A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)
Szovák Kornél: A fehérló-monda kérdéséhez
dehnet. Miután Árpád és főemberei ezt a mintát megvizsgálják és tetszik nekik, visszaküldik a követet és ajándékot küldenek vele és kérik a földet, füvet és vizet (diplomáciai aktus). Szvatopluk a kérést félreértve megengedi, hogy vegyenek ezekből, amennyit akarnak (csalás). Végül a magyarok távozásra szólítják fel a morva fejedelmet és ezt követi a fegyveres konfliktus. Ehhez képest P. mester némileg más sorrendet ad: a követek átadják az ajándékukat és kérik a területet, Csalán viszont ajándékot ad és Árpád kérésébe beleegyezik (diplomáciai aktus). Saját jószántából „pro risu deridendo" füvet, földet és vizet küld velük (hódolás). Végül maga Csalán retten meg a túl erős szomszédtól és maga kezdeményezi a fegyveres konfliktust. A Ménmarót történetben a diplomáciai aktust elutasítás követi, azonnal előáll a konfliktushelyzet. P. mester tehát nem tud a csalásról, kérdés, hogy azonosnak tekinthetjük-e történetét a fehérló-mondával? 21 Tovább mehetünk: P. mesternél a ló-motívum is hiányzik, helyette az Excidium Troiae-ЪЫ merített diplomáciai ajándékozást találunk. 22 A XIV. századi krónikakompozíció történetében van még egy félreértés: az emphyteusis. A morva fejedelem valóban ad a magyaroknak területet is, hite szerint haszonbérletbe. Midőn a magyarok megérkeznek, azt hiszi róluk, hogy vendégtelepesek. Mikor a lovat megkapja, haszonbérleti díjnak tekinti. Végül a magyar követ is ezt olvassa a fejére: szükségből és kapzsiságból haszonbérbe adta a földet, a vizet és a legelőt. 23 Nyilvánvalóan racionalizáló vonulata ez a történetnek. 4. A XIV. századi krónikák fehérló-mondát előadó 28. fejezete a XIII. század végi erős beavatkozás szövegei közt az egyetlen, melyről többnyire feltételezik a kutatók, hogy már a XI. századi ősforrásban is szerepelnie kellett. 24 A kérdésben Horváth János stíluskritikai érvei a legsúlyosabbak. Ha alaposan szemügyre vesszük Horváth érveléséi, megfigyelhetjük, hogy az általa vizsgálat rímes és paralelisztikus szerkesztés a szöveg egy részén valóban megfigyelhető, más részén azonban nem. Utóbbiak közé tartozik a dialógusos rész, ahol paralelizmus jóformán nincs, rímes szerkesztés is csak a bevezető részben figyelhető meg ez utóbbit archaizálásnak is tarthatnánk. Ebből az következik, hogy a történet bizonyos részei vitán felül régi lejegyzésűek, amit egyébként bizonyítanak a történet vázát alkotó, P. mesternél és a XIV. századi szövegben egyező kifejezések is: a régi szövegben vitán felül megvolt a diplomáciai lefolyás leírása, Szvatopluk-Csalán öröme, szerepelt a fű-föld-víz-motívum, az utalás Attila regnálására és a magyarokat segítő isteni pártfogásra, valamint a cselekmény biblikus hang( vételű lezárása. Abban sem igen kételkedhetünk, hogy a régi szöveg vagy Szvatopíukkal - mint Kristó Gyula feltételezi -, vagy ennek fiával - mint Senga Toru állította - kötött szerződést beszélt el, melynek a vége fegyveres konfliktus lett. 25 21 Valószínűtlen, hogyP. mester előtt feküdt a teljes fehérló-monda - tehát ezt nem ex falsis fabulis hallotta volna -, s ahelyett, hogy a magyarok virtusát és eszességet bizonyította volna, a történetet a felismerhetetlenségig eltorzította. P. mester racionalizált, de nem a fehérló-mondát, hanem annak a régi Gestában olvasott történeti magvát! 22 Veszprémy László, 1990.15. felismerése 23 Mályusz Elemér magyarázata erőltetett, ld. az 5. jegyzetben id. h.; Lex. des MAs III ce. 1892-1895 (P. Toubert). 24 Győrffy György, 1948., Horváth János ifj. 1954. 293-295. 25 Kristó Gyula, 1980.152-158., Senga Toru 1983. 307-345. 567 I
