkép további elemzése meghaladja e tanulmány formai és tartalmi kereteit. A szerzők e kérdéskörben újabb vizsgálatokat folytatnak és annak eredményeit jövendő publikációkban igyekeznek majdan közölni.

.....AZ ÖRKÉNY 100+1 EMLÉKKIÁLLÍTÁS

A FEKETE HÁZBAN VALAMI ELKÉPESZTŐ VOLT. GYÖNYÖRŰEN ÖTVÖZI A KOMOLYSÁGOT ÉS A JÁTÉKOSSÁGOT."

Az Örkény István emlékkiállítás 2013 második félévében a Fekete házban dobozlabirintussal, a szerző saját hangját hallató telefonfülkével és egyedi installációs megoldásokkal várta a látogatókat. A kiállítás első fele hagyományos formában, eredeti dokumentumokon, személyes tárgyakon, relikviákon és kéziratokon keresztül ismertetette az író életét. A tárlat második fele - ahová egy trükkös ajtón keresztül léphettek be a látogatók - interaktív elemek segítségével mutatta be Örkény kultikus műveit. Az egypercesek a kartondobozokon jelentek meg szokatlan formában és helyeken, az Örkényre oly jellemző könnyedséggel.

A hallgatói véleményekből az egyértelműen kiolvasható, hogy meghatározó részben előzetesen ez az irodalmi megközelítésű tárlat annyira nem motiválta őket - viszont mikor már bent voltak, mikor már megérezték a kiállítás auráját, átélték a sok-sok interaktív installáció biztosította élményt, akkor ez az érzület megfordult.

Ez a jelenség, ez a tapasztalás, miszerint miként képes megváltozni a látogatói hozzáállás egyben arra is utal, arra is orientációs keretet biztosít, hogy milyen eszközeink, lehetőségeink vannak a negatívabb jellegű attitűd formálására. A teljes gondolat kifejtésére nincs

554