A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Embertan - Farkas Gyula: A magyar antropológia története kezdettől 1945-ig

Összegyűjtött iratai, feljegyzései jelenleg részint a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában vannak elhelyezve, részint a családja őrzi. Amikor az egyes eseményeket áttekintjük, ezekre a dokumentumokra nagymértékben fogunk támaszkodni. Rendelkezésünkre bocsájtásukért ezúton mondunk köszönetet a család tagjainak, valamint Dr. KÖRMENDY KINGA levéltárosnak. A magyar antropológia fejlődése lényegében a külföldi törekvéseknek megfelelően alakult. Voltak időszakok, amikor a magyar embertani kutatások lassúbb tempóban követték az egyetemes antropológia fejlődését, máskor azzal lépést tartottak, de — legalábbis gondolatban — olykor egyes nyugati országokat is megelőztek. 1. kép. Fridelius „anthropologia"-jának címlapja A magyar antropológia első kezdeményezései szintén a filozófiai antropológia területén jelentkeztek, amit jelzett a soproni születésű J. FRIDELIUS 1661-ben „Ex anthropologia" címmel Wittenbergában megjelent doktori értekezése is. A 18. században és a 19. század első felében hazánkban a természettudományos antropológiának egyáltalában nem volt művelője (BARTUCZ 1964), legfeljebb néhány hirdetője. Ezek között említhetjük APÁCZAI CSERE JÁNOS nevét, aki „Magyar Encyklopédia" című 1653-ban megjelent könyvében külön fejezetben foglalkozott az emberrel. A 18. századi orvosi munkák az emberi szervezet ismertetésén túl a koponyatorzítást is említik. Az első magyarországi antropológiai megfigyelést BÉL MÁTYÁS közli, aki 1735-ben a csallóközi ember testi külsejét jellemezte. A rasszjellegeket öröklődőknek tartotta, míg HUSZTI ZAKARIÁS 1781-ben a környezet döntő szerepét hangsúlyozta. KLEIN MIHÁLY 1778-ban a Ruszt mellett talált fosszilis embercsontokról tudósított. 83