A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)
Történelem - Halmágyi Pál: Az utolsó hagyományos fősipáni beiktatás Makón
Az utolsó hagyományos főispáni beiktatás Makón HALMÁGYI PÁL (Makó, József Attila Múzeum) Fejér Miklóst, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tiszai-alsó járásának addigi főszolgabíróját, 1939. április 22-én iktatták be Makón, Csanád, Arad és Torontál egyelőre egyesített vármegyék főispáni méltóságába. Hivatalát 1944. szeptember 24-én, a front közeledtére hagyta el, s a megye tisztikarának nagy többségével korábbi hivatali székhelyére, Tiszaföldvárra menekült. A háború után a megváltozott viszonyok miatt tisztségét többé már nem látta el. A vármegye élére új emberek kerültek. Az ezer éves múltra visszatekintő Csanád vármegyét a tanácsrendszer bevezetésekor, 1950. március 16-án egy tollvonással melgszüntették. A megye életének utolsó öt évében öt személy váltotta egymást a főispáni székben 1 , kiknek beiktatása már meg sem közelítette az évszázados hagyományokon alapuló korábbi főispáni installációkat. Ez indokolja, hogy melgőrizzük e jellegzetes magyar jogintézmény emlékét. A vármegyerendszer egyidős a magyar állammal. Első királyunk hozta létre az országban szétszórtan fekvő birtokai igazgatására. Élére állított tisztviselőjét lényegében ekkor még "jószágkormányzóját"- a környéken élő valamelyik jelentősebb nemzetség tagjai közül választotta ki, s bízta meg a király. Ó volt a várispán (comes castri), vagy megyésispán (comes comitatus), a várhoz tartozó katonák feje, a várnépek vezetője és bírája. Mivel gyakran kellett távol lennie várától, helyettesítéséről is gondoskodott az udvarispán (comes curialis) személyében. így kialakult a vármegyei szervezet két legfontosabb tisztsége, mely tisztet betöltő személyek az elkövetkezendő több mint 900 évben meghatározói voltak a megyei közéletnek. A királyi megyerendszer lassú bomlásával a XIII. század közepétől kialakuló nemesi vármegye szervezete is e korai alapokra építkezett. A megye élén a királyt képviselő ispán (comes) állt, akit általában az adott megyében legnagyobb birtokkal rendelkező bárók közül a király nevezett ki. E tisztség viselőjét a XV. századtól már főispánnak (supremus comes) nevezték. Legtöbbször a király környezetében, az udvarban tartózkodott s a királyi tanács ülésein képviselte megyéje érdekeit. Feladatait a megyében egyre inkább helyettese, az alispán (vicecomes) vette át. Ő előbb még a főispán familiárisa volt, ám e tisztség felértékelődésével egyenes arányban növekedett a megyei nemesség törekvése arra, hogy az alispánt saját soraikból a megyei közgyűlésen választhassák. A mindkét fél számára elfogadható megoldás lassan alakult ki. A XVI. századi törvények még csak annyit mondtak, hogy a főispánnak az alispánt a megye megegyezésével kell kiválasztania. 1723-ban rendezték törvénnyel e kérdést, mely sze1 Nagy Zoltán 1945, Kiss János 1946-48, Karácsonyi Ferenc ideiglenesen 1948 márciusmájus, Hídvégi Gábor 1948-49., Urbán Ferenc 1949-50. 233
