A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1988-1. (Szeged, 1989)

Néprajz - Nagy Vera: A szentesi takácsmesterség

tó's a felvevó'piac. A takácsok számára az orosházi hetipiac a 30-as években is a legjobb elárusító hely volt a környékben. Itt a hagyományoshoz jobban ragaszkodó paraszti vásárlók igényei miatt a takácstermékek tovább állták a versenyt a gyári árukkal szemben.

42 A takácsok számának alakulása A jegyzőkönyvek mindegyikében találunk adatokat a takácsok létszámáról. Ezek alapján 1769-től 1885-ig tudjuk nyomon követni, hogy hány mester dolgozott a városban. Ezt elsősorban a kántorpénzt fizetők névsora teszi lehetővé, amely — a nevek vizsgálata alapján — csak a városban dolgozó, úgynevezett belső mesterekre vonatkozik. Ritka az olyan bejegyzés, amelybó'l kiderül, hogy abban az évben hány mestere volt a céhnek. Ilyet találunk 1860-ban, a százéves évforduló kapcsán, 1846ban pedig, amikor új jegyzó'könyvet nyitnak, felsorolják az összes akkori mestert név szerint, de folyamatosan hozzáírják az új belépőket is, így 186 nevet találunk. Ebben az évben — későbbi feljegyzésekből derül ki — az első új belépő Szabó Sándor, aki 77. a névsorban, a jegyzőkönyv megkezdésekor tehát 76 tagja volt a céhnek. Ez az adat megegyezik a másik jegyzőkönyvben szereplő számmal, mely a kántorpénzt fizetőket rögzíti. A kántorpénzt fizetők listája alapján viszont nem valószínű, hogy minden évben pontos adatot kapunk, előfordult, hogy valaki késett a kántorpénz fizetéssel, rövid időre abbahagyta a mesterséget, esetleg beteg volt stb. Ez is oka lehet, ha egymás utáni években nagyobb különbség mutatkozik a mesterek számában. 1860-ban, az évforduló kapcsán 85 mestert említenek, de a kántorpénzt fizetők száma csak 70. Előfordul, hogy hosszabb időszakban nincs évekre lebontott adatunk, ilyenek például az 1840-es évek. Erről az időszakról csak annyit tudunk, hogy 1846 és 1859 között 133 mestert tartottak nyilván. Ez idő alatt közülük többen meghaltak, néhány új belépő is akadt, évekre lebontva tehát számuk valamivel kevesebb lehetett, mégis úgy látszik, ekkor voltak legtöbben, feltehetően 100 körül mozgott a számuk. Palugyay Imre 1855-ben megjelent munkájában 96 takácsot említ.

43 Nagyobb ingadozást mutatnak a számok olyan években, amikor járvány pusztított a városban. Fényes Elek ezt írta Szentesről: „1831-ben a cholerában 1100 lakos halt meg augustus hónapján."

44 Ebben a hónapban nyolc takácsmester neve mellett szerepel a jegyzőkönyvben, hogy meghalt kolerában. Ujabb járványról 1873-ban tájékoztatnak az iratok. Lehet, hogy több mester is meghalt, de tisztségüknél fogva csak kettőről emlékeznek meg: ,,... a kolerajárvány által a testületnek jegyzője és az ifjúság részéről a bejáró mestere el hala..." Az esetleges pontatlanságok ellenére is határozott kép rajzolódik ki a mesterek számának alakulásáról. 1767-től, a céh megalakításától kezdve lassú, de határozott, egyenletes növekedést tapasztalhatunk, egészen a 19. század közepéig, amikor számuk a legmagasabb volt. Az 1860-as évek végétől alig húsz év alatt — 1885-ig, ameddig a jegyzőkönyvek adatai terjednek — egyharmadára csökkent a takácsok létlétszáma. (1867/68: 69 fő, 1885: 23 fő.) 42 Juhász Antal 1965. 310. 43 Palugyay Imre 1855. 493. 44 Fényes Elek 1851. III. 1222. 180