A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Fancsalszky Gábor: Egyedi darabok a késő avar nagyszíjvégek állatküzdelmei jelenetet ábrázoló anyagában

szerint cáfolja az a tény, hogy a fenti 275 nagyszíjvég közül 160-nak indás a másik oldala, a fennmaradó darabok nagy része pedig áttört technikával készült (24), vagyis a két oldal ugyanolyan, 29 pedig emberábrázolásos. Különösen jellemző ez az állatküzdelmi jelenetek szokványos megoldású darabjaira, ahol szinte minden esetben ún. laposindák találhatók a túloldalon. Rátérve az egyedi megfogalmazású darabokra, jelentőségükre mi sem jellemzőbb, mint hogy szinte minden népszerű összefoglalásban és jelentős szintézisben ezek jellemzik a képanyagban a késő-avar bronzmúvességet. Az első csoportba a művészileg legjobban sikerült darabok tartoznak. Az egyik legszebb a zilahi (Zaláu, Rom.)

3

, több okból is. (3. kép 1.) Készítője nem a szokványos sémát követi, a hullámvonal helyett térkitöltést alkalmazott, és az állatok is jól felismerhetők. A griffnek szabályos sascsőre van, szárnya az ún. lant alakú, a farok is klasszikus megoldású, a karmok jellegzetesek. A szarvas agancsa messze a legjobban sikerült az összes hasonló ábrázolás közül, megvan mind a négy lába, menekülő mozgása lendületes és életszerű, ezzel a szasszanida nyújtott galopphoz is kapcsolódik a kép (lásd a klárafalvai vadászatjelent lovát). A másik ragadozó egy farkas, farokmegoldásánál a mester a klasszikus sémát követte, és nem a valóságot. Különösen figyelemre méltó a háta feletti jel, amely magában véve csak érdekes lenne, de összevetve több, rosszabbul sikerült darab részletével (hangsúlyozva azonban, hogy ezek száma nem nagy) mesterjegyként értékelhető. E tárgy esetében is jellemző az, ami szinte minden kvalitásos egyedi kompozíció esetében megfigyelhető: van párhuzama, csak sokkal rosszabb minőségben. A szentes-kajáni 449. sír

4 szíjvégén (3. kép 2.) a griff szárnya már csak jelzésszerű, a szarvas egészen esetlen, két lába van, a szarva teljesen elrajzolt és nem is kapcsolódik szervesen a fejhez, a másik támadó pedig szintén griff, és nem egy másik ragadozó. Ezek a részletkülönbségek azt jelzik, hogy készítőjében megvolt az igény az egyedi fogalmazásra, de megcsinálni már nem volt képes, sőt a harmadik állat esetében már nem is tudott elszakadni az általános sémától. Ez általánosítható jellemzője a főbb műhelykörök szélein dolgozó, kevésbé ügyes mesterek alkotásainak. Igen fontos darab a kecel-határdülői 32. sír

5 nagyszíj vége is (3. kép 3.). A gyöngysorkeret iráni hatást mutat. A szembeforduló emberarcú oroszlán unikum, gondolati háttere a nagyszentmiklósi kincs hasonló ábrázolásaihoz köthető, persze gyengébb megfogalmazásban. A visszafelé néző, maga alá húzott lábú szarvastehén a szkita hagyomány jellegzetes öröksége, ebben a formában emlékeztet leginkább az előképekre, a többi avar kori előfordulása esetén inkább a váll felett néz hátra, míg itt a törzs mellett. A későbbi leegyszerűsített kompozíciókkal szemben a griff szárnymegoldása is a klasszikus (görög mesterektől örökölt) kép ismeretéről tanúskodik. Az egész tárgy jól jellemzi a késő-avar bronzművesség véleményem szerinti legerősebb összetevőit: a szkita hagyományon alapuló steppei állatstílust, és a friss élményként jelentkező szasz3 Fettich Nándor 1926. 84. Taf. XIV. (VI.) 1. - Csallány Dezső 1956. 948. szám. (12,2 cm) 4 Korek József 1943.49. XLI. tábla 1. - Csallány Dezső 1956. 913. szám. 5 Cs. Sós Ágnes 1958. 8., 16. XX. 1.1. - Csallány Dezső 1956. 431. szám (11 cm). 338