A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)

Irodalomtörténet - Lengyel András: A Vasárnapi Kör „regenátja”. A gondolkodó Ritoók Emma

lehet mondani, hogy amit bírálatként leír, az pusztán légből kapott lenne. írása számos reális szociálpszichológiai fölismerést tartalmaz. Ám az az összefüggésrendszer, amelyben észrevételei megjelennek és elnyerik teljes értelmüket, minden, mégoly valós fölismerésének is egy idegenkedó-elutasító színt ad, s egy zsidó-nemzsidó szembenállás keretei közé visz. Sőt jól látható, végső igénye a maga mentális sturktúrájának, értékrendszerének, gesztuskészletének érvényesítése és uralkodóvá tétele. Azt tartaná helyesnek, ha az egyik, a többségi s tradicionális kollektívum mindenben a maga képére formálná a kisebbségi, nemtradícionális kollektívumot - ez pedig már szociológiai nonszensz. Az asszimiláció, bármily fájdalmas ez az asszimiláló számára, mindig kölcsönhatás, bonyolult, helyenként dramatikus összecsiszolódási folyamat. Ha ezt nem ismerjük el, akkor szükségképpen egymással szemben álló ellenségeket kell látnunk a folyamat résztvevőiben, s "harcolókká" válunk. Hogy nem cövekelte körül megállapításai tényleges érvényét, s így óhatatlanul túláltalánosította megfigyeléseit, még lehetne szociológiai érzéketlenség, azaz szakszerűtlenség. De a szöveg egésze félreérthetetlenné teszi, másról, másról is szó van. A hozzászólást nem a "megértő" szociológiai leírás, hanem a normatív morális elutasítás igénye hatja át - egy teljesen reflektálatlanul hagyott, "természetesnek" vett szociokulturális pozícióból. Méghozzá egy olyan pozícióból, amely immár csak a teret vesztő s ezért mind inkább konzervatívvá és militánssá váló úri-történeti középosztály pozíciója volt, s a társadalom egészének képviseletére már rég alkalmatlan lett. A zsidó szociokulturális sajátosságoknak ez a konzervatív jellegű átértelmezése és morális elutasítása minden jel szerint ellenkezést, sőt szembenállást váltott ki a "vasárnaposok" körében. A cikk konkrét fogadtatásáról ugyan nincs adatunk, az viszont tény, hogy megjelenését követően többé semmi nyoma Ritoók Emma és a Vasárnapi Kör együttműködésének - egyetlen adat nem utal további személyes kapcsolatra. Nagy valószínűséggel állítható tehát, hogy a cikk megjelenését követően s közvetlenül a cikk miatt szakadt meg az együttműködés, pontosabban: a korábbi ellentéteket ez erősítette föl szakítássá. Az utak ezzel elváltak; a "progresszív és a konzervatív idealizmus" útjai (hogy az egykorú vita címét vegyük kölcsön) a Vasárnapi Körön belül is különváltak. A Vasárnapi Kör tagjai, mint közismert, ezt követően politikailag is radikalizálódtak, s szinte valamennyien részt vettek 1918-19. magyar eseményeiben, sőt egy részük a kommunista párt tagja is lett.

127 Forradalmak alatti tevékenységük részletes bemutatása nem lehet e tanulmány feladata, de annyi itt is föltétlenül leszögezendő, hogy a kör tagjai - bár változó mértékben és különböző szerepkörben - részt vettek a történeti Magyarország állami és politikai viszonyainak radikális lebontásában, s valamiképpen egy radikális utópia képviselői lettek. Választásuknak mély történeti okai voltak, s ezeket nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni; valóságos és igen súlyos problémákat igyekeztek a maguk módján föloldani. Ezt csak egy primitív demagógia tagadhatja. De ma már tudjuk azt is, ez a radikális döntés súlyos problémákat eredményezett. Következetes vállalóit, tehát leginkább Lukács Györgyöt, olyan ideológiai pozícióba kényszerítette, amely súlyos és - az eddigi tapasztalatok szerint feloldhatatlan - ellentmondásokat vont maga után; mind saját életművük kibontakozását, mind az ezen ideológia kormányzása alá került társadalmak fejlődési lehetőségeit egy roppant ellentmondásos szerkezetben rögzítette. Ez azonban utólag sem igazolja Ritoók Emmát, aki a forradalmak alatt antagonistájuk lett. Az ő döntése is mélyen Deleágyazódott a magyar viszonyokba, valóságos érdekek és értékek motiválták, de emberi és intellektuális lehetőségeit még Lukácséknál is job127 Novak Zoltán 1979., Karádi Éva — Vezér Erzsébet szerk. 1980. 275