A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Történettudomány - Zombori István: Szeged visszafoglalásának visszhangja Spanyolországban (1683–1688)

de idesorolja Érsekújvár, Eperjes, Kassa, Tokaj helységeket is, amiből arra következtethetünk, hogy az országon belüli választóvonalat a Duna jelentette. A füzet 15. oldalán tér rá Szeged részletes leírására. Megtudjuk beló'le, hogy nagyváros és erőd a Tisza mentén, amely egyúttal igen fontos a Tiszán való átkelés és a Duna irányába vezetó' közlekedés szempontjából. Jelentős sólerakodó hely, mely árucikket a Maroson hozzák Erdélyből. Megjegyzi azt is, hogy a török 1543-ban foglalta el. Kitér az 1552-es szegedi veszedelemre, megjegyezve, hogy ott mennyi igaz keresztény harcos halt meg. Jellemző' a fogalmazás hangneme: már az 1552-es események kapcsán az elesettekről úgy beszél mint „a mieinkrol". Ismeretei elég pontosak, ugyanis a történtek kapcsán megjegyzi, hogy előbb a keresztények a várost vették be és aztán kezdték csak a várat ostromolni, de Ali basa vezetésével a törökök megtámadták őket és összesen 6000 keresztényt öltek meg. Ezután rátér a nagy fölszabadító hadjáratra és ennek kapcsán elmondja, hogy Szegedet 1685-ben ismét megtámadták a keresztény seregek, de csak a várost foglalták el, a várat nem, ezért fölhagytak az ostrommal. Majd rátér az 1686-os események ismertetésére. Ismét többes szám első személyben beszél arról, hogy Wallis tábornok vezetésével szeptember 6-án kezdődött a vár ostroma (itt egy hónappal téved a szerző, de ezt nem róhatjuk föl neki túlzottan, és azt sem, hogy az 1685-ös sikertelen ostrom kapcsán szintén téved, bizonyára az 1686 januári vagy áprilisi, valóban a szegedi Palánk ellen indított támadással keveri össze). Kitér a zentai ütközetre is, annak név szerinti említése nélkül, külön kiemelve a török sereg nagyságát és velük szemben a keresztény sereg csekély voltát. Megjegyzi, hogy a győzelem következtében végül 22-én a várat a törökök föladták és a keresztények bevonultak oda. (A 22-e a forrásban az előbbi tévedésből következően szintén szeptemberre vonatkozott, valójában a vár föladásának dátuma október 22.) Szeged után közvetlenül — még ugyanezen az oldalon — Csanád helység elfoglalásáról számol be a forrás. Jellegzetes fordulata a korabeli kiadványoknak és ennek a füzetnek is, hogy az utolsó sorokban a kiadó utal arra, az érdeklődők hamarosan újabb információra számíthatnak. Sajnos, nem tudjuk, hogy ez a füzet valóban elkészült-e, további példányt ugyanis nem ismerünk.

10 1687 az az esztendő, amikor megjelennek a Magyarország fölszabadításáról szóló önálló művek, amelyeknek részben később több kiadásuk van, rendszerint bővítésekkel, illetve ezek némelyikének már van előzménye az 1686 előtti időkből. E művek egy része spanyol szerző által összeállított — nevezzük így — eredeti mű, más részük olaszból, németből vagy franciából készült fordítás. Jónéhány esetben a szerzők nem tüntetik föl, milyen művet fordítottak le. Ezek közül a spanyol nyelvű művek közül kiemelkedik a „Floro Historico" című összefoglalás, amelynek jelen pillanatban öt különböző évből származó variánsát ismerjük.

11 1687-ben Madridban jelent meg Bernardo de Quirós munkája a magyarországi harcokról, amely szintén egy franciából készült adaptáció.

12 1686-ban Itáliában adták ki ölsz nyelven S. D. Bizozeri munkáját Magyarország visszafoglalásáról. A müvet 1687-ben lefordították spanyolra és 1688-ban újabb kiadása jelent meg Barcelonában, ami nagy sikerét bizonyítja. Vizsgálódásaink során ezt az 1688-as kiadást használtuk. Megtudhatjuk a bevezetőből, hogy a spanyol fordítást a barcelonai püspök megbízásából végezte el egy magát röviden csak „kíváncsi" (un curioso) névvel illető 10 I. m. 15—16. 11 Floro historico de la guerra movida por el sultan de los turcos ... contra el augustissimo Leopoldo ... el ano 1683. Madrid, 1684. Szerzője Bremundan, Fabro. E műnek az újabb eseményekkel bővített kiadásai 1686, 1687, 1688 és 1690-ből ismertek, Madridból. Vö. Molas Ribalta és Köpeczi 1976. 238. 12 Quirós, Bernardo de.: História de las Revoluciónes de Hungria v. ö. Molas Ribalta, 11. és 53. Id. még Köpeczi i. m. 245—248. 237