A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)

NÉPRAJZ - Fodor Ferenc: A delibláti homokpuszta haszonvételei

Fodor Ferenc A delibláti homokpuszta haszonvételei legyen. Volt olyan eset, hogy megpirították tep­sibe. Betették a lernibe. Azután nem kelt ki a mag. Vetik el szaporítani. Ez drága. Azért kap az ember három napszámot. Ha kivágja a nagyfá­kat, le tudja szedni, de máskülönben nem. Ezer dinár egy napszám, Egy euró 83-84 dinár.’’6 „Van a vadrózsa, vagy hecsedli. Nagyon sok van. Öregebb nénik szoktak menni, én nem szed­tem sose. Szárítgatik, eladják teának, nemcsak teának, még lekvárnak is. Nagyon finom. Nagyon sok van. Mindenki ott szedi, ahol akarja. Nincs felosztva."7 „Akkor van földi bodza és fabodza. A földi bodza az nem nő magasra. Fekete bogyókat hoz. Mostmár nem, de régen pálinkát főztek belőle. Kis cukor kellet hozzá. Meg van ez a fabodza. Annak a virágját szedtük. Szárítottuk. Volt, ami­kor vették frissen is. De nem mindig. Góréba, vagy ahol hely volt. Deszkára, drótra. Az sokkal drágább volt, mint amit frissen adtunkéi Zsákba tettük. A faluban nem volt, Kom meg Rosjan volt az erdészeti központ."8 „A gyöngyvirágot szedtük, azt is adtuk el, most is szedik. Én nem voltam már az utóbbi két-három évben. Tölgyesek meg hársfák van­nak, alatta vannak a gyöngyvirágok. Van nagyon sok. A fél falu szokott járni gyöngyvirágot szedni, Belgrádba visszük a piacra. Azelőtt, hogy a hábo­rúk megkezdődtek, a levelét is vették a gyöngy­virágnak. Valami gyógyszert csináltak belőle. A virágot szedik még, de a levelét már nem, ami­óta a háborúk voltak. Csodálatos illatos mikor virágzik. Április utolján, május elején virágzik. Versecen nem lehet sokat eladni, Csokorba kös­sük, tízet meg levelet. Kosarakba szoktuk rakni. Van egy kosár, van füle, teteje több száz csokor belefér. Ezt a kosarat utazáskor is szokták hasz­nálni, ruhákat visznek benne. Nem törik össze."9 A méhészet általánosan elterjedt foglal­kozásnak tekinthető a faluban. Szinte min­den család foglalkozik méhészettel. A legtöbb 6 Odrobina Mihály (1933} 7 Vágner Irén (1923) 8 Szilágyi László (1949) 9 Vágner Irén (1923) méhcsaládja Pakot Imrének van, mintegy két­száz család. Télen az istállóban telelteti őket, ahol korábban bikákat tartott. A mézet 220 literes fémhordókban tárolja. Az értékesítés a legnehezebb probléma. A mézért másfél eurót fizetnek, de csak egy-két év után fizetik ki. Szil­ágyi László szerint: „Belekerül két év mire pénzt kapsz. Semmi papírt nem adnak. Ki tudja mi lesz vele is, meg velem is." Felíilkezelhetős kaptárokat használnak. A viaszt kifőzik és becserélik. Vannak gazda­ságok, ahol a műlépet saját maguk nyomják. A kereteket és a kaptárokat vásárolják. „Leg­többen üstben szoktuk főzni, fölgyün a tetejire a viasz, kb. tíz-tizenkét centiméter vastag. Ami az alján marad, azt le kell pucolni késsel a viaszról, azt a piszkossát. Becseréljük, adnak olyat, ami ki van préselve. Eladjuk vagy becseréljük. Van, aki­nek műlép-nyomója is van.” Egy gazdaságban 20-30 méhcsalád van. Csak kevesen vándoroltatják a családokat, legtöbben a falu körüli erdőbe települnek. A traktorral, prikolicával bíró gazdák napraforgó virágzása­kor a közeli táblákban legeltetnek. „Oda kell figyelni. Mindig vinni kell nekik a vizet. Igen, nincs víz. Néha van az erdőben egy kis tócsa, de az pár napig van csak. Kamionke­rekek gumijait elvágtam, négy gumi van, abból isznak. Húsz litert szoktam tenni bele. Van, aki hordóba tartja a vizet, onnan csöpög egy kis vályúba. Legtöbben gumit használnak. Régeb­ben, mikor az én apám csinálta, nyárfából faragta a vályút. Baromfinak is azt használták. Disznóknak is volt. Most öt éve volt öt tehenem a tanyán, olcsó volt a tej, nem kaptuk meg az árát csak öt-hat hónapra, beleuntam. Na, mondom, eladom a teheneket vettem méheket. De volt egy­két család nekem is mindig, ahogy külön mentem is. Szerettem őket. Akkor vettem nyolc családot, azután szaporodott el a méhecske." Mivel a faluban szinte minden portán tar­tanak méhcsaládokat, nyáron a méhek veszé­lyeztették az emberek és a jószágok épségét. Az utcán megszurkáltak egy négy éves kislányt, aki allergiás volt a méhszúrásra, csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően maradt életben. 451

Next

/
Thumbnails
Contents