A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)
Irodalomtörténet - Lengyel András: A Vasárnapi Kör „regenátja”. A gondolkodó Ritoók Emma
10 Ritoók Emma pályájának mérlegét megvonni nem egyszerű feladat. Egy konfliktusokkal, ellentmondásokkal teli, de egészében mégis figyelemre méltó - s némely vonatkozásában jellegzetes - életút az övé. Neveltetése, emberi s társadalmi lehetőségei egy lehetőségeit vesztő s ezért egyre militánsabb tradíció- és előjogvédő harcra kényszerülő "történeti" osztályhoz kötötték. (Igaz, társadalmi kereteit sokáig maga is feszegette, sőt bizonyos mértékig - az önálló értelmiségi nő státuszának kivívásával - ki is tágította.) Műveltsége, ez a "németes" orientációjú, "internacionális nívón" mozgó újkonzervatív műveltség lehetővé tette számára, hogy kora fontos törekvéseivel (s gyakran azok képviselőivel is) szinkronban legyen, vagy legalábbis kapcsolódjon hozzájuk. Partner volt, aki nemcsak befogadója lehetett ezeknek a törekvéseknek, de kreatív értelmezője és alkalmazója is. Intellektuális tragédiája, hogy - fura értéktévesztésként - az irodalmat ambicionálta, melyhez nem volt elégséges tehetsége, s a teoretikus formákat csak mellékesen művelte, bár ebben érte el a legtöbbet. Elméleti opciói azonban intellektuális mérlegelés és érzületi meghatározottság sajátos vegyülékéből álltak össze. Az előbbi lehetővé tette számára, hogy az elméleti általánosítás viszonylag magas fokán nyilatkozzak meg s a lényeges problémák viszonylag széles körét integrálja fölfogásába. Korélménye azonban, melyben összeszövődött a deklasszálódás társadalmi veszélyérzete, a nemzeti identitás veszélyeztetettségének traumája, s mindenelőtt: a tradicionális emberi kapcsolatok ellehetetlenülésének megszenvedése s mindezek elutasítani akarása - gondolatait konzervatív alakzatokba rendezte össze. Bár meglehetősen általánosságban mozgó, végső soron igaz Lukács állítása: konzervatív volt. Ez a konzervativizmus leginkább társadalmi-politikai szinten, s főleg 1917-től érthető tetten, ám e szinten is sajátos. Nem egyszerű tradicionalizmus, azaz meglévő értékek defenzív védelme-konzerválása ez. Mint a zsidókérdésről, az 1918-19-es forradalmakról vallott, részben értekező prózában, részben fikcionális irodalomban előadott nézetei mutatják, az 1919 utam korszak sajátos újkonzervativizmusát anticipálta. A zsidó-nemzsidó konfliktusról adott értelmezése már militáns szöveg, s abba a vonulatba tartozik, amelyet utóbb Szabó Dezső és Németh László írásai képviseltek a legpregnánsabban. Karakterizálása, bár nem üres fantomkép, részigazságai vannak, egészében tárgyilag is "torzított", erkölcsileg pedig hibás; saját elszigetelődéséhez is hozzájárult. Művészetfilozófiai írásainak karakteréről, jellegéről azonban a konzervativizmus cimkéje már szinte semmit nem árul el. Részben, mert mint elméletíró nagy utat tett meg, több korszakot sűrített magába. Pályája még egy kiüresedőfélben lévő, elméleti jelentőségét elvesztő pozitivizmus nyomvizein indult, s bár ezt hamar maga mögött hagyta, utóbb is sokat változott. Kísérleti lélektan, neokantiánus opciók, majd a Vasárnapi Körre jellemző spirituális érdeklődés kombinálódott törekvéseiben, míg végül az egzisztencializmus közelébe, Heidegger vonzáskörébe jutott. A klasszikus 19. századból a klasszikus 20. századba. Alapélménye azonban igen hamar a létezés konfliktusossága, diszharmóniája, tendencia-szerű harmóniavesztése lett, s ez műveltségén is, gondolkodása szövetén is rendre átütött. Igazában ez foglalkoztatta, jóllehet mint jó "tanuló" igyekezett mindenkor azokban az elméleti keretekben mozogni, amelyeket a filozófia mindenkori aktuális állapota kijelölni látszott. így, ha csonkán s felemásan, zárt rendszerekbe merevedetten is, a modern embernek (s az egész modernitásnak) egyik központi, létezése lényegét érintő problémájáról, az igazi lét "elvesztésének" folyamatáról beszélt. Nem volt reprezentatív nagy gondolkodó, legjobb barátai krea285
