A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)

RÉGÉSZET - Szalontai Csaba - Benedek András - Károly László: A Kiskundorozsma Kettőshatár úti II. avar temető 434. sírja

Szalontai Csaba - Benedek András - Károly László A Kiskundorozsma Kettőshatár úti 11. avar temető 434. sírja küszöbét, és ismét kezembe vehettem az álta­lam feltárt leleteket, és folytathattam azok feldolgozását. Tájékoztattak a schallaburgi kiállítás előkészületeiről, és egyúttal kérték a hozzájárulásomat és aktív részvételemet, amit - a lelet tudományos- és közművelődési hasz­nosításának biztosítása mellett - elfogadtam és támogattam.10 11 A kiállítás tudományos szervezője azonban csak hónapokkal később keresett meg azzal, hogy legkésőbb 26 órán belül küldjem el a szócikket (németül), mert lezárják a kataló­gus szerkesztését, és később már nem tudják fogadni. Egyúttal jelezte, hogy elvárja az azon­nali hozzájárulásomat is a kölcsönzéshez. Hosszas levelezés után végül is abban marad­tunk, hogy a tördelés lezárása miatt már nem tudja fogadni a szövegemet, ezért csak az övve­ret elsődleges adatait (lelőhely, leltári szám) és fotóját fogják csak közölni, és így fog szerepelni a kiállításban és a katalógusban is, én pedig ter­mészetesen támogatom a kölcsönzést. A kérésemre megküldött korrektúra azon­ban nem az egyezségünk szerinti tartalommal készült. A szöveg ugyanis - az elsődleges adato­kon túl - egy 16 soros, 133 szóból és 894 karak­terből álló részletes elemezés volt, melynek alján egy monogram szerepelt: F.D ! ! !11 A történet és az együttműködés itt véget is ért. Kétséget kizáróan nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a szervezők egyáltalán nem kívánják tiszteletben tartani a lelethez fűződő jogaimat. Ezek után nem maradt más hátra, mint írásban jelezzem a Móra Ferenc Múzeum­nak, hogy emiatt nem tudom támogatni a lelet kölcsönzését, így - tiltakozásomat figyelembe véve - a császárportrés övveret nem került be a schallaburgi kiállításba.12 10 Nem gondoltam ugyanis, hogy a Daimék által koráb­ban elkövetett durva jogsértések miatt nekem kellene veszélyeztetnem egy kiállítás szakmai terveit és sike­reit, ezért félretéve személyes élményeimet támogat­tam az ügyet. 11 A katalógus 407. oldala szerint az F.D. monogram Falko Daim nevét rövidíti. 12 A Móra Ferenc Múzeum kötelességének érzi, hogy lehetőséget biztosítson az ásatásvezetőknek a lele­tek közlésére. A császárportrés övveret korábbi A II. számú avar kori temető és a 434. sírjának bemutatása és elemzése A régészeti lelőhely bemutatása A Szeged-Kiskundorozsma, Kettőshatár úti I. számú lelőhely (M5 Nr. 63, 26/4.) Szeged-Kis- kundorozsmától északra található a Maty-ér egyik ága és a tőle néhány száz méterre fekvő Fehértóhoz kapcsolódó Balaton nevű egykori tó közötti dombháton (1-4. kép). Csak az M5-M43-as autópálya megelőző munkálatai közben derült ki, hogy a nyomvo­nal érinti a korábban már ismert lelőhely terü­letét az 1+850-2+000 km között. Az ásatást a szegedi Móra Ferenc Múzeum régészei végez­ték 2004. április 26-tól 2004. június 30-ig, az autópálya kivitelezése alatt, ezért a 3 hektár nagyságú területen a 848 objektumot roham­munkában kellett feltárni, melyet különösen nehezített az a tény, hogy 300 felett volt a sírok száma. A lelőhelyen a két avar kori temetőt tártunk fel, melyek egymástól 60 méterre helyezkedtek el, a nyugatabbra eső az 1., a másik pedig a II. számot kapta a feltárás után. Különválasztá­sukat az indokolta, hogy az I. temetőt mindkét oldalról egy-egy, közel 10 méter széles temető­árok határolta. Az 1. temetőben 298, a II.-ban pedig 43 sírt tártunk fel (1. kép 1-2), melynek középső részén fekszik a 434. sír, melyet az alábbiakban részletezünk.13 434. sír: T: Ny-K 290-110°, h: 262 cm, sz: 140 cm, m.: 226 cm. A 434. és a 435. sír egy­mástól 1,5 méterre helyezkedett el (2. kép). A két sírra egy rablógödröt ástak. A rablógödör publikálása körül kialakult vita hangnemével nem értünk egyet, folytatásának a továbbiakban nem kívá­nunk helyet adni. A szerkesztők 13 A tárgyrajzokat Czabarka Zsuzsanna (MFMj rajzolta, a 2. tábla fotóit Dömötör Mihály (MFM) készítette. A 1. tábla 1. fotóját Magyar Emil (MFM), a 1. tábla 2. fotóját pedig Szalontai Csaba készítette. A táblák szerkeszté­sét Sóskúti Kornél (MNM NŐK) végezte el. 163

Next

/
Thumbnails
Contents