A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Horváth M. Attila: Adalékok az avar tegezöv viseletéhez

rendeltetés megállapításakor ugyanis minden esetben figyelembe kell venni a feltételezett felfüggesztés célját, mikéntjét, valamint eredményességét is. Ezek vizsgálatához azonban tüzetesebben meg kell vizsgálni magát az övet és annak viseleti formáit is. A nomád öwiselet az évszázadok folyamán teljes egészében a pusztai lovas életmódhoz finomodott. Viselőjének ethnikai, társadalmi, földrajzi illetve korszakbeli különbözőségéből adódóan, díszítésében, gazdagságában és formájában igen változatos volt. Alapvető funkciója a fegyvereknek és a mindennapos készségtárgyaknak a felsőtest szabadonhagyásával történő hordozása, mindvégig azonos maradt. Az említett tárgyak felerősítésére különböző függesztésre alkalmas véreteket és karikákat alkalmaztak. Ma az újabb kutatások tükrében már túlhaladottnak mondható az az álláspont, mely szerint a nomád népek - kétségtelenül nagy értéket képviselő - fegyvereiket apáról fiúra örökítették volna.

5 Ez a nomád népek túlvilági életbe vetett hitéből, valamint az egyes emberek méretkülönbségeiből is adódóan, elképzelhetetlennek tűnik. A lovasnomád harcmodor és a pásztorélet alapfeltételei közé tartozott ugyanis a gyors reagáló- és cselekvőkészség, amely igen nagyfokú felkészültséget és begyakorlottságot igényelt. Ennek következtében feltétlenül számolnunk kell egyfajta rutinszerű állandósággal a viseletben és a felszerelésben is. A lovasnomád népek többsége, köztük az avarok is, tegezüket egy külön erre a célra szolgáló tegezövre függesztve hordták, az övről lelógó két szíjra erősítve.

6 E két szíj a tegez függesztésén kívül annak állandó dőlésszögét is meghatározta, aminek a fent említett diszciplínák ismeretében igen nagy jelentősége lehetett.

7 A „horgok" jelenléte a felszerelési tárgyak körében minden esetben egyfajta mobilitás igényére utal, amely az elhangzottak tükrében azt hiszem nyugodtan elhanyagolható. A kampókról ugyanis - a variációs lehetőségek figyelembevételével - megállapítható, hogy a tegezek felfüggesztésénél való alkalmazásuk az esetek többségében bizonytalan, illetve unpraktikus rögzítést eredményez. Mindezen fejtegetések azonban rögvest érdektelenné válnak, ha nem lehetséges bárki számára azonnal elfogadható példákat találni a korábbitól eltérő alkalmazási módozatokra. Az emberiség egyik legrégebbi civilizációját, amely szinte a csodával határos módon volt képes évezredek során lényegét érintő változás nélkül napjainkig fennmaradni, a kínaiak alkották meg. A kínai régiség egy olyan szinte felbecsülhetetlen értékű tárháza minden hozzá forduló kutatónak, amelyet érdeme szerint értékelni gyakorlatilag lehetetlen feladat. Miért ne fordulna tehát a pusztai népek kutatójának figyelme elsőként ehhez a kincsesbányához, különösen akkor, ha figyelembe veszi, hogy az általa kutatott népek évszázadokon át jelentették e csodálatos kultúra közvetlen szomszédságát. Ma már azt is tudjuk - ha nem is igaz az a régi kínai legenda, mi szerint a nomádok és a kínaiak egy tő két távolba hajló ágát jelentenék -, kétségtelen, hogy az évszázados szomszédság nem csak harcok végeláthatatlan sorozatát jelentette a két kultúra között, hanem a kölcsönös egymásra hatást is. L. H. Mouille szerint például az ie. 5 Cs. Sebestyén Károly 1932.171. 6 Kovrig Ilona 1955.180.131. jegyz. VI. t. (Chavannes nyomán) 7 Erre a tényre Dr. Kiss Attila hívta fel a figyelmemet, amiért ezúton szeretnék köszönetet mondani neki. 206