A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Irodalomtörténet - Lengyel András: Egy későliberális ideológiakritikus. Vázlat Gáspár Zoltánról

amit az „urbánusságnál" helyesebb késó'liberális értékvédelemként jellemezni, minden addiginál „tisztább" formában jelenjen meg. Az a kritika, amellyel Lukács György az Új Hangban a Szép Szót illette,

110 tulajdonképpen nem is az egész lapra, hanem csak utolsó periódusára, a Gáspár-féle Szép Szóra érvényes (arra is csak bizonyos korrekciókkal). Gáspár szerkesztői tevékenységét jellemezte ugyanis leginkább az az ellentmondás, amelyet Lukács exponált: megalkuvás nélküli demokráciaigény, mindenféle rasszizmus és irracionalizmus elleni harc — s ugyanakkor, ezektől szétválaszthatatlan, ezekkel valamiféle sajátos szimbiózisban, a népi mozgalom iránti szinte teljes értetlenség. „Aki — írta Lukács — a »Szép Szó« csak néhány számát is figyelmesen elolvassa, különös stiláris megfigyelésre jut : kevés magyar lapot írnak ilyen szenvedélyes gondossággal és főleg olyan gondosan kifejezésre jutó szenvedélyességgel ; pátosz és gúny egyaránt jelzik, hogy az írók szívügyükről szólnak : szeretet és gyűlölet, lelkesedés, harag és megvetés egyaránt őszinte, belülről jön és ezért megkapja az olvasót. Csak egy tárgykör van, amelyről a »Szép Szó« írói jéghideg objektivitással beszélnek: a magyar földreform kérdése ez."

111 Lukács érvelésében persze legalábbis furcsa, hogy az objektivitást (vagy az objektivitás igényét) negatívumként értékelte, de azt jó érzékkel vette észre, hogy a Szép Szó nem értette, nem érzékelte a magyar paraszttársadalom valódi viszonyait, sem ideológusaik — a népi írók — mély társadalomtörténeti meghatározottságát. Bennük csak szakszerűtlenséget fedezett fel. Ezért van mégis igaza Lukácsnak, amikor — ha sarkítva is — azt a következtetést vonja le: „A tudományos tárgyalás, a hűvös objektivitás igazi tartalma [...] az, hogy a parasztság csak objektuma, nem pedig cselekvő és döntő szubjektuma legyen a magyar földreformnak"; „a földreform lehetőségeit, kereteit" az ipari-forgalmi szektor „vagyon biztonsága" jelölje ki.

112 Fölmerülhet a kérdés : Gáspár szerkesztői törekvései határozták-e meg a lapba írók szemléletét s így a lap irányvonalát is, vagy éppen fordítva : a lap köré tömörülök helyzet- és veszélyérzékelése alakította a szerkesztési gyakorlatot. Úgy sejthető, mindkét meghatározottság egyaránt érvényesült; a helyzetérzékelés és iránykijelölés közös volt. (Ilyesféle közösségre vall Balogh Edgár tapasztalata Gáspárral és K. Havassal folytatott — egyébként eredménytelen — tárgyalásáról.)

113 Az azonban (akárhogy volt is) bizonyosnak tetszik : a lapot Gáspár teljes szívvel vállalta, s a lap irányvonala egészében az övé volt. Nemcsak abból következtethetünk erre, hogy a Szép Szó végső szakaszának jellegmeghatározó munkatársai, K. Havas Géza, Szirtes Andor (s részben Remenyik Zsigmond) legközelebbi barátai lettek; hogy barátjának, Horváth Bélának egy verse, majd a vers K. Havas-féle értelmezése (tehát végső soron a lap iránya) védelmében került szembe 1939 elején Radnóti Miklóssal s régi barátaival, a Szegedi Fiatalokkal. De ez a szembekerülés, mint Radnóti naplójából kitetszik, nemcsak pillanatnyi, esetleges konfliktus volt — a vita teljes szakítássá „fejlődött". Gáspár a Szép Szó s a volt Szegedi Fiatalok vitájában véglegesen a Szép Szó mellett voksolt.

114 Szerkesztői tevékenysége azonban nem tartott, nem tarthatott soká. 1939 nyarán az új sajtótörvény rendelkezései lehetetlenné tették a Szép Szó további megjelenését; a lap, mint annyi társa, a júliusi—augusztusi kettős számmal megszűnt. 110 Lukács György: 1945. 76—103. 111 Lukács, 1945. 79. 112 Lukács, 1945. 82. Ez a vád, persze, legföljebb mint Gáspárék szubjektív szándékával ellentétes, öntudatlanul ható tendencia igaz. 113 Vö. Balogh Edgár; 1976. 51. 114 Vö. Csaplár, 1971. 1149. 453