A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Néprajz - Nagy Vera: A szentesi takácsmesterség

szonnak. Az alsó és felső kereszteződéseknél zsinórral bekötötték, majd láncba szedve levették. A láncfonal fölhengerezését három személy végezte. A lánchenger nútos részébe illeszkedett egy négyszögletes keresztmetszetű pálca, az ún. komposztor, erre húzták föl a láncfonal alsó részét, és így erősítették a lánchengerre. A fonalak kereszteződéséhez két lécet, cséppálcát helyeztek. A fonalat ezután az elosztólécbe, a fogasba, szedték. Egy személy feszesen fogta a láncfonalat és engedte tovább, egy a fogast tartotta, egy pedig hajtotta föl a lánchengerre. A fonalak elülső végét elvágva fűzték be sorba a nyüstbe és a bordába. Századunkban a láncfonálhoz cérnázott, azaz több szálból összesodrott pamutfonalat használtak. A háború alatt és közvetlen utána nem kaptak a kisiparosok cérnázott fonalat, ezért kénytelenek voltak cérnázógépeket csináltatni. Katona Lajos 1948-ban, Vásárhelyen csináltatta egy lakatossal, de volt Busa László műhelyében is. Technika, díszítés A hagyományos vászonneműeket négy nyüstös szövőszéken szőtték, noha az alapvető kötés mód, a vászonkötés két nyüsttel is megoldható. Négy nyüst használatát a díszítés tette szükségessé. A díszítmények elnevezéseiről a mai takácsok már nagyon kevés adattal tudnak szolgálni. Ezt azzal magyarázzák, hogy amikor ők a Vrana-műhelybe kerültek, ott már nem volt igazi mester, aki oktatta volna őket. Amit megtanultak, a segédektől lestek el. Az egyszerű, de erősebben bevert színes csíkra itt is használták a vertcsík, a fogazásra az istámos, az apróbbra az egérfogú elnevezést. A díszítő csíkegyüttesek nevei : hármascsík, fogasötös és a parasztasszonyok által nagyon kedvelt rozmaringos.

51 A derélajcsíkok nevei : hármas, ötös, hetes, kilences, Jóska, kokovai. A díszítés anyaga piros pamutfonál, kisebb mértékben kék. A hagyományostól eltérő színezésű csíkok csak az 1940-es, 50-es években terjedtek el. A bonyolultabb damasztszövés lyukkártyás rendszerű jacquard-gépeken történt. A minta lyukkártyára való átvitelét is maguk készítették a takácsok. Egy nagy abroszhoz 300—400 lyukkártya kellett, amely a minta felét tartalmazta, az abrosz másik felén ugyanez jött fordítva. Termékek Hagyományos takácstermékeknek azok a textilfélék tekinthetők, amelyek még a század elején a lányok stafirungját alkották, s amelyekből a vagyoni helyzetnek megfelelően, határozott számú darabot állítottak ki. Ilyen, meghatározott számú vászonneműből álló kelengyét már idősebb adatközlőim sem kaptak, viszont édesanyjuk még kapott. Legpontosabban Babos Józsefné emlékezett édesanyja 1905-ben összeállított stafirungjára. Ennek a darabjai: 6 törülköző, 6 szakajtóruha, 2 sütőabrosz (egyik kenyérsütéshez, a másik tarhonyaszárításhoz), 4 lepedő, 2 derékalj, 6 nagypárna, 2 dunna, kispárnák, ingvállak, alsószoknyák. Módosabb gazdacsaládok lányai törülközőkből 12, lepedőkből, ingvállakból, alsószoknyákból 6—6 darabot kaptak. Babos Józsefné 1935-ben ment férjhez. Ő már nem kapott vászonnemüt stafirungba, hanem damaszt törülközőket, abroszokat, szalvétákat. Az anyjától örökölt vászon törülközőket, szakajtóruhákat nem használta, eltette emlékbe. 51 A díszítés technikája és elnvezései megegyeznek a mindszenti takácsszőttesek díszítésével. Ezek részletesebb leírását lásd: Nagy Vera 1986. 112—112. 194