A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92-1. (Szeged,1992)
Történelem - Marosvári Attila: A szervezett alapfokú iparostanonc-oktatás kialakulásának első szakasza Magyarországon (1778–1849)
osztályáról, valamint a rajztanoda egy esztendei eredményes látogatásáról szóló bizonyítványát; 2. egy inas sem lehet segéd, akinek nincs bizonyítványa a rajziskoláról; 3. azokat az inasokat, akik nem tudnak írni-olvasni, vasárnapi ismétlő iskolába kell küldeni 40 . A tanoncok oktatása tehát továbbra is két külön területen folyt, egyrészt az elemi alapismereteket adó nemzeti iskolában, vagy akik ezt nem végezték el, a vasárnapi ismétlőiskolákban, másrészt az általános rajzismereteket adó rajziskolákban, vasárvagy ünnepnapokon folyó tanítással. Az 1795-ös rendelet azonban két lényeges elemmel bővítette az iskoláztatás addigi gyakorlatát. Részben azzal, hogy - a tankerületi főigazgatók egybehangzó javaslata alapján 41 - pénzbüntetést helyezett kilátásba az inasaikat nem iskoláztató mesterekkel szemben, részben pedig azzal, hogy a rajziskolákkal nem rendelkező helyeken lakó inasokat is kötelezte a rajziskolák látogatására. A rendelet szerint ezt az inasoknak vándoridejükbe kellett illeteszteni. Ezzel gyakorlatilag teljessé vált a rajzoktatásra kötelezett iparostanoncok köre, s ettől kezdve nem lehetett kibúvó a tanulás alól a helyi rajziskola hiánya. A kényszerintézkedések bevezetése ellenére mégsem következett be lényeges javulás a tanoncoktatásban. A céhes viszonyok között tevékenykedő mesterek ugyanis továbbra sem váltak érdekeltebbé sem a csupán elméleti ismereteket közvetítő vasárnapi iskoláztatás, sem pedig az iparűzésben közvetlenül nem hasznosítható rajzoktatás támogatásában, működtetésében. Mivel az inasok és legények szakképzését ezután is a mesterek biztosították, az oktatás egyéb - állami - formái a céhes iparoktatás keretein kívülre szorultak. A céhek számára ugyanis a helyi piac biztonsága, a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozottsága semmiféle külső (állami) beavatkozást nem tett sem szükségessé, sem indokolttá, amely a képzés hagyományos, a céhek elvárása szerint funkcionáló menetét befolyásolta volna. Aligha véletlen ezért, hogy az iparoktatás hosszú időre megrekedt az 1780-as években kialakult keretek között, s e téren nem történt lényeges előrelépés a XIX. század első évtizedeiben sem. Pedig az iskoláztatás továbbra is meglévő hiányosságai bőven adtak volna okot hathatós állami intézkedések megtételére. Az iskolákat ugyanis a pénzbüntetés ellenére ezekben az években is alig látogatták az iparosinasok. Pesten pl. az 1807-ben összeírt 12 kőművesmester 116 inasa közül 1806-ban 4, 1807-ben 8, 1808-ban 15, 1814-ben 22, 1817-ben ismét csak 4 járt rajziskolába 42 . De nem volt kedvezőbb a helyzet máshol sem. így Sopronban, ahol az 1777-es városi összeírás már 351 legényt és 156 inast említ, 1796-ban csupán 58, 1802-ben 38, 1803-ban 32 és 1806-ban is csak 33 a rajzot tanuló tanoncok száma 43 . Rendkívül alacsony volt a pécsi rajziskolába járó tanoncok és segédek száma is, 1795 előtt alig haladta meg évenként a 20-at. Az 1795-ös rendelkezés hatására nőtt ugyan a számuk, de így is csak 40-50 körül állandósult létszámuk nem állt arányban a városban élő inasok és legények jóval magasabb számával (1828-ban 559 legényt és 332 inast írtak össze) 44 . Nem volt jobb a helyzet Győrben sem, ahol 179697-ben csak 36 legény, 1802-3-ban 13 legény és 29 inas, 1804-05-ben pedig 13 legény és 39 inas látogatta a rajziskolát 45 . Panaszlevelek sokasága maradt meg Nagyváradon, ahol pl. 1814-ben hetekig zárva kellett tartani a vasárnapi iskolákat a tanoncok érdek40 A rendeletet közli: Kassics Ignácz 1835. 9-14., lásd még: Szterényi József. 1897. 40-43., Vig Albert 1932. 106-108. 4 * Iványi Béla 1906/c. 426-429., 454-456. 42 Schwartner Martin 1809. I. 354., vö. Iványi Béla 1906/c. 457-458. 43 Thirring Gusztáv 1898. 31., Verbényi László 1940. 20. és 31. 44 Kopasz Gábor 1978. 373., Eperjessy Géza 1988. 318-325. 45 Bedy Vince 1930. 13. 184
