A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90-1. (Szeged, 1992)
Művelődéstörténet - Lengyel András: A szegedi Prometheus nyomda (1926–1935)
tődött a géppark bővítésének igénye is. 1929. december 20-án a Szegedi Szemle szerkesztősége és kiadóhivatala már arról értesítette előfizetőit, hogy „A »Prometheus«-nyomda, ahol néhány hét óta a Szegedi Szemlét előállítják, teljesen berendezkedett erre a nagy feladatra. Új modern szedőgépet és több más, legújabb típusú mechanikai szerelvényeket állított üzemébe, ami helyiségeinek bizonyos átépítését tette szükségessé." 23 Ez az új szedőgép, Krasznáné emlékezése szerint, egy Linotype típusú szedőgép volt. Ez Otmár Mergenthaler német származású órás találmánya volt, de ekkor már továbbfejlesztett, ún. Kettő az egyben (Zwei in Einer) változatát használták. Nagy előnyét az adta, hogy — az egykorú Nyomdászati Lexikont idézve — „a leszedett sor kiöntését és a matricák elosztását automatikusan végzi el maga a gép, ami által gyorsabb szedés válik lehetségessé". 24 ,,A gépszedő, aki munkáját ülve végzi", 90 nyomógombból álló billentyűzetet kezelt, s ennek megfelelő mennyiségű matricát mozgatott. A gép 40 ciceró széles, 36 pontos sorokat is elő tudott állítani, s ún. kevert szedésre is alkalmas volt, ami különösen a hírlapszedésnél bizonyult hasznosnak, sőt nélkülözhetetlennek. Jellemző adat, hogy ekkortájt (egészen pontosan 1934-ben) Magyarországon csak 289 ilyen szedőgép üzemelt. 25 Működtetéséhez már csak magasan képzett nyomdász értett, így a Prometheus is kénytelen volt egy drágán dolgozó szervezett szakmunkást alkalmazni. A Linotype üzembe állítása termelékenyebbé, nagyobb feladatok ellátására is alkalmassá tette a nyomdát. A korábban is folyó kereskedelmi nyomtatvány előállítás és könyvnyomtatás mellett (pl. a Prometheus nyomta és adta ki Fehér Tibor, Für István, Czibula Antal különböző tárgyú és műfajú könyveit), Kraszna hírlapkészítésre is vállalkozhatott. 1930. május 12-étől a Prometheus nyomtatta a Szegedi Hírlap című hetilapot is, sőt november 3-ától ennek tulajdonjogát is megszerezte. A Szegedi Hírlap november 3-i számában már ez az impresszum szerepel : A kiadótulajdonos: ,,Prometheus" nyomda könyv- és lapkiadó vállalat. A Prometheus 1930-ban készített (s néhány évig használt) fejléces levélpapírján önmagát hamarosan úgy reklámozhatta, mint a Szegedi Hírlap politikai hetilap kiadóját, valamint a Szegedi Szemle Városfejlesztési folyóirat, a Szegedi Katolikus Tudósító, Az Ipar c. közgazdasági hetilap s a Színházi Újság nyomdáját. 1930-tól a Nyomdász évkönyv és útikalauz a nyomda statisztikáját is közölte. Ezek az adatok ugyan alighanem pontatlanok s egy-egy pillanatot tükröznek, de — jobb híján, hozzávetőleges tájékozódásra — talán nem fölösleges idézni őket. A Prometheus neve mellett a következő adatok sorakoznak: 28 1930: 1 szedő, 1 szedőtanuló, 2 nyomógép 1931: 1 gépszedő, 1 szedőtanuló, 1 berakónő, 1 tanulólány, 1 szedőgép, 2 nyomógép 1932: 1 szedőtanuló, 1 berakónő, 1 szedőgép, 2 nyomógép 1933: 1 szedő, 1 szedőtanuló, 1 gépmestertanuló, 1 berakónő, 1 tanulólány, 1 szedőgép, 3 nyomógép 1934: 1 szedő, 1 gépmestertanuló, 1 berakónő, 1 szedőgép, 3 nyomógép 1935: 1 szedő, 2 gépszedő, 1 gépmestertanuló, 1 berakónő, 1 szedőgép, 3 nyomógép. 23 T. Előfizetőinkhez! Szegedi Szemle, 1929. dec. 20. II. évf. 49—40. sz. 1. 24 BÍRÓ MIKLÓS—KERTÉSZ ÁRPÁD—NÓVÁK LÁSZLÓ szerk. 286. 25 BÍRÓ MIKLÓS—KERTÉSZ ÁRPÁD—NÓVÁK LÁSZLÓ szerk. 286. 26 Nyomdász évkönyv és útikalauz. 1930: 108., 1931: 115., 1932: 117., 1933: 77., 1934: 82., 1935: 84. 488