A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Régészet - Béres Mária: Beszámoló a Nagymágocs, Szendrei major–Hűtőtó területén végzett leletmentésről

állhatott. Az objektum hütó'tó területére eső vége lekerekített, elsekélyedő és itt már tagolatlan fenekű. A 3. számú egy nagyjából kör alakú területet közrefogó, íves árokszakasz. 75 cm széles foltja 80 cm-rel a mai felszín alatt került elő, feneke a szelvény nyesett szintjénél 18 cm-rel volt lejjebb. Alja kettős tagolású, teknős kiképzésű, az árok szé­lén húzódó sánc a mélyebb és meredekebb déli oldal mentén, azaz a közrezárt terület felőli részén lehetett. Betöltése változó. A mélyebb déli felén erősen szürke, iszapos, itt egykor víz állt benne, míg az északi részen laza, barnásfekete humusz volt. Ez utób­bi arra mutat, hogy az árok esetleg egykori karámot kerített. (3. ábra) A 28. árok kelet-nyugati irányból ívelten derékszögben észak felé fordul. 8 m hosszú szakaszát tártuk fel. Foltja a jelenlegi felszín alatt 80 cm mélyen került elő, fenekét a szelvény nyesett szintje alatt 50 cm mélyen értük el. Alja inkább egyenes, falai rézsűsek, homogén, kékesfekete iszapos betöltéséből kis számú kerámiatöredék került elő. A 30. árok DK-ről DNY felé tartó, lekerekített, elsekélyedő végű, ívelt árok­szakasz. 120 cm széles foltját a felszín alatt 80 cm mélyen találtuk meg, innen a fene­két még 70 cm-rel lejjebb értük el. Alja változó, zömében teknős, de a vége felé kettős kiképzésű. Betöltése barnásfekete, laza humusz volt. Talán ez is állatok összetartására szolgáló karám árka lehetett. A feltárt vermeket (17., 18., „X") egyszerű „veremvágással" képezték ki; mind­három hengeres oldalú, egyenes aljú. 7 Elsősorban másodlagos betöltésük miatt fi­gyelemre méltók. Valamennyi erősen hamus, pernyével, faszénnel, paticsrögökkel, tégla- és cseréptöredékekkel kevert földdel volt teli. Foltjaikat a felszín alatt 80 cm 3. ábra. A 3. árok AB keresztmetszete 7 17. verem: szá — fá: 170 cm, m: 30 cm, fótija kör alakú. 18. verem: szá — fá: 150 cm, m: 20 cm, tojásdad alakú. „X" verem: szá — fá: 150 cm, m: 30 cm, foltja szabályos kör alakú, szá = = szájátmérő, fá = fenékátmérő, m = mélység 62

Next

/
Thumbnails
Contents