A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Embertan - Farkas Gyula–Marcsik Antónia: Dél-magyarországi késő neolitikus emberi csontvázak (Gorzsa, Deszk)

Természetesen a rendelkezésünkre álló 17 gorzsai csontváz és főleg azok nagy részének töredékes megtartása a messzebbmenő következtetések levonását nem teszi lehetővé. Elő-Ázsiára vonatkozóan Cappieri szolgáltatott adatokat (Cappieri, 1969; 1970). Ő különböző helyekről (Anatólia, Palesztina, Mezopotámia, Irán, Turkmenia, India) gyűjtött 122 késő neolitikus lelet alapján megállapította, hogy a lakosság 61,1 %-a dolichokephal, 28,1 %-a mesokephal és 10,8 %-a brachykephal volt. Ez utóbbi azért is különösen érdekes, mert Kurth egyértelműen rámutatott arra, hogy a Cipruson feltárt khirokitiai leletek, melyek brachykranok voltak, egy erős helyi izoláció példáját mutatják (Kurth, 1958). Különösen fontos számunkra a későbbiek során az a megállapítása, hogy ezek nem hozhatók kapcsolatba sem a földközi-tengeri térség, sem Közép-Európa brachymorph elemeivel. Mint ahogyan Cappieri is rámutatott : Anatólia őslakossága a neolitikum idején mediterrán jellegű volt. Ez a népség a neolitikum idején egészen a mai Lengyelország közepéig terjedt, a mediterránok eddig hatoltak fel (Tóth, 1971), amit a gracilizációs vizsgálatok is igazolnak. Ha feltételezzük, hogy ez a népességvándorlás útján került Közép-Európa területére, akkor a görögországi Proto-Sesklo, a tráciai és bulgáriai Karanovo, a jugoszláviai Starcevo és Vinca, valamint a romániai Boian, Hamangia, Cucuteni, Cernavoda és a magyarországi Körös és Tiszai kultúrák népe között összefüggésnek kellene lenni. A Balkán-félsziget területére vonatkozóan Boev összefoglaló munkájából (Boev, 1972) — az eltérő taxonómiai értékelés ellenére is — megállapíthatók azok a típusok, melyeket az általunk vizsgált időszakra datáltak. Ennek alapján a bulgáriai lelőhelyekről származó leletek (Devetaska barlang, Karanovo, Jassa tepe, Kazanlak) arról tanúskodnak, hogy a neolitikumban mediterrán és protomediterrán rasszok fordultak elő. Jugoszláviából a Starcevo kultúrába tartozó leleteken a vincai szériában mediterrán-cromagnoid és alpi vonások tűnnek fel (Boev, 1972). A görögországi neolitikum anyaga elsősorban Angel (1953) munkája alapján vált ismertté (Tzangli, Astakos, Agora Athen, Hageorgitika, Hoirospilia, Servia), melyek túlnyomóan szintén mediterrán vonásokat mutatnak, de dinárinak és alpinak tartott rövidfejűek is megtalálhatók a leletek között. A romániai neolitikus leletek, melyeket elsősorban Necrasov és munkatársai publikáltak (Necrasov, 1964, 1965; Necrasov-Cristescu—

Maximilian—Nicoláescu Plopsor, 1959; Necrasov-Cristescu, 1967; Nicoláescu Plopsor-Wolski, 1974), különösen, amelyek a Boian és Gumelnita kultúrára vonatkoznak (Nicoláescu PlopçorPopovici, 1967) dolicho-mesokran, metriometop, közepesen hosszú és keskeny fejű, keskeny és alacsony arcú leptoprosop, főként alacsony termetű népességről tanúskodnak, melyek elsősorban a gracilis mediterrán rasszal azonosíthatók. Az ukrajnai neolitikus anyag (Nyikolszkoje, Vaszilevka, Dereivka, Volneno, Vovnigi, Nyizsnyij Dnyeper, Mariupol) az előbbiekkel szemben úgy tűnik, hogy mind a férfiak, mind a nők esetében főként a cromagnoid—

В változat előfordulásáról tanúskodik (Konduktorova, 1973). A dél-alföldi anyagban a nordoid komponens 55,6 %-ban, a cromagnoidok 17,1 %ban, a mediterránok 33,3%-ban vannak képviselve, rövidfejűek pedig egyáltalán nem fordulnak elo (Farkas, 1975). Ez utóbbi tény teljesen összhangban van Búnak azon megállapításával, hogy Kelet-Európában a neolitikumban nem volt brachykran zóna (Búnak, 1961). Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a mediterrán és feltehetően a nordoid komponens is (amely lehet mediterrán és cromagnoid keveréke is!) elsősorban délről, illetve délkeletről (Balkán és a mai Románia) került a Kárpát-medencébe, ami 64