A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Embertan - Farkas Gyula: A magyar antropológia története kezdettől 1945-ig

alapképzettséget, akik később az antropológia segédtudományaként felfogható tudományterületen dolgoztak vagy dolgoznak jelenleg is. így a később néprajzkutatóvá vált GUNDA BÉLA, TÁBORI GYÖRGY, a történész GYÖRFFY ISTVÁN és a régészek közül KAPOSVÁRI GYULA, PATAY PÁL látogatták több tanéven keresztül az antropológiai előadásokat. Az 1933/1934-es tanévtől kezdve a később antropológusként működő LIPTÁK PÁL, ALLODIATORIS, LIPP, STEIN, az 1934/1935-ös tanévtől KURZENREITER (NEMESKÉRI) JÁNOS, FEHÉR MIKLÓS, BOTTYÁN OLGA voltak hosszú ideig BARTUCZ előadásainak hallgatói (3, 5, NEMES KÉRI 1975). Lényegében tehát egy nagyon nehéz időszakot követően a budapesti Embertani Tanszék ismét a szakember-utánpótlás és az antropológiai kutatások egyik helyévé vált. A tíz év alatt öt egyetemi doktori értekezés készült (153, 154, 155, 156, 157), kettő az Árpád-kori leletek feldolgozásához kapcsolódott (STEIN, 1935, ALLODIATORIS 1937), egy az arckoponya variációival foglalkozott (FEHÉR 1937), kettő az élő magyarság vizsgálatán alapult (NEMESKÉRI 1938, LIPP 1938). 1937-ben (NEMESKÉRI 1968), más adat szerint 1938-ban (9) habilitálta a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem MALÁN MIHÁLY-t „A fajanthropologia és eugénica" magántanárává. BALOGH BÉLA a debreceni egyetemen 1934-ben nyert magántanári képesítést s 1937-től megbízták ugyanott az embertan oktatásával (BARTUCZ 1948). Ezen az egyetemen csak 1950-ben alakult meg az Embertani Tanszék (NEMESKÉRI 1968), amelynek vezetője MALÁN lett. 1936-ban BARTUCZ-ot kinevezték a Néprajzi Múzeum megbízott igazgatójává, 1938-ban pedig múzeumigazgatónak (FARKAS 1985). Az ásatásokból származó leletek gyűjtését az 1930-as évek közepén a főváros vezetése is segítette azzal, hogy megbízta a budapesti Embertani Intézetet a leletek megvizsgálásával, elrendelte a leletek bejelentését (10) és ehhez anyagi támogatást is biztosított (11). Az antropológiai kutatások ezekben az években már meglehetősen sokrétűek voltak. Intenzíven megkezdődtek az elemi és középiskolás tanulók korszerű testnövekedési vizsgálatai, melyeket a fővárosban MALÁN és BRAUNHOFFNER JENŐ (MALÁN 1934, BRAUNHOFFNER 1930, 1934), vidéken VÉLI GYÖRGY, BALOGH és NEUBER EDE végeztek (BALOGH 1931, NEUBER 1933). Ezek egy része összefüggött az iskolai testneveléssel és a később kifejlődött sportantropológiai kutatások kezdetét jelentette (MALÁN 1934, 1936). Debrecenben NEUBER az egyetemi hallgatók rendszeres mérését végezte (NEUBER 1936), de a hazai alkattani vizsgálatok kezdete is erre az időszakra esik (NÉMETH 1935—36, BUDA Y 1934). NEMESKÉRI és LIPP etnikai vizsgálatai (NEMESKÉRI 1938, LIPP 1938) után az élő magyarság antropológiai tanulmányozása egyre inkább előtérbe került (MALÁN 1947) s 1939-ben NEMESKÉRI vezetésével megkezdődött az ivádi izolátum komplex kutatása (ACSÁDI—CSIZMADIA—LIPTÁK—NEMESKÉRITARNÓCZY 1953), amely a felszabadulás után is folytatódott. 1932-ben megtalálták az első magyarországi ősemberleletet a Bükk hegységben (Subalyuk barlang), melyről rövid idő alatt BARTUCZ számolt be (BARTUCZ 1934). Tovább folytatódott az ásatásokból előkerült leletek vizsgálata. A 30-as évek vége felé tárták fel a székesfehérvári bazilika helyén azokat a csontvázakat, amelyeket az Árpád-házi királyokkal hoztak kapcsolatba. Ezek a kutatások tették lehetővé, hogy 1938-ban BARTUCZ „A magyar ember" című munkájában összefoglalhatta mindazokat az ismereteket, amelyeket addig az élő magyarságra és a feltárt leletekre vonatkozóan a hazai antropológusok megálla112