A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
NÉPRAJZ - Kerekes Ibolya: A tápai gyékényszövő háziipar átalakulásai a 20. században
Kerekes Ibolya A tápai gyékényszövő háziipar átalakulásai a 20. században és egy önálló kiskereskedelmi bolthálózat kiépítése, fenntartása. Az 1980-as évekig ez a három, egymással szorosan együttműködő intézmény (HISZÖV, NIT, Népművészeti és Háziipari Vállalat) volt hivatott a háziipari (és népi iparművészeti) tevékenységek összefogására. (KUCZKA 1978, 5-13) A Könnyűipari Minisztérium 1951-ben közzétett termékjegyzékéből kitűnik, hogy akkoriban még többségben voltak a házkörüli használatra, a mezőgazdaság és az élelmiszer- ipar számára készített gyékénytárgyak. Ezek egészültek ki néhány dísztárggyal (uzsonnás-, rollni-, virágkosár).8 Az életmód és a gazdaság gyökeres átalakulásával azonban a századok alatt kiforrott, vagy épp néhány évtizede kifejlesztett tárgytípusok hamar kikoptak a használatból. A korábban ezres, tízezres nagyságrendben igényelt készítmények a műanyagok és az ipari textilek térhódításával elvesztették jelentőségüket. A rendelések megcsappanásával a szövetkezetek nem tudtak rendszeres munkát adni bedolgozóiknak, keresetük kiszámíthatatlanná vált. Ezért sokan felhagytak az otthoni munkával. A legtöbb helyen ez viszonylag gyorsan (az 1950-es évek végére, 1960-as évek elejére) a gyékényfeldolgozás elsorvadásához, megszűnéséhez vezetett. Voltak települések, ahol mindezek ellenére a szövetkezetek megpróbáltak felszínen maradni. Egyrészt újraértelmezték a régi tárgyakat, s ahol lehetett új funkciót kerestek nekik, másrészt új tárgyak tervezésébe kezdtek, hogy a kor igényeihez alkalmazkodó készítményekkel rukkolhassanak elő, s igyekeztek a piacot is kiszélesíteni. Munkájukat több-kevesebb siker koronázta. A korábbi állami megrendelések egy része megmaradt. A hivatalok ajtaja elé továbbra is jutott a gyékényből font lábtörlőkből. A gyékénycsizmákat viszont már nem a frontra küldték, hanem villamosvezetők, őrházakban és sínek mellett szolgálatot teljesítő vasutasok, 8 Faipari cikkek, kosár-, gyékény- és csuhéáru 1951, 14, 17; 1952a, 4; 1952b, 14. laktanyákban őrt álló kiskatonák használták. A tejiparban, húsiparban dolgozók a hűtőkamrába lépés előtt húzták rá gumicsizmájukra. A konzerv- és cukorgyárakban a termények alá, fölé terítettek gyékényeket, hogy védjenek piszoktól, fagytól. A háziiparosok szakajtók helyett/mellett újonnan tervezett padlóvázákat, virágtartókat kötöttek a hagyományos technikával, elkezdték színes rafiaszálakkal kivarrni a szatyrokat, falvédőnek szánt gyékényeket, a kaptafákon gazdagon díszített divattáskák számtalan változata készült. A mindennapos használatra szánt szatyrokba nemegyszer műanyag szálat fontak, szőttek, vagy belsejüket bélelték műanyaggal, hogy így „megerősítve" jobban bírják a terhelést és (látszólag) hosszabb ideig tartsanak. A korábban termények alá, ágyak elé, mellé szánt szőnyegeket napozógyékényként reklámozták, a szatyrokat pedig hozzájuk illő strandtáskaként. (MOLNÁR 1968) A szövetkezetek munkatársai a HISZÖV és a vele együttműködő Népművészeti és Háziipari Vállalat segítségével értékesítették az áruféleségeket. Kezdetben csak olyan vállalatoknak adhatták tovább, amelyek nagy tételben vették át saját használatukra, vagy adták tovább a belföldi kiskereskedelembe. Az 1950-es évek végétől megindult a nyitás a külső piacok felé. Az 1960-as években kibontakozó „új gazdasági mechanizmus" aztán nemcsak nyitva hagyta, hanem szélesre tárta a kapukat. A gyékényfeldolgozással még foglalkozó háziipari szövetkezetek éltek a „szocialista fejlődés lendülete és átalakulása" nyújtotta lehetőségekkel. Az ARTEX és a KONZUMEX külkereskedelmi vállalat közvetítésével számos külföldi kiállításra, bemutatóra jutottak ki a megújított gyékénytárgyak, s hívták fel a „tőkés piacok” figyelmét a magyar háziiparosokra. A Magyarországra érkező külföldi vezetőket és üzletkötőket aztán e cégek képviselői kalauzolták el a vidéki háziipari központokba, hogy a helyszínen is tájékozódhassanak a lehetőségekről, (-i. -r. 1968; ÖfRDÖG] 1972) 461
