A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
NÉPRAJZ - Fodor Ferenc: A delibláti homokpuszta haszonvételei
Fodor Ferenc A delibláti homokpuszta haszonvételei más irányba merült ki a tevékenység. Látható tehát, hogy a más ágazatot ért csapás (filoxéra) enyhítése körüli túlbuzgóságnak a homokkötés ügye is mennyire kárát vallotta. Erdészeti szakvélemények határozott ellenzése dacára, hozzáfogtak a dunadűlői nagy szélfogó fásításához. Megjegyzendő, hogy ezen terület nagy része gyepes és általában kötött homok volt. Azt hitték azonban, hogy a puszta délkeleti részben létesítendő egy km széles erdőpászta több km távolságra megvédi, illetve szélmentessé teszi a puszta belsejében létesített és létesíteni kezdett szőlőtelepeket. Ezen téves nézet csak a »Kossava« szél föhn jellegének félreismerése alapján keletkezhetett és a gyepes szélfogóba befektetett sok csemete, munka és költség teljes meghiúsulására vezetett." (Ajtay 1912, 75) A delibláti homokpusztán található Fejértelepen (Susarán) 2006-ban végzett kutatásaink során kiderült, hogy az említett haszonvételi módok a 20. században tovább éltek, sőt némelyeket napjainkban is folytatnak. A homokpuszta iránt a verseci szőlősgazdák mutattak különös érdeklődést, miután a filoxéra elpusztította a szőlőültetvények nagy részét. 1885-ben a verseci Gazdasági Egyesület amerikai alanyokat vásárolt és vesszőtelepet hozott létre a delibláti homokon. 1886-ban pedig tanfolyamot szerveztek a vesszők oltásának elsajátítására. (Mód - Simon 139) Fridrich Hesl által bérbe vett területen alapították Fejértelepet, amelyet Fejér Miklós akkori mezőgazdasági miniszterről neveztek el. Az első telepítések öreg Susarán kezdődtek az 1880-as évek elején. Templomot (kápolnát) építettek, melyet 1902. szeptember 8-án szenteltek föl. A vízellátást fúrt kutakból biztosították. Az első kutat 1903-ban készítették. 1924-26 között építették meg az első szélkerekes kutat. A település 1927. augusztus 1-jén vált önálló községgé. A második világháború után a templomot lerombolták, a templom bejáratánál felállított szobrokat összetörték, a templom körüli temetőt feldúlták. Ma az elerdősödött területen nehezen lehet 2. kép: A kápolna egy régi képeslapon 447