A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1986-1. (Szeged, 1986)

Középkori és újkori történelem - Horváth Ferenc–Zombori István: Kováts István leírása és rajzai a szegedi vár kőfaragványairól (1878)

kőre akadtak, már ott összezúzták, hogy hasznát ne vehessem. Szemem láttára összeaprózták! Azt mondták, hogy vegye ki az úr! Persze így nem haladtam sokra, más módját vettem a dolognak. Végigmentem a bontók sorain, és figyelmeztettem az embereket, hogy ha egy szép faragott követ vagy téglát épségben kivesznek, annak nagyságától függően 2-től egész 15 krajcárig fizetek érte, úgyhogy kénytelen voltam kétszer-háromszor is annyit fizetni, mint amennyit kubikban érte kapott volna. De így aztán haladtam is! A fizetésért maguk odajöttek hozzám a munkások jelenteni: uram, van szép nagy kövem vagy téglám! Egy hónap alatt huszonhét forintot kiosztottam. Gondolkozni kezdtem, hogy ugyan meg fogják-e ezt nekem téríteni. Mégiscsak jó lesz ezt bejelenteni. A város megfizette. Az összes, 1700 darab kő és 280 darab tégla összeszedéséért 80 forint borravalót osztottam ki. A téglák 62 alakú és különböző nagyságúak voltak. A köveket kiválogattam stíl szerint, és tizenhét különféle köveket találtam, melyek között hét a gót stílre, öt a román építészeti stílre engedtek következtetni. Ezeken kívül voltak még több magánháztól való kerékvetők, kapukövek, erkélykövek, továbbá háborúban használt kisebb-nagyobb kőgolyóbisok. Mindezek eleinte be voltak zárva egy kazamatába, de hát utóvégre ezt is el kellett bontani. A királyi biztosság átírt a városhoz, hogy a köveket vegye át, és hordassa el. Engem mindjárt utasított a főjegyző, hogy intézkedjem sürgősen a kövek elszállításáról. Burger mérnök ott van, majd ő átadja a köveket. Már két kocsival el is vittem, midőn délután öt óra felé odajön Lechner Lajos, a királyi biztosság műszaki osztályának főmérnöke. Támadólag hozzám kiáltva kérdi: kinek a hatalmából és engedelmével hordatom a köveket? Egy kocsi félig meg volt rakva, nagy handabandával lerakatta a köveket, s azt mondta, hogy a város kérje előbb azokat tőlünk, s csak azután hordassa. De kérem, nagyságos úr — mondám alázatosan —, láttam az írást, hogy a kövek által lettek adva a városnak! Azt tudom — monda —, de kötelessége a városának azokat tőlem elkérni. Erre a már félig megrakott kocsit kiüríttettem, s azzal gyorsan megyek a főjegyzőhöz és a polgármesterhez. Elmondom nekik az eseményt, mire a főjegyző azonnal megírja az alázatos kérvényt, a polgármester aláírja, és én gyorsan viszem Lechner Lajos főmérnök irodájába, akit még ott is találtam. A kérvényt megolvassa, mire egész kiderült, vállamra teszi a kezét, és azt mondja: no lássa, előbb is így kellett volna! Ez esti 7 óra felé volt. En váltig mentettem a városom elöljáróságát, hogy abban a véleményben voltunk, hogy a királyi bizottság átiratára már szabadon elhordhatjuk a köveket. De ő hivatkozott az illemre, hogy ez így illik, s ezt megkívánja a királyi bizottság tekintélye. Pedig hát ez egyedül az ő felfújt gőgje volt. Szerettem is volna tőle mentül előbb szabadulni, de annyira körülfogott és lekötelezett szívességével most már, hogy csak 9 óra után szabadulhattam meg tőle. Előmutatta mindazokat az iratokat, melyeket az aradi várban őriztek a szegedi várról. Az új épületek kisebb-nagyobb rajzait és leírásait, átnézette velem a város leendő középületeinek terveit, s míg mindezeket egyenként magyarázta, közel 10 óra- lett. Ekkor nagy kegyesen azt mondja: no, most már elhordhatja a köveket. Ezentúl soha többet nem érintkeztem vele közelebbről. Másnap bejelentettem a főjegyző úrnak, hogy szent a békesség. Ugyanaznapon ismét megkezdtem a kövek, téglák elhordását, mely mindössze tizennyolc fuvar lett. Szétválogattam, és stíl szerint több rakásba rakattam őket, hogy mindegyiknek a kiválóbb része látható legyen. Kiállítást rendeztem belőlük, mely egy hónapig tartott, s felöl 660 nézője, látogatója volt. Megjegyzendő, hogy kisebb és nagyobb ágyú-kőgolyó is volt közöttük, melyeknek nagy része a Stefánia sétányban helyeztettek el.

21 21 Kováts I. 1981. 435—438. 175