A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Művészettörténet - Katona Imre–Rózsa Gábor: Egy elfelejtett szentesi keramikus: Jakó Géza (1886–1943)

kelvén Jakó Mihály, immár 60 évesen, végleg visszatért szülővárosába, Szentesre, és 1897-ben, felesége halálával megszűnt iparát, 1909-ben újra kezdte, és 2 segéddel, 2 tanonccal folytatta azt 1922-ben bekövetkezett haláláig.

29 A fiatalok problémáját Marksteinék oldják meg egy budafoki ház és telek megvásárlásával, ahol idővel még saját kemencét is építhetnek, illetve Géza vállal 1910-ben sürgősen tanári állást a Székesfővárosi Községi Iparrajziskolában, ahol felesége is tanult. Az akkor már majd másfél évszázados múltra visszatekintő' híres intézményhez Kós Károllyal együtt lépett be tanárnak, erről így vall az értesítő:

30 „Az iparrajziskola három legöregebb érdemes tanára Lechner Gyula, Pálóczi Antal és Száraz István által engedélyezett szabadságot élvezve, ez iskolai évben már nem tanítottak. Az építőipari téli tanfolyamon ez által megüresedett órákat Kós Károly okleveles műépítész látta el. A többi megüresedett órákat az iparrajziskola tanárai vállalták el, mi által már alkalmazásban volt tanársegédeket annyi önálló órára kellett beosztaniuk, hogy a felmerült helyettesítéseket és segédkezéseket már nem végezhették, s így mint tanársegédet, Jakó Géza okleveles középiskolai tanárt alkalmaztuk." Az akkori iparrajziskolának sokirányú funkciója volt. Ellátta az iparosság továbbképzési igényeit, nevelte az iparos pályára készülőket, helyet és lehetőséget adott a műkedvelők rajzi és rajztudáson alapuló, valamint különböző technikákban és ügyességekben való képzéséhez, és ugyanitt képezték a fővárosi tanonciskolák rajztanítóit is. (Vértes) Vőgerl Rezső volt az agyagipari tanfolyam vezetője, egyébként ő volt Jakóné osztályfőnöke 1904—06 között a nyilvános rajz- és mintázási terem női munkatermében is.

31 Az ismeretség révén egykori tanítványának férje számára, Jakó Géza kezeibe bátran adhatta át katedráját. Az iskola nagyra becsült öregje volt Györgyi Kálmán is, aki a „Magyar Iparművészet" c. folyóirat szerkesztőjeként már 1913-ban helyt adott néhány Jakó-kerámia fényképes ábrázolásának.

32 Györgyi az Országos Iparművészeti Társulat titkáraként melegen támogatta Jakó Géza önálló kerámiai szárnybontogatásait, és talán nem véletlen, hogy kritikájában, melyet az 1914. év végi „Karácsonyi iparművészeti vásár"-ról írt, az egykori munkaadó Zsolnay-gyár termékei után mindjárt Jakó munkáival foglalkozik:

33 „A Zsolnay-gyár erős fémreflexű, gazdag virágdíszű, csodálatosan fejlett technikájú újdonságai Fischer Emil néhány diszkrét színezésű díszvázája mellett is feltűnést keltettek JAKÓ Géza tanárnak igénytelen, de művészi hatású cserepei. Vetélytársai e téren Fábián Gyula és neje (Sárvár), kik nehéz viszonyokkal küzdve évről-évre mindinkább tökéletesítik kerámiai munkáikat." Képzeljük el, hogy ez a bátorító kritika egy rangos művészeti folyóiratban milyen ösztönzően hatott a Jakó házaspárra! A sárvári Fábián házaspárral való összevetés pedig a férj neve alatt végzendő közös művészeti tevékenységre ösztönözhette Markstein Ilonát, aki a névtelen társként való elismeréséért folytatott küzdelemben már emancipálva érezhette magát. (5. kép) Jakot művészi kibontakozásában a háború akadályozta meg. Az általa készített apró „csecsebecsékének a világégés közepette aligha lehetett piaca. A kemence felfűtéséhez szükséges tüzelőfa beszerzése pedig egyre drágább, egyre lehetetlenebbé válhatott. A társulat karácsonyi vásárainak is jóval kisebb volt a sikere, de nem úgy Jakó Géza egyszerű, olcsó és mégis művészi kerámiáinak! A háborús emléktárgyak pályázatán pedig, ahol „ ...olyan apró tár29 Szentesi Akvi. Ker. 453/1922. sz. halotti akvi. kiv. Hettesheimer Berta tulajdonában. 30 Székesfővárosi Községi Iparrajziskola Értesítője 1910—11. 8. 31

SzfKI. Ért. 1904—05. 61. 32 Magyar Iparművészet (MI) 1913. 26. 49. ábra: Jakó Géza: Mázas cserepek (Gömb alakú és hengeres vázák, mély tállal.) 33 MI. 1915. 38.: „Karácsonyi iparművészeti vásár..." 387