A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1986-1. (Szeged, 1986)

Művészettörténet - †Szelesi Zoltán. Műgyűjtés Szegeden II.

tevó'dött össze az együttes. Rajtuk kívül e tárlaton résztvettek olyan gyűjtők is, akik nem kívánták megnevezni magukat. A Szegedi Műgyűjtő Klub szóban forgó kiállításán 25 mai itteni műbarát 40-en felüli festménye, grafikája, plasztikai műve és ezen kívül érmei, plakettéi valamint népi fazekasmunkái voltak láthatók. A kiállítás katalógusába az alábbi művészek és müvek felsorolását találjuk: Aba-Novák Vilmos (Köcsögvásár), Almási Gyula Béla (Tanya), Balázs János (Látomás), Bernáth Aurél (Ablakban), Czóbel Béla (Fuvolázó fiú), Dinnyés Ferenc (Összehajló fák), Dorogi Imre (Tiszai táj), Endre Béla (Utcarészlet), Félegyházi László (Virágcsendélet), Fényes AdolJ (cím nélkül), Gábor Móric (Sz. E.-né arcképe), Gadányi Jenő (Falusi házak), Heller Ödön (Krumplivivő), Hincz Gyula (Madarak), Ismeretlen olasz festő (XVIII. sz. József és Putifárné), Kádár Béla (Városrészlet lovasokkal), Károlyi Lajos (Udvarbelsó'), Kohán György (Vázlat a háború emlékéhez), Kurucz D. István (Pásztorok), Novotny Emil Róbert (A mártélyi nagykanyar), Nyilasy Sándor (Vetésnézó'k), Pallavicini Ede (Szobabelső), Papp Gyula (Parkban), Rékassy Csaba (Olvasó munkás), Rubletzky Géza (Ülő nó'), Rudnay Gyula (Mulatók), Ruzicskay, György (Új élet), Szabó Iván (Tálak), Tápai Antal (Háború), Tornyai János (Tiszapart) Uitz Béla (Külvárosi piéta), Vasarely Viktor (Kompozíció), Vágó Pál (Virágcsendélet) és Vadász Endre (Nevető fiú). E válogatott összeállítású tárlattal, műgyűjtőink legutóbb — 1979-ben— is színvonalas alkotásokkal bizonyították — a nyilvánosság elé tárt — kollekcióiknak muzeális értékű gazdaságát

27 A magángyűjteményekből létrehozott időszakos tárlatoknak, a múzeumok állandó jellegű kiállításaival szemben, megvan az a fokozottabb érdeklődést keltő előnyük, hogy ezek—a nyilvánosság elől eddig elzárt — olyan művészeti alkotásokat is felszínre hoznak, melyek nemcsak a nagyközönségnek jelentenek meglepetést, de olykor még a szakemberek számára is az újdonság erejével hatnak. Másrészt ezek az alkalomszerű, viszonylag elég ritka műgyűjtő-kiállítások bepillantást engednek az egyes családok — sokszor jogosan féltve őrzött—műtárgy-állományaiba. Az otthonok falain a legkülönfélébb korszakokból való, eltérő műfajú és támájú alkotásokkal találkozhatunk. A középkori ikonoktól kezdve, a modern, új képekig, sok minden „harmonikusan" megfér a familiáris környezetben, ha helyesen választják meg a más-más jellegű műtárgyak szobákon belüli elhelyezését. így a származásilag és stílusbelileg heterogén alkotások művészeti szempontból egyetemes profilú gyűjteménynyé válnak, melyben a magyar és a külföldi mesterekhez kötődő képek és szobrok művészettörténeti szintézisben forrnak össze. Köztudomású, hogy a magángyűjteményekben őrzött legértékesebb alkotásokat, az erre illetékes szervek (magyar műveknél a Nemzeti Galéria, külföldi művészektől való tárgyaknál a Szépművészeti Múzeum) „védett"-é nyilvánítják. Ez voltaképpen a nyilvántartott, magántulajdont képező művek külföldre való kijutását akadályozza meg. Az országon belüli tulajdoncseréjét azonban nem gátolja. Érdemes idézni azt az ide vonatkozó szakmai megállapítást, mely szerint: „... vannak, akik nem szívesen vesznek és tartanak védett tárgyakat lakásukban, gyűjteményükben. E tartózkodás legfőbb oka az ingóságok után fizetendő örökösödési adó, amely legtöbbszőr akadályozza, hogy a nehezen összehozott gyűjtemény — mely tulajdonosának nemcsak „vagyona", de szellemi alkotása, ízlésének tükre is — egyben maradhasson. Pedig az ország műkincsállományának lehető legjobb fenntartásához a nagyobb gyűjtemények nem kis áldozattal járulnak hozzá. A védett műgyűjteményekre vonatkozó örökösödési adó elbírálásánál az illetékeseknek figyelembe kellene 27 Érdeme a kiállításnak, hogy az alföldi, illetve a szegedi piktúra szerves beépülését a hazai modern művészetbe jól érzékeltette. 340