A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Kulcsár Valéria: A szarmata temetkezési rítus néhány jellemzője. A halmos temetők

(durván a mai Kiskunság régiója) azonban ezekből a korszakokból sem ismerünk kurgánokat, ami negatív módon hozzájárul a második következtetés bizonyításához. Annyit mindenesetre leszögezhetünk, hogy a sír fölé halom emelés szokása nem egy bizonyos, szűk periódusra jellemző. Kronológiai szempontból csaknem általánosnak nevezhető a szarmata korban. A rítus elterjedése viszont korántsem mondható általánosnak, főképp, ha Összehasonlítjuk a kurgánok és a közönséges aknasírok számát, és nyilvánvalóan azt találjuk, hogy a jelöletlen temetkezésekhez viszonyítva a halmosak száma elenyésző. Első látásra ez annál meglepőbb, mivel - mint erre már utaltam - a szarmata szállásterületen, Kazahsztántól a Dnyeperig talán a kurgános temetkezések a legjellemzőbbek erre a népcsoportra a legkorábbi (szauromata, i. e. 6-4. sz.) időktől kezdve. Természetesen nem lehet egységes szarmata rítusról beszélni. Az egyes törzsek vagy törzsnéwel nem azonosítható, de elkülönülő, lokális csoportok jellegzetes szokásai színezték a törzsszövetség hatalmas kiterjedésű területének temetkezési hagyományait. Gondolok itt a katakombás, padmalyos, kőlapos, sírkamrás stb. építményekre, amelyek a mi területünkön egyáltalán nem, vagy csak elvétve fordulnak elő. Azonban a keleti sírok közös tartozéka - viszonylag ritka kivételektől eltekintve - a halom. Nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy nemcsak egyedül a szarmatákra jellemző rítusról van szó. Hasonlóképpen megvolt az ugyancsak iráni szkítáknál, de a későbbi türk nomádoknál is, akik egészen a 13-14. századig ilyen módon jelölték halottaik nyugvóhelyeit. Általános, az eurázsiai sztyeppén elterjedt nomád temetkezési szokást láthatunk tehát a kurgánemelés rítusában. A kurgánok nomád jellegét támasztja alá a 2-4. századi Dnyeszter-Duna közi szarmatáknál kimutatott jelenség is. Az alföldi néprokonaiktól a Kárpátok által elválasztott törzsek ezen a területen nem egységes etnikai tömbben éltek (mint például a Don vagy a Volga vidékén), hanem beépültek a dák-kelta-germán, illetve csernyahovi, kulturálisan igen vegyes régióba. Letelepült (vagy letelepülő) életmódjukra utal nagyszámú feltárt telepük (amelyek a klasszikus szállásterületen gyakorlatilag hiányoznak). Az életmód változása és a szomszédos népcsoportok hatására módosult a halotti rítusuk is. Ennek legfontosabb jele, hogy eltűntek a sír fölé emelt halmok, és kizárólag „jelöletlen"

52 sírokba temetkeztek.

53 A mellékletek összetétele és jellege (korongolt edények típusai, gyöngykészlet stb.) sokban rokon a korabeli kárpát-medencei szarmatákéval. A két etnikum teljes azonosságáról mégsem beszélhetünk a mind a rítusban, mind a leletanyagban meglévő különbségek miatt. A moldvai szarmaták uralkodó tájolási iránya például E-D, ami nálunk elsősorban mint „rendellenesség" jelenik meg. Az al-dunai rokon törzseknél (és általában az egész szarmata világban) oly jellemző tamgás tükör teljességgel hiányzik a Kárpát-medencében. Ez már csak azért is feltűnő, mivel a tükör sírbatételének szokása nálunk is általánosan jelen van, csak nem a jellegzetesen szarmata tükrök kerülnek többé sírba területünkön. A mai Románia és szovjet Moldova területén élt szarmaták temetkezési rítusának módosulása (leegyszerűsödése) tehát - véleményem szerint - párhuzamba állít52 Itt ki kell kötnöm, hogy jelöletlennek csak mai szempontból tekinthetjük e sírokat. Természetesen nem tudhatjuk, voltak-e fejfáik stb. Csak a „kurgán nélküliséget" észleljük. 53 Rikman, E. A. 1966. 68-88. 22