A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Irodalomtörténet - Lengyel András: Féja Géza és a Szegedi Fiatalok

esetleg a kért adatok megszerzésére utalt. 12-én pedig Buday minden bizonnyal a Juhász Gyulával való találkozást szervezte meg. De az sem lehetetlen (s ez a valószí­nűbb), hogy 12-én már magára a találkozásra is sor került. A Buday—Féja-kapcsolat alakulása, s Féjának e Juhásszal való találkozásáról írt cikke megjelenési dátuma — március 21. — ugyanis máskori találkozást kizár. Magáról a találkozóról •— a találkozás pontos dátumának említése nélkül — már többen írtak, 50 így könnyű helyzetben vagyunk. Irt róla maga Féja, aztán Ma­gyar László közvetlen a találkozás után, majd — évtizedekkel később — ugyancsak ők idézték föl emlékeiket. 1958-ban harmadikként Tolnai Gábor is megírta emlékeit. Ezek alapján 1962-ben Péter László újra áttekintette az eseményeket. 51 Az egykorú riportok s az utólagos emlékezések alapján az látszik valószínűnek, hogy a Szegedi Fiatalok — eleget kívánván tenni Féja kérésének — Magyar László újságírót, a Délmagyarország munkatársát kérték föl közvetítésre — Magyar ugyanis nemcsak sokáig együtt dolgozott Juhásszal, de famulusa, bizalmasa is volt a költő­nek. Juhászhoz így Magyar László, Féja, Buday, Tolnai Gábor, talán Ortutay Gyula együtt látogatott el. (Magyar emlékezésével ellentétben Radnóti és Berezeli Anzelm Károly nem volt, nem lehetett ott.) Juhász először nem akarta fogadni őket: „Nem érzem jól magam, ne bántsatok. Nagyon fáj a fejem. Nem érdekel engem már senki és semmi. Hónapok óta nem is beszéltem senkivel..." — idézi szavait egykorú riport­jában Magyar László. 52 Végül mégis sikerült bejutniuk a költőhöz s a rossz kezdet után élénk beszélgetés bontakozott ki közöttük. S szóba kerültek Juhász újabb ver­sei, sőt egy esetleges újabb kötetének tervei is. Magyar László riportja erről ezt mondja : „Kérjük, követeljük tőle ezeket a verseket. Hittel, meggyőződéssel mondjuk, hogy szükség van rájuk, hogy tartozik velük, hogy nincs joga rejtegetni, titkolni egyetlen Juhász-sort sem. Én Somogyi Szilveszter polgármester szavait idézem: Szép magyar és szegedi kulturmissziót teljesítene a Magyar Téka, ha új Juhász­kötetet illesztene sorozatába. Buday György, a neves grafikus, aki most együtt ostro­molja velünk a költőt, nekilelkesedve ígéri, hogy a Magyar Téka Juhász-kötetéhez fametszetű illusztrációkat készít. Képzeletünkben már látjuk is ezt a könyvet és lelkesedésünk lassan átragad Juhász Gyulára is..." 53 Féja ugyanezt más oldalról egé­szíti ki: „Egész sereg kötetben meg nem jelent verse hever lapok s folyóiratok hasáb­jain. Sohase gyűjtötte össze őket s annál örvendetesebb, hogy a szegedi fiatalok Szép­művészeti [tollhiba ! Helyesen : Művészeti — L. A.] Kollégiuma vállalta ezt a munkát. Májusban fog megjelenni a könyv, művészi kiállításban, Buday György fametsze­teivel. A címén gondolkodunk. Van Juhásznak egy igen szép verse: »Fiatalok! Még itt vagytok...« Ezt ajánlom címnek s a társaság egyhangúlag meg is szavazza." 54 A látogatás egészében sikeresnek mondható: pillanatra fölélénkítették az apá­tiába süllyedt Juhász Gyulát, s maguk is föllelkesültek. S valószínűleg e találkozás is hozzájárult Féja „másik Szeged" koncepciója meggyökeresedéséhez. (A Viharsarok ugyanis, mint ismeretes, elmarasztalta a „hivatalos" Szegedet, de néhány személyi­ségében, így Juhász Gyulában is fölfedezte a „másik", az igazi Szegedet.) Féja azonban most sem sokáig maradhatott a városban. Újabb riportút várta — ezúttal Szabolcsban. Március 19-én onnan, közelebbről : Mándokról írta — de már Pesten adta postára — következő szegedi látogatását beharangozó lapját : 55 50 Vö. Péter László 1962. 305—308. 51 Péter László 1962. 62 Magyar László szövegét idézi Péter László 1962. 307. 53 Idézi Péter László 1962. 307. 54 Idézi Péter László 1962. 306—307. 55 Féja Géza — Buday Györgyhöz, keltezetlen (Mándok, 1934. márc. 19.) Buday-iratok. 415

Next

/
Thumbnails
Contents