A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1986-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Nagy Vera: A mindszenti takácsmesterség

A századunkban működő mesterek közül többen iparengedély nélkül, háziiparszerűen szőttek. Munkájukat piacon vagy vásárban nem értékesíthették, de a takácsszőttesekre a falusi és a tanyai lakosság körében még ebben az időben is akkora volt az igény, hogy az otthon vállalt bérmunkák az év egy részében viszonylag jó megélhetési alapot biztosítottak. Ezek a mesterek azonban többnyire csak télen szőttek, nyáron a mezőgazdaságban dolgoztak. Napjainkban négy takács él a faluban, akik közül három még sző, név szerint Korom János, Kurucz János, Tóth Lajos és Varga Ferenc.

8 Elbeszéléseik alapján képet rajzolhatunk a kihaló mesterség utolsó évtizedeiről, a mindszenti takácsok munkáiról, életmódjukról. Alapanyagok, technikák A takácsszőttesek legfontosabb alapanyag a kenderfonál volt. Mivel ezt minden parasztasszony maga termelte és fonta, ezért elnevezései a takácsok nyelvén asszonyfonta fonál, asszonyfonál, parasztfonál. A hozott anyag a fonó ügyességétől függően nem volt egyforma minőségű. Az egyenetlen vastagságú, rossz sodrású, összetekeredő fonalat pörcösnek. hívták. A 18. században és a 19. század első felében a kender és a len fontosságát jelzi, hogy külön határrész szolgált termesztésükre, s magának a községnek is voltak külön kenderföldjei. Ehhez képest a századfordulón már csak néhány négyszögöl földet fordított a lakosság kender- és lentermesztésre. Ez utóbbi azonban érzékenyebb növény, kevésbé gazdaságos. A múlt századi takácsok a kendert használták láncfonálnak (a láncfonalat és a felvetés folyamatát egyaránt nyújtásnak nevezték), valamint vetüléknek is. Századunkban láncfonálnak már többnyire pamutfonalat alkalmaztak, és a kender csak vetülék volt. Ha láncfonálnak kendert használnak, akkor azt még felvetés után egy speciális kezelési eljárásnak vetették alá, azért, hogy a fonál sima, jó tartású legyen és a borda ne kócolja fel. Ehhez három kanál lisztet kevés vízzel simára kevernek, majd 2 liter vízzel felengedve főzik. Ebből az egyszerű keményítőből — aminek neve itt takácskenőcs — egyszerre kisebb adagokat használnak fel, ha sűrűsödne, vízzel hígítva. Gyökérkefe segítségével dörzsölik be vele a felvetett fonalat. Ezt, ha szükséges, ma is alkalmazzák rongyszőnyeg készítésénél. Szintén házilag előállítható, mégis ritkán használt alapanyaga volt a mindszenti takácsoknak a gyapjú, amit természetes nyers, vörösesbarna vagy fekete színében meghagyva, férfiak által közepes vastagságúra kallantyúlva szőttek fel. (Míg a finomabb vászonhoz való kender megfonása a nők dolga volt, addig a durvább zsáknak, ponyvának való kenderfonalat a férfiak kallantyulták téli estéken.) Gyapjúból lópokrócokat készítettek, ahol a láncfonál és a vetülék is gyapjú volt. Szövésének technikája is eltér a vászontól, sávolykötéssel készült. Különösen századunkban vált a szövés fontos alapanyagává a pamut. Mivel ez csak külföldről szerezhető be, a takácsok kereskedők útján jutottak hozzá, részben helybeli kereskedők hozatták meg, s egyenesen a vasútról vitették el a takácsokkal. A beszerzés másik módja az volt, hogy a mesterek pesti kereskedőkkel kötöttek szerződést, akik a pamutot szállították nekik. Az olcsó pamut egyre nagyobb tért 8 Ezúton szeretnék köszönetet mondani az értékes adatokért Korom János (Bajcsy-Zsilinszky u. 38.), Kurucz János (Árpád u. 40.), Tóth Lajos (Szabadság u. 3.), Varga Ferenc (Batthyány u. 4.) takácsoknak, valamint Demeter Lajosnénak, a Mindszenti Általános Iskola igazgatójának a gyűjtés során nyújtott segítségért. 110