A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Néprajz - Szűcs Judit: A táplálkozáshoz fűződő hiedelmek nyoma Szentesen

rontott tehén tejét az ország más részein is ismert módon a szentesi katolikusok is vályúba öntötték, új ingvállat tettek bele. Ezt addig vágták baltával, míg oda nem ment a kapuba az, aki a rontást végezte (Agócsné)

14 Ha a tehén véres tejet adott, a favályúba baltával kellett ütni, míg a tettes sírva nem kérte, hogy hagyja abba (Gránitz, vö. még a szövegmutatvánnyal). A harmadik változat szerint, ha elment a teje a tehénnek, az istállóban a sámlit verték söprűvel, miközben jajgatva jött, aki megrontotta a tehenet. (Józsa Erzsébetnek nagyanyja mondta el mint felsó'réti, tési szokást.) A vas, a fém ambivalenciáját mutatja, hogy rontó hatása is van, és a rontás feloldására is használható

15

, a gyűjtött három, tejrontást feloldó eljárásból kettó'ben is balta, vagyis fémtárgy a hatásos eszköz. A tojás, a baromfi a gabonával, tejjel egyenértékű tápláléka és haszna a paraszti gazdaságnak. Érthető, hogy mágikus szertartások kapcsolódtak szaporaságukhoz, egészségükhöz. A református Erdőháti Nagy Antal mondta: „Nem gyakoroltunk ojan babonafélit. Nem. Csak annyi vót az összes, ha tyúkot ültettünk vagy libát, mán ludat, észt csak kedden vagy pénteken. Ezeken a bizonyos napokon. Ennyi vót a babona." Péntek az előírt napok között szerepel

16

, a „kedd asszonya" hatása már nem érvényesült

17

. A tyúkok Luca napi megpiszkafázásának általános szokását ismerték, gyakorolták

18

. (Célja, hogy jól tojjanak a tyúkok.) Tojást nem adtak el akármikor. „Estefelé, naplement után mán nem... Most nincs. Gyere hónap!" (Nagy Bálintné). A magyar néphitben Róheim szerint a besötétedés kritikus időszak

19

. Szentesre vonatkozóan Papp Imre feljegyezte, hogy „Nem volt tanácsos csirkekeltetés céljából tojást kiadni a házból, míg előbb maguk nem ültettek belőle, stb."

20 De nemcsak az alkalmatlan időben kiadott, eladott tojás, hanem az elcserélt magliba is szerencsétlen kimenetelű lehetett. „Énvelem történt a dolog, hogy elcseréltem maglibát. Asztán utánna nem lët liba. Minden tojázsba bele penészedett. Hogy mivel rontyák mëg, nem tudom, mer nem rontottam soha." (Agócsné). A régi helyről új helyre költöző tanyások között a baromfi-, tojás-rontás különböző módjait gyakorolhatták (vö. még a szövegmutatvánnyal). Az adatok egyaránt származnak református és katolikus környezetből. Az állati származékokhoz fűződő hiedelmek A magyarok kereszténység előtti hitvilágának nyomait a táltos alakjával jelölt hiedelemkörben dolgozta fel Diószegi Vilmos

21

. A disznóvér ivásában, a vér — XX. századi változatában játékos, tréfás — szétfröcskölésében talán szintén a pogány magyarok hiedelmei fedezhetők fel. A disznóvér ivása Szentesen a bellérek, hentesek szokásaként maradt fenn

22

. Csák Imre név nélkül emlékezett a szokásra, Kázmér József városi henteseket, a Vass testvéreket emlegette. Szél Sándor a rokonságból ismert olyan bellért, aki disznóöléskor megitta 14 A magyarság néprajza 1933—37. II. 190., Ecsedi István 1933—35. 308. 15 A magyarság néprajza 1933—37. II. 297. 16 Magyar Néprajzi Lexikon 1977.

1. 225—228. A baromfitartás szócikkből. 17 Magyar Néprajzi Lexikon 1980. III. 115. A kedd asszonya szócikk. Ezen a napon bizonyos munkákat tiltottak. 18 Papp Imre 1955. 26., Dömötör Tekla 1981. 100. 19 Róheim Géza 1925. 126—127. 20 Papp Imre 1955. 26. 21 Diószegi Vilmos 1978. 22 A szokás közelmúltbeli létére Nyíri Antal hívta fel a figyelmemet. Ezúton is köszönöm. 123