A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1986-1. (Szeged, 1986)

Középkori és újkori történelem - Roboz István: Földreform és magyarság Csehszlovákiában 1918–1938

te, hogy az egyesület majd biztosítja azok kielégítését. Az alapvetően politikaiszervezési céllal kiadott, jórészt demagóg felhívás felszította az amúgy is szélsőségekre hajló kedélyeket. Hodza agitációja nyomán több helyütt önkényes földosztásra, a rekvirálások megtagadására került sor.

22 Ezek után, de tekintetbe véve az általános szociális elégedetlenséget is, a reform tényleges beindítását nem lehetett sokáig halogatni. A nemzetgyűlés 1920 első felében elfogadta a gyakorlati lebonyolítást szabályozó törvényeket. Január 30-án becikkelyezték a 81/1920 sz. ún. Földosztási Törvényt.

23 Rendelkezései szerint a lefoglalt és átvett földtulajdont, amennyiben azt az állam nem tartja meg saját kezelésében, a földhivatal szétosztja : kisbirtokosoknak, zselléreknek, mező- és erdőgazdasági alkalmazottaknak, községeknek, különféle egyesületeknek. Az egyes személyeknek történő kiosztásánál előnyt élveznek a légionisták, a csehszlovák fegyveres erő tagjainak hozzátartozói. A föld tulajdonba, bérbe és haszonbérbe osztható ki, figyelembe véve apályázó kívánságait is. Egyes személyeknek tulajdonként a föld „önmagában elegendő gazdaság létesítéséhez rendszerint mint oszthatatlan parasztbirtok osztandó ki". Önmagában elegendőként a törvény a föld minőségétől függően a 6—10, esetleg 15 hektáros mezőgazdasági területet definiálja. Az oszthatatlan parasztbirtok 10 évig el nem adható, megterheléséhez, vagy 10 év utáni eladásához a földhivatal engedélye szükséges. A rendelkezés nyilvánvaló célja egy stabil földművelő középosztály megteremtése. Hangsúlyozza a törvény, hogy egyes személyek versengő pályázatai esetén a légionistákat, a fegyveres erők tagjainak a hozzátartozóit, a visszatérő kivándorlókat, valamint a lefoglalt föld eddigi kishaszonbérlőit kell előnyben részesíteni. A tulajdonképpeni kisajátítás gyakorlati lebonyolításának szabályairól és a kártérítés feltételeiről csak az 1920. április 8-án elfogadott 329/1920 sz. ún. Kártérítési Törvény,

24 valamint az azt kiegészítő kormányrendeletek (536/1920. sz = IX. 17.

25 és az 53/1921 sz. = I. 21.

26

) intézkedtek. A kártalanítást, azaz a birtoknak a földhivatal általi megvételi árát úgy határozta meg, hogy az „az 1913—15. években 100 haon felüli birtokoknak szabad kézből való eladásánál elért árakból adódó átlag-ára". Minden esetben egy osztrák—magyar értékű korona egy cseh korona gyanánt számíttatik. Az 1000 ha-on felüli tömböknél az átvételi összár leszállítandó

27

, továbbá az átvételi ár nem haladhatja meg a birtok 1900. január 1. utáni beszerzési árát, kivéve, ha ezt a birtokon történt beruházás indokolja. A volt tulajdonos számára rendkívül hátrányosan szabták meg a kártérítés módját, a földhivatalra bízva, hogy az átvételi árat készpénzben kifizeti-e, avagy mint a volt tulajdonos követelését az illetékes bíróság kártalanítási könyvébe bejegyezteti, 4%-kal kamatoztatja, és évenként meghatározott részletekben törleszti. Amennyiben a kártalanító bank a követelést felmondja, ő sem köteles készpénzben fizetni, kiadhat kamatozó törleszthető részkölcsönkötvényeket is. A törvény értelmében a földhivatal minden igénylőnek juttathat, ha az fizetni tud érte. Az igénylők által fizetendő ár azonban a kártalanítási ár és a földhivatalnak a felvásárlással és időközbeni kamatokkal kapcsolatos kiadásainak az 22 Zuberec, V. 1967. 576. 23 Pálesch E. 1920. 125—141. 24 Ua. 157—173. 25 Ua. 1143—1144. 26 Pálesch E. 1921. 52—78. 27

1 000—2 000 ha 5%-kal 2000— 5 000 ha 10%-kal 5 000—10 000 ha 15%-kal 10000—20 000 ha 20%-kal 20000—50 000 ha 30%-kal 50000 ha felett 40%-kal 295