A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2014., Új folyam 1. (Szeged, 2014)
Kürti Béla: Trogmayer Ottó 80 éves
Kürti Béla Trogmayer Ottó 80 éves ismeretlennél ismeretlenebb tárgyakat, hogy majd ismerősként kerüljenek vissza a helyükre. Akkor még a „nagy házon” belüli rend egészen más volt, mint manapság. A mai patikakiállításban volt a könyvtár, négy íróasztallal: Hajdúné Judit, Juhász Tóni, Szelesi (Zoltán) „Zotyó” és Te ültél ott. (Itteni asztalodnál írtam egy hosszú nyáron a szakdolgozatom, a szomszéd asztalnál Horváth Feri rajzolta a Tápé- könyved tábláit, egy másik asztalnál Tóth Jani és a gyakornok Maráz Bori viaskodott a tápéi sírrajzok pálcikaembereivel...) Te már akkor főleg a később Lucs-teremmé avanzsált igazgatói irodában tartózkodtál, aminek küszöbét eleinte csak vizsgaalkalmakkor léptük át. Előtte hatalmas titkársági iroda Ulikával, Eszterrel, Pócsnéval - mára ez a terem már ruhatárrá „lépett elő". A múzeumi kollegák nagy része tényleges munkáját az „alagsorban” (földszint) végezte, a raktárakban. Itt csend volt, nyáron jó hűvös (télen kellemes 11 fok), és ami fontos, nem juthatott be, vagy csak elvétve látogató, külső érdeklődő. (Akkor még a más múzeum anyagát kutató múzeumi kollegák sem sokszor látogatták az épületet.) Lift persze nem volt, a csigalépcsőt naponta ezerszer másztuk meg (főleg, ha valaki még a legfölső szinten levő Somogyi-könyvtárba is felkívánkozott...). A mai vendégszoba és dolgozószobák helyén Csongor Győző nagyszerű történeti gyűjteménye állt, Marián Miklósnak külön kis üvegajtajú kuckója volt, ahol hol kis őzikéket, hol viperát őrizgetett, nem is ment be hozzá soha senki! A régészeti gyűjteménybe a képzőművészeti raktáron keresztül vezetett az út, miközben elhaladtunk Kotormány János egykori lakása mellett. A nagy változások éppen e lakás kiürítése, ha jól emlékszem, nagyjából a 70-es nagy tiszai árvíz után következtek: átalakítás után ide került az igazgatói iroda, az első emeleti helyiségekből kiállítótermek lettek, a könyvtár leköltözött az egykori kazánház helyére, és folytathatnám a sort. A múzeum arculata (beleértve a gyűjteményi rendszert, a hivatali dolgozószobákat, és a kiállításokat is), alapvetően a Somogyi-könyvtár 1984-es kiköltözése után változott meg. Ekkor már javában zajlottak az ópusztaszeri park beruházásai, az ország egyik legnagyobb megyei szervezetévé fejlődtünk; jártad az országot, rádió- és TV-riportokban népszerűsítetted szakmánkat és a múzeumügyet; nagy respekted volt mindenütt; a korban szokatlanul nagy összeget kaptunk az átalakításra. Az átalakítás után a természetrajzi, néprajzi, végül a régészeti állandó kiállítással egy új „Kultúrpalota” nyílt a nagyközönség számára, a számban meggyarapodott (ma már többnyire szintén nyugdíjas) múzeumi munkatársak pedig önálló dolgozószobákhoz jutottak. A 80-as évek szó szerint a virágzás évei voltak, sajnos (bár ez megint nézőpont kérdése) ez keményen megváltozott a 90-es években. Amennyire én emlékszem, az 1995 augusztusában hivatalosan megnyitott Feszty-körkép hihetetlen sikere vezetett oda, hogy a szeri parkot kivették a múzeum kezéből. Talán nem tévedek, ha azt hiszem, hogy ez volt az a döntő momentum, amikor a nyugdíj mellett döntöttél. Kevesen gondoltuk, hogy megromlott egészséged mellett talpra állsz, de szerencsére régi álmod, a már a hetvenes évek óta íróasztalfiókban tartogatott tudománynépszerűsítő írásaid kiadása, majd kultúrtörténeti „szösszeneteid” közzététele új tevékenységi formát hozott életedbe, mindnyájunk örömére. Nem vagyok benne biztos, hogy tudod, milyen széles olvasótáborod van! Az idő meghozta a díjakat, elismeréseket is, sokan voltunk szemtanúi „örömködésednek", mikor végre papírt kaptál arról, hogy Szeged város (dísz)polgára vagy! Kedves Ottó! 80. születésnapodon szívből köszöntelek, tanítványként is, munkatársként is, barátként is! Béla, a Kürti 12