A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Takács Miklós: A Kárpát-medence, az Alpok délkeleti része és a Balkán félsziget kapcsolatai a 7–9. században. A jugoszláviai kutatások újabb eredményei

az etruszk-szlovén, 13 az illír-horvát 14 illetve ilhr-montenegrói. 15 Boszniában pedig e szemlélet is közre játszhatott egy mexikói dilettáns azon ötlete 16 hirtelen népszerűsé­gében, hogy Trója nem Kis-Ázsiában keresendő, hanem a Neretva(Narenta)-parti Gabelában. E hipotézisek természetesen nem annyira a történeti kutatást, hanem sok­kal inkább azt a közeget jellemzik, amely eredményeit befogadja. Ugyanígy jellemző népszerűségük is, természetesen szintén a nem szakmai körökben. Ehhez pedig a szenzációra éhes tömegtájékoztatáson kívül nagy mértékben az is hozzájárult, hogy 1945 után egyre jelentéktelenebb helyre szorultak vissza a régibb korok az iskolai tör­ténelemoktatásban. A fentieket összefoglalva nyugodtan kimondható, hogy az utóbbi évek jugoszlá­viai középkor-kutatásaira elsősorban az egymással szembeni elhatárolás igénye a jel­lemző. Talán emiatt sem került előtérbe a Kárpát-medence és a Balkán koraközépko­ri kapcsolatainak a vizsgálata. E megállapításból természetesen nem következik, hogy ilyen vizsgálatok nem folytak volna. Éppen ellenkezőleg: a nyugodt vagy annak tűnő felszín alatt jelentős átrendeződések figyelhetők meg. A szlovén kutatás újabb eredményeinek bemutatása során adódik a legkönnyebb helyzet. Itt ugyanis a fiatalabb kutatónemzedék 17 teljes egészében átvette a „nagy öre­gek": F. Grivec 18 , M. Kos 19 és B. Grafenauer 20 elgondolásait, így inkább csak egyes részletek körül folynak viták. A szlovén koraközépkor-kutatók nagy többségének fel­fogása némileg rövidített és egyszerűsített formában így foglalható össze: az alpi vagy másik nevükön karantán szlávok - a mai szlovének ősei - megtelepedésük után avar 13 Berlot, Anton - Rebec, Ivan: So bili Etrusíani Slovani? Branje etruscanskih napisov na slovenski jezikovni podlagi. Koper 1984. Kritikája: Grafenauer, Bogo: Premalo znanja in se manj samokritike. Te­leks 41/33(15.8.1985) 4-5. old. 14 Muzic, Ivan: Podrijetlo Hrvata. (Autohtonost u hrvatskoj etnogenezi na tlu rimske provincije Dal­macije). Zagreb 1989. Kritikája: Budák, Nevén: Etnogeneza po diktatru. Loa amaterizam u knjizi Ivana MuZica „Podrijetlo Hrvata" ne moze odgovoriti na pitanje odakle su dosli Hrvati. Danas 17.4.1990, 42-43. old. 15 KuliSic, Spiro: О etnogenezi... i. m.; Kritikája Vukcevic, Nikola: Etnicko... i. m.; Glomazic, Mili­sav: Etnicko... i. m.; Jovanovic, Batric: Crnogorci... i. m. 16 Salinas Price, Roberto: Homer's blind audience. Beograd 1984. Alapos kritikája: Skiljan, Dubrav­ko - áeselj, Zlatko et alia: Troja i kako je steä. Zagreb 1985. 17 Vilfan, Sergije: Pravna zgodovina Slovencev od naselitve do zloma stare Jugoslavije. Ljubljana 1965.; Sasel, Jaroslav: Kasnoanticno in zgodno srednjevesko obdobje v vzhodnih Alpah in arheoloske najdbe na Slovenskem. In: Arheoloska najdisca Slovenije. Ljubljana 1975, 68-73. old.; Slabe, Marján: The Ljubljana area at the Time of the Arrival of the Slavs AI 17(1976) 50-53. old.; Stih, Peter. Regnum Caran­tanorum. ZgC 40(1986) 215-231. old.; E szemlélet elfogadása jellemzi az „emigráns" szlovén történetírást is: Gelt, Drága: The Slovenians from the Earliest Times (Illusztrated Story of Slovenia). Victoria, Austra­lia 1985. 18 Grivec, Franc: Slovenski knez Kocelj. Ljubljana 1938. 19 Kos, Milko: Istorija. In: Slovenacka, Srpska Knjizevna Zadruga, kolo XXX. Br. 202., Beograd 1927. uő.: Zgodovina Slovencev od naselitve do reformacije. Ljubljana 1933., uő.: Conversio Baguariorum et Carantanorum. Razprave Znanstvenega drustva v Ljubljani 11. Historicni odsek 3. Ljubljana 1936., Kos (1955) 20 Grafenauer (1952): Grafenauer (1954-1955); Grafenauer, Bogo: Razmerje med Slovani in Obri do obleganja Carigrada (626) in njegove gospodarsko-druzbene podlage. ZgC 9(1955-1956) 143-153. old. UŐ.: Großmähren, Unterpannonien, und Karantanien. In: Das Großmärhische Reich, Praha 1963, 377­389. old. 505 I

Next

/
Thumbnails
Contents