A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90-1. (Szeged, 1992)

Történelem - Orbán Imre: Makó római katolikus temetői a 18–19. században

Ez a bizonyára kényelmetlen állapot egészen 1873-ig tartott, mikor a püspöki uradalom temetó'helyet adományozott a falunak.

42 A maroslelei temetőben ma is láthatók a Bonazz Sándor püspök által ekkor állíttatott kőkereszt alapjai. A legértékesebb emlék azonban nem ez, hanem — és sajnos ilyennel Makó nem rendelkezik — a megnyitás idejéből megmaradt lélekharang. (I. tábla 1.) Az egyszerű, szerény faragással díszített falábazaton álló, valaha zsindellyel ellátott harangláb ma már nincs használatban, de elég jó állapotú. Leién ezeken kívül értékesebb emlékeket nem találtunk. Makón a temetőn kívül római katolikus hívek csak kivételesen temetkeztek. Mindössze néhány ilyen esetről tudunk. A templomban, amelyhez egyébként kriptát nem építettek, helyezték örök nyugalomra Kőszeghy Katalint, Kőszeghy László csanádi püspök testvérét. Emlékét a templom hajójában elhelyezett, fölül a család címerével, alul pedig az elmúlásra emlékeztető koponyával díszített epitáfium hirdeti. Ennek fölirata a következő : Kőszeghy Katalin néhai Nyéky Antal Özvegye itt nyugvó Hamvainak tétetett háládatos fiai által. Megholt Makón 1816 Észt : October 25 napján életének 60 Esztendejében. Rajta kívül csak három ember: Kőszeghy Katalin fia, Nyéky Antal, valamint Pruszkay Erzsébet, az itteni jegyző özvegye, (mindketten 1804-ben haltak meg) és egy ismeretlen pihen a temető szomszédságában lévő Kálvária kápolna kriptájában. Talán az eddigiek alapján is világos, az Egyház fölfogásának és tanításának megfelelően az egyházközség életében fontos helyet foglalt el a holtakról való gondoskodás. Ezért érthető, hogy az időről időre megtartott egyházlátogatások alkalmával a hivatalban lévő püspök nagy figyelmet fordított a plébánia temetőinek és az ezzel kapcsolatos ügyeknek a vizsgálatára. Ezen vizsgálat nálunk érvényes szempontjait a területileg illetékes csanádi püspök 1835-ben Temesvárott „Articuli pro apparando visitationis canonicae parochiarum Dioecesis Csanadiensis opere" címmel kiadott rendelkezésében a legapróbb részletességgel szabályozta. (IV. melléklet) Az ez alapján Makón fölvett és alapos megjegyzésekkel ellátott jegyzőkönyveink közül sajnos csak az 1835-ös hiánytalan. A jegyzőkönyv, miután részletesen leírja a plébánia ügyeinek az állását, befejezésként a vizitációt végző Lonovics József püspöknek a javítandó dolgokkal kapcsolatos határozott utasításait tartalmazza. Ezek a temetési szokásokra vonatkoztak. A püspök igen határozott hangon foglalt állást a már említett népi halottsiratás ellen: „...nem illik, hogy a keresztények, akik a hit fényétől megvilágosíttattak, s a jelen életet pedig csak az ember evilági katonáskodásának, vándorlásának és egy olyan versenypályának tekintik, ahol az örök élet jutalmának elnyeréséért fáradságosan küzdenek, és a megholtakat, akik a test bilincsétől megszabadultak, és akikről hiszik, hogy a legboldogabb életre és az örökkévaló boldogságra a jó Isten által hívattak meg, tehát nem illik, hogy ezek a szerfölötti fájdalom érzésétől úgy elragadtassa42 A maroslelei plébánia „História Domus"-a. 376