A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Művészettörténet - Szuromi Pál: Vizuális szennyeződések

mellette még ott van a viszonylagos épségben megmaradt, változatos és történelmi szépségű városbelső is. Ahonnan a jellegzetes, kiemelkedő épületek, környezetegyüttesek sem hiányoznak. Ennek ellenére az ide igyekvő autós jóformán semmit sem láthat meg a város kettős arculatából. Abból, hogy egyszerre egy régi és egy korszerű településre érkezik. Mert e nagyvárosnak alig van jellegzetes, értékelhető és hiteles sziluettje. Hol a lakónegyedek monoton, zsúfolt tömbjeivel kell szembesülnünk, máshol meg rosszul telepitett, hatalmas munkásszálló töri meg a karakteresebb, harmonikusabb városképet, (lásd: Kossuth L. út végénél). Mindenesetre fura, ellentmondásos helyzetet rögzíthetünk. A szegedi honpolgár mindenekelőtt városának kivételes rangú történelmi magjára büszke, ám ilyenképpen is eltakarja ezt a külvilág elől. Holott egy nyitott, tágíerű településsel állunk szemben, ahol a régi- és korszerűbb épületegyüttesek levegősebben, tagoltabban is elférnének egymás mellett. Már csak azért is, hogy a város kivülről is önmaga összetett, hiteles látképét mutassa. A képzeletbeli autós azonban előbb-utóbb célba ér. Itt vagyunk tehát Szeged belvárosában: a történelmi atmoszférájú utcákon, tereken sétálgatunk. Az egyik pillanatban még gyönyörű szecessziós házak tűnnek fel. Valósággal élvezkedik a tekintetünk, hiszen általában elszoktunk a gondosan komponált, részletgazdag látványoktól. Különösen, ha épületekről van szó. Ezúttal viszont az az érzésünk: művészi képződményeket, igazi műalkotásokat látunk e környéken. Más lapra tartozik, hogy a klasszikus szépségű városrészek egységét is meg lehet bontani. Sőt, meg kell bontani. Mivel egy-egy új középületet kell beiktatni a régiek közé. Szó se róla: emberpróbáló építészeti feladat. Korszerűnek lenni, közben alkalmazkodni. Alkalmazkodni. Alázatosnak lenni. Sétáljunk csak a Széchenyi tértől az Anna-kút felé! Mindjárt a sarokról két elképesztő példát is érzékelhetünk. A postaigazgatóság hatalmas, geometrikus épülettömbje ugyanis éppúgy szétrobbantja a hagyományos, harmonikus környezetet, mint a Délép székház fantáziátlan, bombasztikus képződménye. Hogy túlméretezettek az arányok? Ez még hagyján. De az anyagszerűségben, a szerkezeti elrendezésben sem látni a kapcsolatteremtési szándékot. Igaz, a Délép székház tetején félkörös alakú, hokedli formájú motivumsor "díszeleg". Ez lenne talán az áthajlás dokumentuma? Csakhát ezt az építész sem gondolhatta komolyan. Neki is tudni kell: ezzel csupán egy funkciótlan, ízléstelen és bántó térszerkezetet teremtett. Ahogyan a Szeged Nagyáruház tervezője sem dicsekedhet túlzott alkalmazkodó készséggel. Látnia kellett: épülete viszonylag intim, klasszikus egységű környezetbe fog kerülni. Erre ő egy patetikus hatású, nagy lépcsőfeljáróval ellátott architektúrát alakított ki, amivel ugyancsak zsúfolttá és túlfeszítette tette az adott környéket. Vagy sétáljunk csak át a régi hídon, s menjünk tovább az újszegedi park mellett! Még a végére sem jutunk, de már a szemünkbe ötlik az útkereszteződés mellett éktelenkedő óriási "magasház" Igen, éktelenkedésről beszélek, mert merő tévedés volt e monstrumot ide tenni. Hisz feltűnően kilóg a "sorból": az Újszegedet jellemző kisvárosiasabb, bukolikusabb környezetből. Igaz, a hatvanas évek környékén egyfajta vetélkedő folyt a városok között. Ki tud nagy vagy még nagyobb házakat letenni. A szolnokiak is megcsinálták ezt, majd a szegediek is követték őket. Persze a versengés jó dolog. A magányos nagy házak telepítése viszont felelősséggel jár. Minthogy a rossz döntés egy egész városrész egységét elrondíthatja. Ám a rosszul elhelyezett köztéri szobrok is beleszólnak a jóérzésű emberek érzékenységébe. Bár Szeged a "szobrok városa" is: ennek ellenére mintha ezen a területen is felbolydult volna a hagyományosabb egyensúly. Itt van például Csáky József remek kis kubisztikus, plasztikája, a Táncoló lány. Hosszú ideig a Klauzál tér egyik 347