A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)
Történettudomány - Zombori István: Szeged visszafoglalásának visszhangja Spanyolországban (1683–1688)
lakkal, emlékérmekkel. Mindenki a magyarországi eseményekről akart tudni, minél többet. Európa valójában önmagát ünnepelte, hiszen egy többszáz éves óhaj, százszor eltervezett esemény vált valóra : a török kiűzése. A nyomdaipar már elég fejlett volt ahhoz, hogy rendkívül gyorsan tudja követni az eseményeket. De nemcsak közvetlenül a hadieseményeket írták meg, hanem sorra születtek a Magyarország földrajzi leírását, rövidebb-hosszabb történetét bemutató művek is. Idó'rendi sorrendben követték és bővítették a már kész munkákat az akkor fölszabadult várak, városok történetével (1686, 1687, 1688). A különböző társadalmi rétegek más-más forrásból jutottak információhoz. A királyi udvarok arisztokratái ismert költők alkalmi verseit, a háborúhoz segítséget nyújtó uralkodót magasztaló ódáit olvasták, hallgatták, valamint alkalmi színdarabokat, szintén hasonló jelleggel. Nem szabad valami magas irodalmi, esztétikai 2 értéket keresni bennük, fő feladatuk a dicsőítés, az aktualitás volt. A tömegek körében szintén népszerűek voltak a színdarabok, nagy, látványos élőképek, amelyek pl. Buda visszavételét mutatták be. De legelterjedtebbek a röplapok és alkalmi újságok voltak. Ezek az 1 lapos terjedelemtől a több oldalas brossuráig váltakoztak, sokszor egy-egy metszettel fűszerezve az amúgy is izgalmas mondanivalót. Ezeket rövid időn belül követték a már említett összegzések, könyv alakban. Világosan kimutatható, hogy a hírek forrását elsősorban a hivatalos jelentések adták: Buda 1686. szeptember 2-i visszavételét I. Lipót császár hivatalos jelentésben tudatta az európai udvarokkal. De szinte minden követ megírta egyénileg beszerzett információt, amelyek azután hamarosan az udvari köröknél szélesebb rétegekben is ismertté lettek. Az egyesült keresztény seregben számos nemzet katonái harcoltak. Közülük sokan írtak fejedelmeiknek, családtagjaiknak levelet. Majd Buda bevétele után a sereg egy része feloszlott, így már 1686 őszén hazatérve, számos közvetlen beszámoló állt rendelkezésre. Magyarország iránt az érdeklődés — érthető módon — a hozzánk közel eső országokban a legnagyobb. így elsősorban a német birodalomban és Itáliában. Ebből következik, hogy a német és olasz nyelvű művek száma a leggazdagabb. Adódott ez abból is, hogy a keresztény seregben az Itáliából és német területről érkezett katonák voltak a legnagyobb számban. Nem is lehet fölmérni a német röplapok és újságok számát, amelyek e téma jegyében születtek, hasonlóképpen nem az itáliaiakét. Ezeket gyakran fordították le más nyelvekre, spanyolra, franciára, angolra stb. De a német közvélemény megoszlott a magyarokat illetően. Más volt az érdeklődés Észak-Németországban és más délen. Ráadásul a protestáns fejedelemségek aggódva figyelték a felszabadított magyar területek protestánsainak sorsát, és az ünnepélyes szólamok között ezen aggályuknak is hangot adtak. Az olasz művek éppen fordítva, a magyarokat eléggé gyanakodva szemlélték, lévén az ország jó része protesntáns vallású és szerintük ez a bajok fő forrása. Hasonlóképpen elég rossz véleményük volt a magyarok katonai szerepéről is : szerintük a magyarok csak segéderőnek jók, saját országuk fölszabadításában így alig volt szerepük — mondták. Végül elítélték a Thököly-féle mozgalmat, amely a császár, az uralkodó ellen irányul. A német művek az említettek mellett a szövetséges erők kötelékében harcolt saját csapataik és hadvezéreik dicsőségét emelték ki. 1 1 Az itt említett témának óriási irodalma van. Magyarország visszafoglalásának áttekintését adja Károlyi— Wellmann, 1936. Űj alapos összefoglalás a Buda expugnata 1686. с kötet. A magyar— török—spanyol kapcsolatra fontos mű Köpeczi, 1976., újabban pedig Kovács S. I. (szerk.) 1987. A török kérdés magyar vonatkozásait és az európai közvéleményt vizsgálta Waczulik, 1937. Horváth, 1937. Benda, 1942. Hubay, 1943. Ruzsás, 1970. Bóka Ê., 1983. A téma külföldi megközelítését ld. Baumer, 1944., Coles, 1967. Sanchez Montes, 1951. Vaughan 1954. 233
