A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1986-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Fodor Ferenc: A napraforgó termesztése, felhasználása és az olajsutulás Csólyospáloson

kikapcsolták. A három kivehető fogat eltávolították és így a keringélő fogai nem érték el az orsókereket. (1. kép) A szelelőházban megtisztított magot a vajszolóba. öntötték. Meghajtása hasonló módon történt, mint a hántolóé. Az orsókerék tengelyének fölső vége azonban itt egy gerendába volt beépítve oly módon, hogy az egész kerék kibillenthető legyen. Erre akkor volt szükség, ha ki akarták kapcsolni a kereket. Az orsókerék fogai hajtották meg az erőátviteli szerkezet következő részét, amely egy 10—15 mm vastagságú öntöttvas korong volt. Ennek a széle csipkézett, mint egy fogaskerék. Ezt szintén egy tengely tartotta, amelyet a már említett fagerenda gyámolított. A korong alja körben a szélénél is fogazott volt. Ez az alsó fogazás hajtotta meg a rá merőleges síkban forgó fogaskereket, amely a vajszoló tengelyét hozta forgásba. A tengely garaton belüli része vastagabb volt. Vele szemben forgott egy másik fémhenger. Ezek egyforma átmérőjűek, felületük bordázott volt, így könnyebben közéjük sodródott a mag. Az összetört mag alól kihullott, az ott lévő lábakon álló ládába. Ebben a helységben a molnár nem szívesen látott idegeneket, mert igen veszélyes volt a gyorsan forgó kerekek között dolgozni. A vajszházból nyílt a sutúház. Itt készült az olaj. Ebben a kb. 8X5 m-es helységben volt a sutú, a sütőtepsik és a gyúró teknők. A gyúróteknők a falnál sorban, egymás mellett helyezkedtek el. Ezeket a kb. 80 cm magas, falábakon álló, jászolszerű teknőket fenyőfadeszkából készítették. Méterenként választották el. Minden gazda különkülön teknőben gyúrt. A magot pirítani is kellett. Ezt a célt szolgálta a sütőkatlan. A katlan fala vályogból készült, kb. 80 cm magas volt. Rajta volt a két tepsi, amelyeknek a szélei felfeküdtek a katlan falára. A két tepsi nem nyílt össze, csak egy erős vas kapcsolta egymáshoz őket. A tepsik alá tettek keresztbe egy erős tartóvasat, amely szintén a falakra feküdt föl. A tepsiknek mintegy 10 cm magas peremük volt. Hozzájuk csatlakozott még a leeresztő tölcsér, melyen keresztül a subel felhúzása után a megpirult magot a kavarófával a vékásba húzták. A katlant egy másik helységből, а fűtőházból fűtötték. A kémény ezt a két helységet elválasztó falban volt fölvezetve. A sutúházban volt a sutú, ahol az olajat sajtolták, sutulták. A sutú fő része a tengely. Ez 10 cm átmérőjű, hosszú öntöttvas rúd volt. (II. ábra) Az egyik végét az épület fala tartotta, a másik vége, amelyre menet volt vágva, egy 60 cm átmérőjű tölgyfába ágyazott nagyméretű csavaranyába volt belehajtva. Ez a tölgyfa mélyen le volt ásva a földbe és az alját kövekkel rakták körül, hogy a nagy feszítéstől el ne mozduljon. E leásott oszlop és a fal között volt a nagykerék. Ez a kerék a vasrúd tengely irányú elmozdítását tette lehetővé. A tengelyre hegesztett négyzet alakú, 10 mm vastag kazánlemez mindkét oldalához hozzácsavaroztak két-két erős fát. Ezek mintegy átmérői voltak a nagykeréknek. A végeikhez ráfvasakkal volt hozzáerősítve az a körívesre vágott tölgyfa, amelyből négy szelvény a kereket alkotta. (III. ábra) A négy szelvényt páronként összefogatták. Ebben a kerékben voltak elhelyezve a fogak. Keményfából készültek, ezek segítségével forgatták az emberek a kereket, illetve a tengelyt. A kerék sugara nagyobb volt, mint a tengely padlótól való távolsága, ezért a nagykerék alatt a földet kiásták, és a keletkezett gödör oldalát téglával rakták ki, hogy be ne szakadjon. Ez a gödör a tengely fekvésének irányában mintegy méter széles volt, mivel a tengellyel együtt mozgott a nagykerék is. A tengely nyomóvége kiszélesedett olyan átmérőre, mint amilyen a szakfészek belső mérete is volt. A tengely nyomóvégével szemben volt leásva a másik tölgyfaoszlop. A két oszlopot 3 vaspánttal erősítették össze. A középső vaspánt tartotta a szakfészkeket. A szakfészek kört képző, 15 cm széles vaslemez volt. Két oldalán egy-egy fül volt, melyek a középső vaspánton tartották a szakfészket. 78