A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1987-1. (Szeged, 1988)

Embertan - Farkas Gyula: A magyar antropológia története kezdettől 1945-ig

tanítványai: PÁPAI, JANKÓ és SEEMAYER szerettek volna 1900—1912 között, megvalósítani (24). A fellendülés és a Tanácsköztársaság adta lehetőségek azonban a munkáshatalom bukása után megszűntek. Ennek konkrét jelei is mutatkoztak. 1920-ban (16), más feljegyzés szerint 1919-ben (28) a tanszék megbízott vezetője, mint helyettes, MÉHELY LAJOS lett, akivel a budapesti embertani tanszék nehéz korszaka kezdődött el. A magyar antropológia helyzete 1920—1930 között Az 1920 és 1930 közötti időszak a magyar antropológia fejlődése szempontjából az egyik legkritikusabb korszak volt, amikor gyakorlatilag két teljesen ellentétes irányzat jutott érvényre. Az egyik a budapesti egyetem Embertani Intézetéhez kapcsolódik és szorosan összefügg MÉHELY LAJOS zoológus professzor tevékenységével. MÉHELY tanulmányait a budapesti egyetemen végezte és ugyanott lett 1915-ben egyetemi nyilvános rendes tanár. Fő kutatási területe a különféle állatcsoportok fejlődése és rendszertana volt. Az antropológia szempontjából káros tevékenysége akkor kezdődött, amikor az I. világháborút biológiai magyarázattal igyekezett igazolni. 1919 elején a fajvédőkhöz csatlakozott és előbb a darwinizmus leple alatt, majd nyíltan hirdette a fajvédelem reakciós eszméjét. Ezt a szélsőséges fajbiológiai irányzatot a „Cél" című „fajvédő" folyóiratban igyekezett terjeszteni, melynek maga is szerkesztője volt. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy ilyen előzmények után 1920-ban őt bízták meg a budapesti Embertani Tanszék vezetésével (13), amelyet 1930-ban (39), más helyen 1933-ban (KENYERES 1969) történt nyugdíjazásáig vezetett. 1920 és 1923 között TÓTH ZSIGMOND anatómus professzor tartotta az előadásokat (9, 28), majd miután őt a pécsi egyetemre nevezték ki, az 1924/25-ös tanév első félévében nem volt hivatalosan embertani előadás Budapesten (14). E tanévtől kezdve, mint tanársegéd MALÁN MIHÁLY, az 1928/1929-es tanévtől GÁSPÁR JÁNOS, mint fizetéstelen adjunktus tartották az előadásokat (8). 1920 és 1929 között összesen 373 hallgatója volt a tanszéknek (13), ami az előző időszakhoz képest lényeges visszaesést jelentett. Jóllehet a hallgatók között olyan, későbbi kiváló kutatók, mint JULESZ MIKLÓS, SZUNYOGHY JÁNOS, valamint a régészként tevékenykedő CS ÁLLÁN Y DEZSŐ neve is szerepel, aránylag kevés azoknak a száma, akik egyetemi tanulmányaik után is antropológiával foglalkoztak. Közülük említhetjük elsősorban MALÁN, GÁSPÁR és APOR LÁSZLÓ nevét. Ugyancsak ebben az időszakban ismerkedett meg az antropológiával KRETZÓI MIKLÓS is, aki később, mint paleontológus került kapcsolatba tudományunkkal (59). MÉHELY igazgatása alatt mindössze két egyetemi doktori értekezés készült (14). Az egyiket KOLLER PIUS „Fa| és haj" címmel (1926), a másikat MALÁN a lengyeli neolitikus leletekről (MALÁN 1929) készítette. Ebben a dekádban a budapesti tanszéken embertanból senki sem ért el magántanári minősítést. Ennek az időszaknak a tanszéki munkájáról BARTUCZ a következőket jegyezte fel : „Tudományos kutatások süllyedése, elfogult, szélsőséges faji előítélet" jellemezte a kutatás irányát. Magáról MÉHELY-ről a következőket írta: „Amilyen jó herpetológus, olyan rossz antropológus. Kevés volt az antropológiai tárgyi tudása, nem ismerte jól a Primates morfológiáját, sem az ősemberleleteket. Ehhez járult szélsőséges elfogultsága, a Gobineauizmus alapján állott, üldözte az ellenkező véle105