A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Gere László: előzetes jelentés a Gerjen-váradpusztai avar temető feltárásáról

akarták befolyásolni. Azonban felvetődik a kérdés, hogy a feláldozott állatnak milyen szerepe volt mindebben, vagyis van e alapja Török Gyula azon feltevésének, hogy az állat-ős segítő erejét ily módon akarták biztosítani a túlvilági életre? 21 A gerjeni avar temetőről fent elmondottak egyértelműen bizonyítják, hogy van értelme egy múlt századi ásatás hitelesítésének, illetve folytatásának. A most publikált leletanyag más képet mutat, mint amilyent a Wosinsky Mór által feltárt sírok leleta­nyaga alapján várhatnánk. 22 A régi leletanyagból például teljességgel hiányoznak a fegyverek, még a vaskés is ritka leletnek számít. Ezzel szemben vannak fegyverek, íj­csontokat, nyílhegyeket különösen nagy számban találunk. Továbbá, mint azt a 6. sír is bizonyítja, a gerjeni avar temetőnek van egy jobbmódú gazdagabb csoportja is. IRODALOM Bálint Csanád 1975 A szaltovo-majaki kultúra avar és magyar kapcsolatairól Arch Ért. (102)/1975./l.szám Bemstam A.N. 1952 Isztoriko-arheologicseszkije ocserki Centralnogo-Tjan-sana i Pamir-Altaja MIA No. 26.1952.81-84. Cilinska Zlata 1981 Kov v ranoslovanskom umeni Tatran 1981 Csallány Dezső 1946-48 A szegedi avarkori sírleletek és hun-bolgár ivókürtök régészeti kapcsolatai Arch.Ért. VII-IX (1946-48) Diószegi Vilmos 1967 A pogány magyarok hitvilága Budapest 1967 Garam, Éva -Kovrig, Ilona -Szabó J Győző- Török Gyula 1975 Avar Finds in the Hungarian National Museum Budapest 1975 Kiss Gábor-Somogyi Péter 1984 Tona megyei avar temetők: Bonyhádvarasd, Cikó, Gerjen, Regöly, Závod, Tolna me­gyei szórványok Diss Pann Seres III. volumen 2. Kovrig, Ilona 1963 Das awarenzeithliche Gräberfeld von Alattyán Budapest 1963 Marosi Arnold -Fettich Nándor 1936 Dunapentelei avar sírleletek Arch Hung XVIII1936 Nyesztyerov СР. 1990 Копу v kultah tyurkojazicsnih plemjon Centralnoj Azii v epohu szrednyevekovja. Novoszibirszk 1990. Pletnyeva Sz. A. (szerk) 1981 Sztyepi Jevrazii v epohu szrednyevekovja. Moszkva 1981. Rosner Gyula 1975-76 A Szekszárd-Bogyiszlói úti avar temető ló- és lovastemetkezései BBAÉ 1975-76 Cs. Sós Agnes 1955 Le deuxième cimetière avare d'Üllő Acta Arch Hung 1955 21 Török Gyula 1973.33. 22 Kiss Gábor 1984.105-122.45-50.tábla 229

Next

/
Thumbnails
Contents